Tegnap, ahogy motoroztunk, láttam egy kamiont parkolni az út szélén, és éppen oda tartott egy utcalány... ezzel kapcsolatban megindultak a gondolataim...

A szex annyira szent dolog számomra.... nekem nem ösztöndolog, hanem két ember összetartozásának, egységének, szeretetének a "terméke"... szeretkezés: örömszerzés - a szerelmesek között! Persze vannak olyanok is, akik annyira nem veszik ezt komolyan, és eléggé szabad életet élnek - de ez sem baj, hiszen ők akarják így, nekik így a jó... viszont! Nagyon elszomorítónak tartom, amikor valaki, azért szexel, hogy pénzt kapjon érte... amikor egy nő nem talál munkát, amikor egyetlen lehetőséget használja ki, az egyetlen dolgot bocsátja árúba, amije van: a testét... nem, nem ítélem el, szó nincs ilyenről, egyszerűen megalázónak, szomorúnak tartom: és van, aki ilyenre igényt tart, mégpedig nem is kevesen! Egy nő, akinek oda kell adnia magát mindenkinek, nem válogathat a kuncsaftok közül, mert kényszerhelyzetben van! Olyan dolgokat kell megtennie, tök idegennek, amit normális esetben azért teszünk meg, hogy Szerelmesünknek, partnerünknek örömet okozzunk - kölcsönösen! Egy utcalány esetében viszont a kölcsönös örömszerzésről szó nincs - bármikor bárkivel el kell mennie, még csak nem is igazán válogathat - mert kell a pénz! Ráadásul az esetek jelentős többségében van egy strici a háttérben, aki még ebből a pénzből is lenyúl... És milyen férfi az, aki ilyen szolgáltatásokat igénybe vesz, aki így kihasznál egy nőt? Végülis ha azt vesszük, rengeteg nő (és persze férfi is van) aki nem pénzért, hanem csupán azért, mert neki úgy jó, könnyűvérű életet él - ingyen és bérmentve, bármikor, bárkivel... miért nem olyanokkal jönnek össze? Másrészről pedig... ha már csak ez az egyetlen lehetőségük, akkor azt mondom, legyen minél több kuncsaftjuk, hogy kenyeret tudjanak venni, hogy el tudják tartani a családot ezek a nők... mert sokan egyedül nevelik a gyermeküket...

Meghatódtam ám nagyon, amikor írtátok, hogy visszavártok...

Beszámoló... hmmm... mit is írhatnék? Annyi, de annyi gondolat van a fejemben.... amit jó lenne leírni... ám mégsem tudom megtenni....mit is írhatnék? Annyira, de annyira boldog vagyok.... és a boldogságról nehéz írni ám! Mi több, nem is tudok... az meg már nagy szó

Most megint dolgozom látástól mikulásig, de hétfőn este megint utazom Hozzá...

Ma reggel, miután megvettem a félhavi bérletemet, indultam, hogy megyek be dolgozni, ám egy fiatalember megállított. Azt mondta, hogy nem szokott koldulni, de most szeretne pénzt kérni, ugyanis elhagyta a pénztárcáját és nem tud vonatjegyet venni, hogy hazajusson... Egy pillanat gondolkodás mondtam neki, hogy pénzt ugyan nem adok - de felajánlottam a lehetőséget, hogy megveszem a jegyét, hogy haza tudjon menni. Majdnem a nyakamba ugrott örömében, ugyanis bárkitől próbált segítséget kérni, mindenki elhajtotta, a hab a tortán pedig az, hogy a telefonja lemerült. Persze felmerült bennem a lehetőség, hogy kamuzik, viszont pontosan tudta a jegy árát is. Én pedig úgy döntöttem, hogy a szívemre hallgatok... Azt ígérte, hogy a jövő héten bejön a munkahelyemre és megadja a pénzt. Egyik részről kiváncsi vagyok, hogy megteszi-e, másik részről pedig... annyira mindegy. Tudom, hogy ha elutasítottam volna, akkor most lelkiismeretfurdalásom lenne, most viszont örülök, mert segítettem, és a szívem azt súgja, hogy jól cselekedtem. És ez nekem elég. Egy darabig együtt mentünk, és elmesélte, hogy nem annyira régen ő segített egy fiúnak, akinek szintén nem volt elég pénze vonatjegyre... erre csak annyit mondtam, hogy "látod, most visszakaptad az Élettől azt, hogy segítettél..."

Most kicsit csend lesz itt, nem fogok zizegni, ugyanis eléggé sűrű a programom. Most indulunk exanyóshoz, ott nincs számítógép (szörnyű!) holnap délelőtt utazgatni fogok, délután éjszakába nyúlóan dolgozni, aztán anyukáméknál alszom (ahol szintén nincs számítógép, szörnyű!), holnapután meló ezerrel ismét, este hazajövök. Ha lesz energiám, ide is írok majd, egyébként pedig a melóhelyen tudom kukkolni a netet, de az is olyan mint a kutya vacsorája... Csütörtökön délelőtt szépítkezem, ügyetintézek, délután dolgozom, estétől pedig Szerelmezem... úgyhogy majd jövök valamikor

Mindenkinek mosolygós és boldog napokat kívánok addigis!

