Exanyós délután kettőkor kétségbeesve hívta gyerek apját, hogy hol vagyunk már, mert reggel óta minket vár. Le is lettem cseszve rendesen, hogy miért nem szóltam, hogy csak a délutáni alvás után indulunk. Tegnap beszéltem exanyóssal és említettem neki eme csekélységet... ám a bibi ott van, ezt pontosan tudom, hogy azzal volt elfoglalva, hogy mi most megint együtt vagyunk-e exférjjel, vagy nem... így nem tudott figyelni a fontos dolgokra.

Nem igazán értettem a kérdését... miért kellene nekünk együttlenni? Nem különösebben hiszik el az emberek azt, hogy mi külön vagyunk. Elég sokan reménykednek az újbóli egymásratalálásban, és bíztatják is a volt férjet... ráadásul ő szeretné is nagyon a dolgot... Hát persze, nincs cseréptörés, tányércsörömpölés, ordítás, ereszdelahajamat... egész jól elvagyunk, amolyan testvéri kapcsolatban... persze ez a kapcsolat elég kevés ahhoz, hogy újra egy párként funkcionáljunk (megjegyzem nagyon kemény munkámba telt, hogy így legyen...). - ebből az emberek arra következtetnek, hogy nincs is válás... Pedig van. Nagyon komolyan gondolom... Talán az eltelt másfél év alatt mindenki számára egyértelműen kiderülhetett volna...

Ja, és ugyebár az a "csekélység" is képben van, hogy én megtaláltam a helyemet az IGAZI oldalán... és tudom, hogy ha nélküle is kellene tovább léteznem (szerencsére nem kell), akkor sem térnék vissza az exférjemhez... mert minden más már mint azelőtt...