Hősapánk nagyon ráállt a gyerekelvételi projektra. Erőteljesen kisajátítja Királyfit, majom módjára csüng a nyakán, közelébe sem engedvén engem. Én meg hagyom. S hogy miért? Mert én bizony beengedem az ellenfelet a területre, hagyom, hogy biztonságban érezze és ilyen módon elbízza magát, majd egy adott és alkalmas pillanatban becsukom az "ajtót" észre sem veszi és veszített.

Bízok a gyerekemben és önmagamban is. Tudom, hogy köztünk egy olyan kapocs van, amely ritka és erős. Minket semmi és senki nem tud szétválasztani, a távolságnak sem sikerült, embereknek sem sikerülhet. Mi akkor is együtt vagyunk, ha nem is látszik. És az eddigi tapasztalat is azt mutatja, hogy aki el akart minket választani, az bizony kikerült a képből... és nekem semmit nem kellett tennem, önmagukat nyírják ki az ilyen emberek.

És mondok még valamit. Hősapa és köztem az a különbség, hogy ő a gyereket használja fegyvernek, rajta keresztül akar bántani engem, ellenem hangolja a gyereket alattomos módon és így akar köztünk távolságot létrehozni. Én nem vagyok hajlandó ilyen játékba belemenni. Mert tiszteletben tartom, hogy az apja, hogy a gyerek szereti, és szüksége van rá és mert egy rohadt alattomos és köcsög dolognak tartom (bocsi) az ilyen cselekedetet, ami megalázó és gusztustalan és csak a primitív csótányok élnek vele. Mindezek tudatában, átlátva a helyzetet, tudom, semmit nem kell tennem. Mosolygok a hatalmi harcon, amibe nagyon bele akarnak vonni és nem sikerül... átlátom a műsort...

Szeretem a gyerekemet, nekem csak ennyit kell tennem.

Hősapa saját vesztét idézi elő, saját karmáját hozza létre. Mert minden, amit teszünk, visszaköszön. És mivel ő mostanában elég sok rosszat tesz, az is vissza fog tenni. Ok és okozat, összefüggések, karma. Én ilyen játékot nem játszom, mert én már csak jót szánok önmagam és mindenki számára is. És vakon hiszek és bízok abban, hogy a negatív cselekedetekből az előidéző számára nem fog győzelem visszaköszönni. Hiszen a szeretet nem lehet legyőzni.

Pláne nem egy anya-gyerek kapcsolatban.

Hercegemből néha nagyon elegem van. Hihetetlen módon látszik rajta, hogy hiányzok neki, de hihetetlen módon tartja magát ahhoz, amit a fejébe vett. Amikor éppen döntésre jutok, hogy nekem elegem van, elengedem ezt a helyzetet, ezt az érzést, Őt magát.... mintha érezné, mintegy válaszként jön és átölel, vagy csak rámnéz, mond valamit és én mint fűszálról a harmatcsepp omlok szíve közepébe. Mintha én lennék Ő, vagy fordítva... és bár néhol idegesít a viselkedése, de egyben szórakoztat is, hiszen magamat látom viszont benne.

Bizalmat tanulni, bizalmat... persze tudom, hogy most valójában magamban nem bízok... viselkedésem válasz a helyzetre, kérdés, megtanulom-e a mostani feladatot, vagy elmenekülök előle? Menekülni nem érdemes, hiszen ismét ugyanez jönne szembe... és valójában nem is akarok menekülni...

Meglep, néhol idegesít amit érzek, tapasztalok, de egyben érdekes is és csodálatos is... Hogy Ő én, vagy én Ő, hihetetlen a hasonlóság, mint egymás tükörképei, egymás szemében. Mozdulatok, viselkedés, cselekvések, sőt még az is amit mondunk, szóról szóra, mintha egy lélekből eredne... valaki kérdez, válaszolnék, de kimondja ugyanazt, amit gondolok... harmónia, egyetértés, egység a való.

Minap, jött egy gondolat, hogy elengedem és mondtam valamit neki, ami elég éles volt... nem mondott semmit, pedig látszott rajta, hogy majdnem... de csak rámnézett... és az elég volt...

És az is elég, ahogy mások néznek ránk....

