Mostanában az az érzésem, hogy a szeretet, mint olyan... nem is létezik... mindenki beszél róla nagy, hangzatos szavakkal, de a gyakorlatban nem művelik... azaz csinálnak "valamit" amit szeretetnek hívnak, és döngetik is a mellüket nagy büszkén, hogy ők tudják mi a szeretet... meg csak a szeretet vezérli őket... de azért, mert beszélnek róla, még nem tudják valóban, hogy mi is az... önző, képmutató, irígy világban élünk, ahol az embereknek halványlila sejtelmük nincs a szeretetről... Ha valakinek segítségre van szüksége, inkább belerúgnak, ha elesik mellettük egy ember, nem segítő kezet nyújtanak, hanem továbblépnek (lévén úgyis részeg...), ha könnyet látnak, nem zsepkendőt adnak, hanem elfordítják a fejüket... ha megkérdezik, hogy vagy, választ nem is várnak... ha valaki pár jó szót szeretne, akkor otthagyják, vagy a saját bajukkal licitálnak... a szeretet nevében gyilkos dolgokat lehet művelni... és nem csak adni nem tudnak, de elfogadni sem... beteg ez a világ... néha úgy érzem, hogy eltévedtem... hogy nem ide való vagyok... mit keresek én itt? ...

A gödrök első törvénye: ha benne vagy, hagyd abba az ásást!!!

Elvették a szavaimat,
neked mit adhatok?
Elvették a csókjaimat,
neked mit adhatok,
Elvették az emlékemet,
nem voltam, nem vagyok.

Elvették az utcákat,
mondd, hol vagyok,
Elvették a házamat,
mondd hol vagyok?
Elvették a naptáramat,
nem voltam, nem vagyok.

Elvették a múltamat,
kísérlet vagyok.
Elvették az árnyékomat,
kísértet vagyok.
Elvették a gúnyámat,
nem voltam nem vagyok.

Elvették a táblákat,
mondd merre vagyok.
Elvették a Napot az égről
mondd merre vagyok.
Elvették a térképemet,
nem voltam nem vagyok.

De a lélek szabad,
bár földbe temették álmaidat.
De a lélek szabad,
bár átoperálták arcodat!
De a lélek szabad,
bár elásták vágyaidat!
De a lélek szabad,
bár megkötözték lábaidat!

Így mondták: Nem voltam,
így mondták : Nem vagyok!

(Kormorán - Nem voltam, nem vagyok)

"...Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.
Hiszen minden bűnöm megbocsátható...

Hello, hello, én a régi vagyok,
Tévedésből jöttem a földre, és félek, hogy itt ragadok!
Hiszed, vagy nem, egyszer hazajutok,
Nem látsz majd többé, hiányozni fogok...

Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
Azt, hogy minden bűnöm megbocsátható..."