... mintha egy homályos üvegen keresztül szemléltem volna a világot... csak léteztem, üresen, lebegve a semmiben... képtelen voltam bármilyen cselekedetre is... és ami a legfájóbb volt, hogy hiába volt ott az, ki számomra a legkedvesebb... nem tudtam mit kezdeni vele... gyenge voltam, mérhetetlenül fáradt és... cselekvésképtelen... csak hazavágytam... két gyógynövény alapú altatótól mélyen bealudtam, biztosan a gyengeség, kimerültség volt az oka... utána pedig csak ültem a doboz előtt és néztem... milyen egyszerű lenne...
... és akkor, a ködfátyolon át jutott el a tudatomig, hogy nagy a baj...
... hiába minden tudatosság, van, hogy átveszi a hatalmat a betegség... azokon a napokon nagyon nehéz... minden bizonnyal egy teljes hadsereg vigyáz rám, hogy még itt vagyok, hogy még létezek...
... aztán amikor túljutok a "rohamokon", kicsit összeszedem magam és egyből a gyógyulás útját keresem, a megoldást... meggyőződésem, hogy ahogy belemásztam, úgy ki is gyógyulok belőle... minden kiborulás szembesít azzal, hogy van még min változtatni...
... a mostani kiborulásom megmutatott még valamit... hogy a barátok a bajban is barátok... én olyan vagyok, hogy mindenkit elhajtok magam mellől, kikapcsolom a telefont, bezárom az ajtókat, visszavonulok önmagamba... és mint egy sebzett vadállat, egyedül nyalogatom sebeim... az életem ránevelt arra, hogy senkiben nem bízhatok, senkire nem számíthatok... mindig mindent egyedül oldottam meg... ám változnak az idők... mert lett nekem egy Legjobbam, akivel észrevétlenül is nagyon közel kerültünk egymáshoz. És ő most a sarkára állt, nem hagyta magát... Ő mindent tud, pontosan tud... és rádöbbentett arra, hogy igenis nekem is kell segítség... bár ezt én még képtelen vagyok elfogadni... a bizalmatlanság már a génjeimbe itta magát... milyen furcsa.. én már annyi mindenkit "mentettem" meg... de engem még soha... senki...
... jólesett, hogy többen is kerestek és aggódtak értem... akiknek fontos vagyok, megtalálták a módját, hogy megkeressenek, hiába a bezárt blog, a kikapcsolt telefon... és az agresszor viselkedésem... és ez annyira jó... szívem szerint felsorolnám őket, mindegyikőjüknek külön köszönetet mondván... de ez itt nem valami díjátadó ünnepség és már így is csobog a nyál...