"Maradunk, hol eddig voltunk s leszünk
Csak a világ, az táncolt egy kört nekünk

Ne ígérj és én sem súgok neked
Szavakat, ami szép, de mégsem hiszed
Amikor a szemedbe nézek, kiderül
Hogy ki az, ki marad, ki menekül
S ki tartozik hozzám"

Tegnapelőtt megjelent Ole legújabb könyve, a szerelemről és könyvbemutató is volt. Ugyan úgy volt, hogy végtelenségig dolgozom, ám mégis úgy alakult, hogy jóval hamarabb elengedtek bentről és én rohantam, hogy bekerüljek az energiaterébe. Valamiért két könyvet fogtam meg, ugyan még nem tudom kié lesz a másik, de mivel végtelen természetességgel jött velem mindkét könyv, hát elhoztam. Ole beszélt a könyvről, beszélgetőtársai is voltak, én meg csak hallgattam Őt és engedtem be minden szavát, jelenlétét, Őt magát - hozzám. Jövő héten pénteken lesz a könyv dedikációja, szeretnék ott is ott lenni, bízom abban, hogy ahogy most is ott voltam, ha kell, akkor is ott leszek. 

Ha valaki bizonygat valamit, akkor komoly esély van arra, hogy leginkább önmagát akarja meggyőzni adott témában. Hiszen aki biztos önmagában, annak nincs szüksége bizonyítékokra, magyarázkodásokra, fenyegetőzésre, kiabálásra, feltűnésre.

Hősapa folyamatosan bizonygat, fenyeget, feltűnősködik... 

Én pont az ellenkezője vagyok. Nem érzem szükségét az ilyen módszereknek és látom, nincs is szükségem rájuk, hiszen minden magáért beszél. Az erő egy olyan dolog, ami elől kitér az intelligens ember, aki pedig nem teszi és botor módon fejest ugrik, az visszapattan. Sokszor nézem az ilyen embereket, akik látják, hogy felesleges mégis támadnak, ártani akarnak, majd az erőtérről visszapattanva, megsemmisülve fekszenek a földön és még mindig vergődnek, munkál bennük a harag, irigység, félelem... próbálkoznak újra és újra... Megtehetném, hogy megsemmisítő lépést teszek, de amikor lenézek szerencsétlenekre, mindig az jut eszembe, gyengébbet nem bántok, és inkább visszalépek, otthagyom az illetőt saját szennyesében ázni... de az is előfordul, hogy a kezemet nyújtom annak, aki előtte "meg akart ölni" és segítek felkelni.

Hiszen tudom, az emberek cselekedetei nem az alapvető rosszindulatból születnek, hanem az emberi butaság termékei ezek. Mindenki, mindenki csak boldog akar lenni... csak sokan nem tudják, hogyan tegyék...

És a legtöbb amit tehetek ilyenkor az az együttérzés és az,  hogy a lehető legjobbakat kívánom nekik...

Azért ez a "főügyész a barátom" mondat bennem ragadt és mosolyogni tudok rajta és elindított bennem egy gondolatmenetet.

Folyamatosan a barátaival hivalkodik, folyamatosan elvár tőlük valamit-mindent. Az egyik legjobb barátja éppen nemrég utasította vissza, amikor pénzkölcsönért folyamodott hozzá, mondván, neki sincs - és egyébként is, jó lenne, ha elkezdené törleszteni azt, amit eddig kapott.

Ezzel szemben én a barátaimat nem rángatom elő, nem hivalkodok velük és nem várok el semmit. Ők önmaguktól adják azt, amit adnak, és a szükséges pillanatokban csendben, szinte észrevétlenül, maguktól állnak mellém és fogják meg a kezem biztonságot adva. Amiért én végtelenül hálás vagyok.

Ha az ellenfelet nézem, majmok csapata ugrál szemben, akik ugrálnak, verik a mellüket, velem viszont a csendes erő van. 

Köszönöm.

Ja és persze az ügyvédnél exférjember, aki ezentúl a "hősapa" néven fog futni, természetesen magához ragadta a gyereket és kiemelt figyelmet szentelt neki. Ügyvédnő meg csak rámnézett és mosolygott. Ő sem most jött a falvédőről.

Ja, és amit kifelejtettem a történetből az az volt, hogy az ügyvédnő egyszercsak felpattant a gép mellől és közölte hősapával, hogy ő márpedig nem hajlandó ellenem szerződést írni és igenis adja meg azt amit kérek, mert megérdemlem. 

Hálás vagyok azért, mert azt látom, hogy az emberek mellém állnak. 

