Bizonytalan ideig visszavonulok.
Ne keressetek, majd jövök, ha úgy érzem...
De anya, nem vagyok álmos! - kiabálja, közben szemét dörzsöli és krokodilkönnyeket hullajt. Veszekszik, fenyeget, zsarol, mindent bevet... Ám én, a kegyetlen anya, semmilyen apellátát nem engedélyezek és mégis betessékelem az ágyba, közben azon gondolkodván, hogy lehet, hogy mégsem álmos... Amíg én ezen gondolkodok, Ő sírdogál még egy kicsit, duzzog, de már közben alszik is édesdeden, hosszú órákon keresztül...
Valami mirigy be van gyulladva a torkomban. Azt mondta doktorbácsi, hogy maradjak nyugalomban és gyógyítsam a lelkem és akkor a testem is rendbejön. Erre nevettem egyet, rámnézett csodálkozva, miért nevetek, hiszen ez így van... Mondtam neki, hogy éppen ezért.
Ma a kedvenc pólóm volt rajtam, citromsárga, a közepén egy ohm jellel és szivárványszínű napsugarakkal. Megcsodálta ő is, és mindenki amerre mentem. Láthatóan mindig nagyon örül nekem, és most ismét jól elbeszélgetünk, nem egészen földi dolgokról, olyanokról, amikben egy orvos általában nem hisz....
Imádom.
Hosszú idő eltelt, ám mégis, mintha nem telt volna el semennyi... nincs sértődés, mert nem kerestük a másikat, így hozta az élet, örülünk inkább annak, hogy ismét kapcsolatban vagyunk. Talán ettől is barátság egy barátság... hogy nincs idő és nincs tér, ami elválasztana...
aki sósperecet eszik csokiszószos nyalókával...?
Nagyon nehéz tudatosnak maradni és türelmesnek.
A (méregdrága) takarítógépem lekerült exanyóshoz (nem is tudtam róla, hogy levitték, ergo engedély nélkül került le...), most kértem, hogy hozzák vissza. Először is, repedés van rajta, illetve a csövekkel, mintha sziklákat vertek volna, behorpadtak. Ráadásul nem működik. És exférj van felháborodva, mert mielőtt elhozta volna, még működött. Még jó, hogy azonnal ellentámad, és még jó, hogy engem akar hibásnak kikiáltani. Gyűlölöm, hogy engedélyem nélkül használja valaki azt, ami az enyém, szemét dolog, hogy nem vigyáz rá, és undorító, hogy még a végén én vagyok a hibás, mert tönkretette.
p.s.: megszerelte. De akkoris! Nem vagyok gazdag és nagyon megbecsülöm azt, amim van és utálom amikor más meg nem. Sosem venném el másét engedély nélkül, és ha netán megtisztelnek azzal, hogy odaadják, arra jobban vigyázok még a sajátoménál is.
És most csúnyát mondok, bassza meg!
Napok óta rosszkedvem van, nyüszörgős vagyok és hisztis, zaklatott és mérhetetlenül fáradt lelkileg. Ma reggelre pedig nem kicsit feszkó is lettem, márcsak azért is, mert a jövőképem is teljesen a homályba veszett, a félelem látogatott el hozzám, pedig - szerencsére - már régen láttam. Márpedig ha nincs hit, akkor nincs semmi. A félelem pedig csendes gyilkos.
Ám ezzel egyidőben kikristályosodott előttem a probléma oka és az okozó személye is és a megoldás is.
Nekem ebből elég (*asztalracsap*)!
Nem hagyhatom, hogy egy fizikai személy és cselekedetei rossz hatással legyenek rám, hogy elvegyék az energiámat. Márpedig ő olyan mint egy vákum. De én vagyok a hülye, mert hagytam, mert nem voltam elég tudatos.
De most már helyrekerültek a dolgok, én döntöm el, hogy milyen érzéseknek engedek teret, a megoldás is itt van. Megtehetem, hát megteszem.
Csend vagyok
Hang vagyok
Szél vagyok
Napsugár mely
Felhő mögül rádragyog
De a felhő,
Az is én vagyok
Esőként arcodat érintem
Majd mosolyodért
Szivárványként befestem az eget
Mindenhol ott vagyok
Mégha nem is tudhatod
Csak Neked
Csak Veled
(vadmacs 2008)
Idegesít, mert túl kedves. Idegesít, hogy túl segítőkész. Idegesít, hogy milyen figyelmes. Idegesít, hogy mindig dicsér. Idegesít, amikor megállapítja, hogy mostanában túl szexi vagyok (nem Neked, vazz' ). Idegesít, hogy mindig megbámul, aztán meg bocsánatot kér. Idegesít, hogy milyen szánalmas és mennyire lealázza magát. Idegesít a jelenléte. Idegesít a léte.
Idegesít, mert azt kell figyelnem mikor támad hátba. Idegesít, mert elszívja az energiámat. Idegesít, hogy még mindig nem fizetett ki.
Idegesít, hogy hülyének néz.
Idegesít, hogy idegesít.
Fizessen már ki és hagyjon békén.
Örökre.
Ámen.
Ezám, és még hálás lehetek, mert viselkedésével hozzájárul, hogy gyakoroljam a türelmet.
End.