Kaptam anyukámtól egy tévét. Volt egy, csak eléggé szakadt volt szegény, ex még a földre ejtette újkorában és kicsit megtört, a távkapcsolója is eléggé ramaty volt, de inkább úgy fogalmazok, használhatatlan. Szóval kaptam egy tévét és annyira örülök neki, hogy be van kapcsolva. Mert egyébként nem mi vagyunk a fő tévénézők, sőt eléggé hátul kullogunk a sorban. Nem új ez a tévé sem, de nagyon örülök neki.
Kaptam ajándékba egy mikrót is ami viszont vadiúj és még grillez is.
Nagyon örülök.
Eléggé nyomott vagyok. Persze, az időjárástól, érzem a frontot. Jó tudom, amúgy is az vagyok. De valamire mégis fognom kell!
Ezt nevezik nyárnak? Olyan tragédia, amin röhögni kell.
Most, hogy itthon lógázom kifáradt lábikómat, úgy döntöttem, hogy habtestemet is kényeztetem némi egészséges eledellel és méregtelenítek is. Sokat dolgozom, örökösen rohangálok, így rendszertelenül eszek, minek az a következménye, hogy éhes vagyok mint egy párduc és ettől megvadulok, így mindenfélét összezabálok, illetve tipikusan a lélek-etetők körébe is beletartozom, a sok stresszt nassal oldom, mert az nekem jó. Úgyhogy bevásároltam finom és egészséges cuccokat. A pár nap pont megfelelő lesz szervezetem ilyetén módon történő rendberakására is.
Anyósom nem hogy féltené tőlem egyszem fiacskáját, hanem örül, hogy ilyen jó Társat talált a gyermek, és szerinte ideje lenne elszakadnia otthonról és megnősülnie.
Én meg büszke vagyok arra, hogy végre a helyemen vagyok és, hogy jó helyem van.
A lábam úgy döntött, nem hajlandó ma munkába vinni. Így hát engedtem a kényszernek és itthon maradtam, amikor pedig úgy éreztem, lefeküdtem pihenni.
Még a színek is életrekelnek egy jó alvás után.
... villog a kurzor, sorakoznak a betűk egymás után, szavakká formálódnak a gondolatok... majd egy pillanat alatt eltűnnek a sorok... csönd... vibráló létem nem nyugszik, érzelmek próbálnak utat törni, megfogalmazódni... gondolataim cikáznak, egymást taszigálva tolakodnak kifelé, a nagy sietségben összekuszálódnak, és én nem tudom leírni őket... lehunyom szemem és inkább hagyom a zsibongást kibontakozni.... érzelmek melegítenek... a papír pedig fehér marad...
Félkómás hangulat után gyors ébredés, majd sikoltozás maximum hangerővel. Mert egy nő így reagál egy döglött madártetemre a mosandó ruhák közvetlen közelében, még a vére is kifolyt csórinak. Jelen esetben a nő, aki hisztirohamot kapott, én vagyok.
Jó persze tudom, minek a cirkusz, amikor a szárnyasjószág már hulla és a büdös életben nem fog bántani, de akkor gyertek ide és takarítsátok el.
Macska persze odaslattyogott, és terhelő tekintetemre válaszként döbbenten és csodálkozva nézett rám, mi a fenét cirkuszolok itt, amikor ajándékot kaptam. Köszönetképpen ismét arra a következtetésre jutottam, hogy még kajálni sem fogom beengedni.
Persze örüljek, most nem marcingolta szét úgy, mint a múltkor.
Meg örüljek, hogy nem hálótársat kaptam.
Na tessék, mennyi pozitívumot gyűjtöttem össze...
Fickó persze nincs a közelben... mondjátok, hogy mire kimegyek, nem lesz ott!!!
---
Naná, hogy ott van és még hullább mint előbb. Én persze zseniális aggyal kitaláltam, hogy majd a kutya kiviszi. Mert a kutyák gyűjtik az ilyen dögöket és biztos ráveti magát. Nagy nehezen becseleztem, mert ilyenkor persze jólnevelt és nem jön be. Ott matatott, megette a csalit, mit kiszórtam neki és NEM vette észre a verebet. Én meg sikoltoztam tovább, mert a dög egyre közelebb került a ruhákhoz.
Nagyon buta kutyám van. Persze senki nem mondta, hogy a vizslák okosak.
Én pedig ma fogok meghalni.
---
Minden erőmet összeszedve fogtam a lapátot, meg még egyet, amivel rátolom, és mély lélegzetet véve, sűrűn imádkozva és fogadkozva, hogy meg tudom csinálni, elindultam a fürdőszoba felé. Ott meg a macska nyalogatta a száját és néhány tollon, és vérfolton kívül semmit nem találtam. Jelenleg hihetetlennek tűnik, hogy mindenestül elfogyasztotta, de nem találtam még elrejtett darabokat.
Jó erős fertőtlenítővel felmostam, de az az emléket nem mossa ki meg a hányingert sem..
Még nem biztos, hogy túlélem a mai napot, majd ha az összes ruhát bepakoltam a mosógépbe és nem találok köztük egy madárfejet, na akkor talán lesz esély a túlélésemre.
Na, hát ez az én szappanoperám mára.
Na tessék. Macskusz eldönti, hogy most aztán egész nap senki ne szóljon hozzá, mert hisztis és nyűgös és mert csak.
Erre mi történik? A munkatársak olyan szeretetrohammal fogadják és lelkesedéssel derítik vidámságra (amivel mindig is szokták egyébként fogadni), hogy képtelenség durrogni. Van ez így.
Kollégák, a galádok.