Szabadon, akarom,
másként nem tudom,
hogy is változnék meg,
ennyi út után?
Szabadon, szeretem,
másként nem tudnám,
az csak elveszít,
aki láncot tenne rám.
A szerelem: türelem,
félek más, amit gondoltál,
de miért lennék más,
ennyi út után?
Nem akarom, hogy az érzéseim uraljanak engem. Én akarom uralni az érzéseimet. Mert azok csak érzések. Amik jönnek-mennek. És az érzések azok, amik befolyásolnak minket életünkben.
Igyekszem minél tudatosabban élni. Van, amikor egészen jól megy és van, amikor szinte elsodornak az érzések, az események. Néha annyira, hogy úgy érzem, nem bírom tovább... de mindig jön segítség, valami belső erő éled fel bennem. Megyek makacsul tovább!
Abban a szerencsés áldásban részesülök, hogy gyakorlatilag "instant" karmám van. Ez azt jelenti, hogy bármit teszek, szinte azonnal hatással van rám. Egészen apró dolgoktól kezdve: például a múltkor "megbotlottam" és valakire haragosan gondoltam. Mi történt - megbotlottam és akkorát estem, hogy még csak most gyógyulgat a térdem. Vagy itt van például a párkapcsolat. Rókafogtacsuka helyzet van. Tapasztalom milyen az, ha valaki engem szeret - reménytelenül és milyen az, amikor én szeretek valakit - reménytelenül.
És én mit látok ebből az egészből, az életemből? Nehéz, de jó így. Jó, hogy nem cipelem tovább éveken keresztül, esetleg életeken keresztül. Jó megszabadulni a karmikus terhektől, adósságoktól. Rengeteget tanulok, tapasztalok és jó így... A Tanítóm szerint ez az azonnali karma-dolog csak nagyon keveseknek adatik meg.
Félve, de mégis bátran elmondta: ő valójában sosem akart elválni tőlem, csak azért tette, mert én azt akartam...
Nem, nem könnyű az élet... nemcsak reménytelenül szerelmesnek lenni rossz, de az is rossz, amikor valaki így érez irántam... nem szeretek másnak fájdalmat okozni, de néha mégis így alakul. Együttérzek vele, mert tudom, hogy mit érez, de mégsem tudok segíteni. Képtelen vagyok megadni neki azt, amit pedig megérdemelne...
És mit lehet erre mondani? Minden olyan sután hangzik... csak annyit tudtam válaszolni, hogy "tudom"és még annyit, hogy "szeretném, ha nem haragudnál rám a döntésem miatt... vagy legalábbis meg tudnál bocsátani..." Aztán menekülőre vettem a dolgot... mert tudom, hogy mit érez és mert tehetetlen vagyok, és mert rossz neki fájdalmat okozni...
De hogy ki vagy valóban én
mégis tudom
hogy zaklatottan mint a szél
mindig úton
hogy elég hogy elégedetlen
léted hová vezet
hogy ezután mindenfelől
utad leszek
(Székely Magda: Úton)
Ne ess kétségbe, érjen bármi!
Csak egy a törvény: várni. Várni!
Ha reszket alattad a föld:
Csak önmagadat meg ne öld!
Ha egyetlen vagy, mint a szálfa.
Felvirrad még magányod álma.
Minden beérik, révbe fut:
És győzött az, ki várni tud.
(Tamkó Sirató Károly: Bíztató)
Na tessék. Mindig történik valami. Tegnap a kisfiam apukája állt elő félénken az ötlettel, hogy el tudnám-e képzelni, hogy mi esetleg újra egy pár... Na ettől egyből görcsbe ugrott a gyomrom ésa "jajj, ne!" szavak jutottak az eszembe. Azt hittem, már túlléptünk ezen és szomorúan észlelem, hogy nem. Hogy ő még mindig újra tudná kezdeni, tiszta lappal...de én sajnos nem látok rá esélyt... Sőt mi több, rájöttem arra, hogy én egyáltalán nem akarok tartós párkapcsolatot. Jobb nekem egyedül, szabadon, a saját magam uraként, mint "homok a szélben". Egy tartós kapcsolat amúgyis olyan macerás... Én mindig is szabad lélek voltam... és talán az is maradok. Van, ami sosem változik... azaz változott volna, egyvalakiért... de ilyen talán csak egyszer van az életben...