A szeretet olyan mint a nap: fénye beragyogja a világot, és olyan mint a víz: még a legkeményebb követ is kivájja idővel. Vannak, akik inkább az árnyékba, a sötétbe vonulnak, mert félnek, hogy megégeti őket a sugara... de senki sem akar örök sötétségben és árnyékban élni... A félelmet is le lehet győzni. Mások félelmét. A munka nem könnyű. Rengeteg, végtelen szeretet igényel, ugyanígy végtelen türelmet és alázatot. Egyszer mindenki kibújik a barlangjából, mert vágyik a fényre. És a szeretet melege átmelegíti, leolvasztja róla a félelem rétegeit...

Na, ha már a híreknél tartunk, arról is hallottam, hogy néhány év-tized múlva a férfiak már nem is lesznek ezen a világon és teljesen elnőiesedik a Föld.. már most van valahol (Nemtudomholországban) egy város, ahol csak nők élnek!

Nekem nem tetszik az ötlet. Márcsak azért sem, mert ki fog engem akkor imádni??

Nadekomolyan... kissé abszurd...

Hajnali öt előtt kelni, hát nagy élmény... pláne nekem...

Erről jut eszembe, hogy valahol külföldön (Megnemmondomhol Országban) tudósok bebizonyították, hogy az emberek csupán 10 %-a korán kelő, a maradék 90 % délutáni bagoly - és, hogy a 10 % terrorizál minket! Már egy szervezet is van, aki ez ellen tüntet és azon dolgozik, hogy mindenkinek a legjobb legyen. Odakint pedig kezdik bevezetni a rugalmas munkaidőt, amikor mindenki a saját típusának megfelelően járhat dolgozni...

És ez nem vicc.

Miről álmodik a lány, hajnalok hajnalán..?

Gondolom a címzett érti

Ugyi, Kókám?!

Szeretettel várom a beígért leveledet, hogy aztán tudjak rá válaszolni!

Najó, komolyra fordítva a szót! Szerintetek, hogy a fenébe jutott eszébe, hogy most reagáljon a két hónappal ezelőtti levelemre? Azért két hónap hosszú idő, nem? Ha csak most esett le neki a tantusz, akkor miért nem tartotta meg magának a gondolatait, meg az is érdekes, hogy a levele(i)met őrizgeti? Szóval valaki fordítsa már le nekem, szőkenő nyelvre, lesz' olyan szíves...

Ja, és megint válaszolt... a fene sem érti, hogy miért válaszol mindig, ráadásul gyakorlatilag azonnal... de erre már nincs mit válaszolnom, kimerítettük a témát...

A levél gyakorlatilag teljesen közömbös és lényegtelen. Bizonyos szempontból. Másik szempontból pedig igencsak érdekes... Meghallott egy dalt valahol, amiről én írtam neki két hónappal ezelőtt... egy olyan dal, ami a volt kedvesnek szól, miszerint amit ő nem értékelt, azt értékeli más (Groovhouse: szívvel-lélekkel). Most leírta, hogy megértette a dalt és gratulál és boldog, hogy megtaláltam a társam...

Má' elnézést, de bolond ez az ember? Mikor volt már két hónapja? Most fogja fel, hogy akkor mit írtam? És ha így is van, mi a fenének válaszolt rá? Amúgy pedig ez válasz arra, hogy nem vagyok hülye, mert tényleg foglalkozik velem. Szerintem többet is, mint ahogy szeretné. Persze nem vonok le semmilyen felesleges következtetést.

Igaz, hogy válaszoltam, válaszolt, megint válaszoltam és így azért, ha belegondolok, hát a stílusom... khm... büszke és talán lekezelő kissé, és igencsak olyan bölcs gondolatok vannak benne, amiken én is csodálkozom. Akár elégedett is lehetnék, hiszen azt kapja, amit megérdemel, de valahogy mégsem okoz boldogságot és elégedettséget, mert azért csak belerúgtam egyet...

Najó, azért mégis jólesik, nah.

Nem véletlenül vagyok jaguár, hiszen az ő jellemzői igazak rám is. És a jaguár nagy vadász. Mindig kivárja az időt és akkor úgy támad, hogy az ellenfelére halálos csapást mérjen.

Azért ha belegondolok, milyen mocsok tudok lenni, és ez még örömet is okoz...

Rossz Jaguár... állj a sarokba és szégyelld magad...

Ma kaptam TŐLE egy levelet. Na tessék... ki a hülye? Az mellékes, hogy mi van benne... mert látni kell a mögöttes dolgokat...

Miért van az, hogy keményen megdolgozunk valamiért, vagy valakiért, és amikor már éppen élvezhetnénk munkánk gyümölcsét... - jön más és mindent visz?

Na, hát mindennek van egy határa! Elegem van a rinyálásból - a saját lelkem rinyálásából! Nem vagyok hajlandó foglalkozni a különböző jelekkel és punktum. Nem akarok foglalkozni az álmaimmal, amelyek minden nap visszatérnek és minden nap ugyanarról álmodok. És ezek nem az én tudatalattim megnyilvánulásai, hanem határozott jelek! Elég volt! Nem vagyok hajlandó figyelembe venni a jeleket! Nem és nem! Elegem van! A jeleken, álmokon kívül semmi nem utal arra, hogy bármi is történni fog. Persze, ha józanul belegondolok mindig is ilyenek voltak a megérzéseim. Mindig tudtam, hogy mi fog történni, még akkoris, ha minden ellene szólt - és mindent jól éreztem. De most már elegem van. Nem jeleket akarok, hanem történéseket! Türelmetlen lennék? Lehet. Bár szerintem nem. Csak éppen most tehernek érzem az áldást, a képességeket, amit kaptam... mert tenni nem tudok semmit... csak várnom kell... hiába van elvetve a mag, még meg kell várnom, míg kikel... ehh...

"... Te magad változz, hogy a titok örök fénye felragyogjon Benned és felébredjél végre. Légy a csend mestere, bírd tudatod szóra, és a legmerészebb álmaid válnak valóra." (Müller Péter)...