Némileg letértem az útról... megdöbbentett az, amit a lelki tükörben láttam... az örökösen pozitív, erős csaj eltűnt, helyette egy védtelen, gyenge valaki volt ott, aki örökösen aggódik és fél, legfőképpen olyan dolgoktól, amiket csak a fantáziája hozott létre... rendben persze, hogy sok baj és fájdalom ért, de az a múlt, és ott is van a helye... azért mert voltak akik becsaptak, nem szabad azokba az élményekbe kapaszkodni, mert most más van... Ez rossz út, nem az én utam, ez nem én vagyok. Tegnap este megszállt végre ismét a paksi atomerőmű energiája, magamra találtam. Átrendeztem a fejemben a dolgokat, az életemben is átütemeztem sokmindent. Itt az ideje megrázni magam és újra önmagamnak lenni. Annak, aki valójában vagyok.