Exanyós délután kettőkor kétségbeesve hívta gyerek apját, hogy hol vagyunk már, mert reggel óta minket vár. Le is lettem cseszve rendesen, hogy miért nem szóltam, hogy csak a délutáni alvás után indulunk. Tegnap beszéltem exanyóssal és említettem neki eme csekélységet... ám a bibi ott van, ezt pontosan tudom, hogy azzal volt elfoglalva, hogy mi most megint együtt vagyunk-e exférjjel, vagy nem... így nem tudott figyelni a fontos dolgokra.

Nem igazán értettem a kérdését... miért kellene nekünk együttlenni? Nem különösebben hiszik el az emberek azt, hogy mi külön vagyunk. Elég sokan reménykednek az újbóli egymásratalálásban, és bíztatják is a volt férjet... ráadásul ő szeretné is nagyon a dolgot... Hát persze, nincs cseréptörés, tányércsörömpölés, ordítás, ereszdelahajamat... egész jól elvagyunk, amolyan testvéri kapcsolatban... persze ez a kapcsolat elég kevés ahhoz, hogy újra egy párként funkcionáljunk (megjegyzem nagyon kemény munkámba telt, hogy így legyen...). - ebből az emberek arra következtetnek, hogy nincs is válás... Pedig van. Nagyon komolyan gondolom... Talán az eltelt másfél év alatt mindenki számára egyértelműen kiderülhetett volna...

Ja, és ugyebár az a "csekélység" is képben van, hogy én megtaláltam a helyemet az IGAZI oldalán... és tudom, hogy ha nélküle is kellene tovább léteznem (szerencsére nem kell), akkor sem térnék vissza az exférjemhez... mert minden más már mint azelőtt...

Az hagyján, hogy a csütörtöki találkozó előzményeként már most azon agyalok, hogy vajon milyen ruhában szédítsem újra és újra magamba a Kedvest... de hogy most, egy sima utazás előtt ekkora probléma legyen a "mit vegyek fel" dolog...

Najó a probléma hátterében valójában az áll, hogy ma elutazok itthonról, és nem is jövök haza csak holnapután. Ma exanyósnál alszok, holnap anyukáméknál... Kevés ruhát akarok vinni, de mégis, mit? Mert mi van, ha lehűl az idő hirtelen? Nappal meleg van ugyan, de éjjel lehűl a levegő... Vagy mi van, ha teszek el pulcsit és kánikula lesz? További kérdéseimet le sem írom...

De kezdetnek elég lenne eldönteni azt, hogy ma miben induljak el itthonról... nagyanyókám válasza egyszerű lenne: vedd fel a vécéajtót...

A farmer az tuti. Hiába agyalok ilyen-olyan ruhákon, igazi farmermániás vagyok, mindig ott kötök ki, nyilván ez most sem lesz másként... Már csak a felső kérdésében vannak vitáim - magammal...

Nőnek lenni nehéz.

De azért jó

Zajra ébredtem, hajnali négy órakor. Már készültem neki, hogy macskapecsenyét készítek ma, ha nem hagyják abba a rosszalkodást kedvenc négylábúim, amikor is észrevettem, hogy bizony nem ők zizegnek, hanem csak ülnek és lelkesen figyelnek valamit... Odaóvakodtam a zajforráshoz, és félálomban próbáltam kivenni, hogy mi a fene lehet az. Először egy falevélnek néztem, aztán azon gondolkodtam, hogy tán egér? Utóbbit azonnal elvetettem mint tippet, mert az egér valószinűleg már világgá szaladt volna. Kitöröltem picit az álmosságot a szememből, és akkor láttam, hogy egy - amúgy tök cuki, tenyérnyi - béka nézeget engem... Ugyan tök cuki, de hogy hozzányúljak.... Na mi legyen. A család felnőtt férfitagját felesleges lett volna felébreszteni, ugyanis ha azt kell nézni, hogy ki fél jobban a béka vagy ő... Hát ő nyert volna... Így hát hősiesen kézbe vettem az irányítást és szereztem egy óriási lavórt (amiből várhatóan nem ugrik ki idő előtt) és beletereltem... Elindultam vele kifelé az udvarra... Továbbra is félálomban azon gondolkodtam, hogy hova költöztessem... Természetesen minél messzebbre, nehogy visszajöjjön. Aztán úgy döntöttem, hogy kerítésen kívül rakom biztos ami biztos. Mivel zárt kerítésünk van, így egy lendülettel átlendítettem a lavórt a kerítés felett és kipottyantottam a békát. Annyi hallattszott csak, hogy kopp... akkor picit felébredtem, mert rájöttem, hogy a túloldalon bezony a járda várta, kemény betonborítással... Upsz. Istenbizony nem akartam rosszat... Nem mertem megnézni, visszamentem aludni némi lelkiismeretfurdalással, kisbéka köré angyalszárnyakat képzelve... Aztán reggel mégiscsak megkukkoltam, hogy mi a helyzet és vajon nagy jószándékomban kinyírtam-e... már nem volt ott, úgyhogy bízom abban, hogy az angyalai jobban vigyáztak rá, mint én és éli tovább boldog békaéletét...

A mai nap kérdése: hogy a fenébe került be a béka hajnali négykor a lakásba? A nap jó híre: bár a lakásban volt, de nem az ágyamban...

Nagyon boldog születésnapot - és a lehető legjobbakat - kívánok sok szeretettel FIRKÁNAK, aki ma lett pontosan 17 éves!

(óriási ölelés neki!)