Gyerekkel már vagy két órája ébren vagyunk. Kávéztunk, beszélgettünk, játszottunk, reggeli is megvolt. Lassan indulnom kell. Gyerek többször próbálta ébresztgetni az apját, aki felől csak dühös morranás volt a válasz. Mert éjjel filmet nézett, és nem dukál neki felkelni. Csak úgy, mint általában, a gyerek a legutolsó.

Óh, mintaapák gyöngyszemei közül is a legfényesebb, aki el akara venni a gyerekemet. Azt hiszem ideillő beszólás, ha azt mondom, ehhez korábban kellene kelnie...?

A mostani eset kapcsán az érzéseimet vizsgálom. Nem is annyira régen, a gyerekem említésére már kést ragadtam és vérgőzös, elborult aggyal mentem neki a vélt vagy valós támadónak. Nem is olyan régen még a/z (zavaró) érzelmeim uraltak. Harag, félelem, fájdalom...

Mostanában valahogy minden megváltozott. A negatív érzelmek eltűntek belőlem, illetve amikor előbukkannak, akkor is tudom őket tudatosan kezelni. Ugyan fizikai szinten még vannak bizonyos jelek néha, de az már csak a megszokás... Ahogy Ole (Láma Ole Nydahl, bölcs tanítóm) mondaná, a betörő egy üres házba megy be rabolni. Nincs harag, nincs félelem, nincs fájdalom, nincs gyenge pont, amiből táplálkozhat - így a másik fél tehet bármit, ha nem termékeny talajra hullajtja a magokat, azok meghalnak. 

Csak a tudat határtalan, tiszta tere van, együttérzéssel, pozitív gondolatokkal. Minden lény javára. Így furcsa látni másokat, ahogy a saját érzelmeik rabságában vergődnek...

Na, hát aláírtuk a szerződést. Persze nem ment simán az ügy, mert én úgy döntöttem, hogy kérem, írjuk bele a szerződésbe, hogy ha megkapom a pénzt, akkor még maradhassak a lakásban egy ideig. Ez exférjembernek nem tetszett, közölte, albérleti díj ellenében, ebből kiderülhet mindenki számára, másnap már kidobott volna. Én meg erre bepöccentem. Nem kevés pénzről mondok le a vagyon terén, maximálisan rugalmas vagyok, és ő egy hónap határidőt nem adna a kiköltözéshez. Úgyhogy beszéltem szépen a világ legokosabb emberével, nem kicsit célirányosan, jól hallhatóan, aminek a következménye az lett, hogy mégiscsak kaptam határidőt. Az ottani ügyvéd is a pártomat fogta és ő is külön megemlítette, hogy hihetetlen módon nagylelkű vagyok és ennyi engedmény igazán járhatna felém.

Na de utána az autóban, amit kaptam, azt nem teszem zsebre. Mert számító vagyok, mert ő soha nem hozott ügyvédet, mert megbízik bennem, én bezzeg, és mert neki a fővárosi főügyész a legjobb barátja (haha) és lehet, hogy eláll az egész vagyoni szerződéstől vigyük perre, de egy biztos, ha mindent el is veszít, a gyerek csak az övé lehet senki másé. 

Én persze nem mentem bele a vitába, mindenre rámondtam, rendben. Magam is el tudok csodálkozni hihetetlen mély nyugalmamon, higgadtságomon és hitemen, és a mosolyon a szám sarkában. 

Én tudom a tényeket, a reális esélyeket és nem mellesleg velem van a világ legokosabb ügyvédje is.

Ha a vagyonon pereskedünk, akkor még kapok egy csomó zsetont, ha a gyereken keresztül akar bosszút állni, azt is megpróbálhatja. Ma már nem a gyerek a gyenge pontom, hanem Ő az erősségem. Ha ő nem ismeri el, hogy ezzel csak és kizárólag a gyerekének árthat, akkor egy primitiv sültcsülök, ami nem újdonság. Én nem fogok vitába bonyolódni, az tuti. Harcoljon. Egyedül.

Akit az Égiek védenek (és a világ legokosabb ügyvédje), annak ember nem árthat. 

Azért bízok benne, hogy a "legjobb barát" főügyész felvilágosítja a valóságról. 

Kellett nekem időben indulni otthonról és idő előtt kiérkezni az állomásra... ugyanis ott volt kitartó lovagom, aki oda is jött beszélgetni... megkérdezte, hogy mikor szoktam hazajárni, mondtam neki, össze-vissza... azt válaszolta, tudja... kérdezem, miért? Hát mert jött ki elém sokszor az állomásra.... upsz.