Úgy ébredtem reggel, hogy soha nem mondtam még,
Mennyire itt él bennem, amit meséltél rég,
Arról, hogy az ember jól csak a szívével lát,
Nekem így sokkal szebb a világ.

Mondd, hova száguldanak a perceink velünk,
Mondd, hogy a lényegünket mikor léptük át,
Mondd, minek hinnénk, hogy ettől boldogabbak leszünk,
Érzések nélkül, hogy emlékezzek rád?


(Arra kérlek)
Gondolj arra, ki rád vissza nevet,
(Úgyis érzed)
Nem számít, ha ez nincs mindig így,
(Elhiszed még)
Gyakran van, hogy az út vissza vezet,
(Bízz benne)
S megpróbálhatod megint.

Ha leülnél egyszer egy órára, s belegondolnál mélyen,
Mi a fontos és mire kéne szánnod a legtöbb időt,
Rájönnél milyen sokszor voltál rossz helyen éppen,
Gyere, hát tarts egy kis pihenőt.

Gondolj arra, ki rád vissza nevet,
Nem számít, ha ez nincs mindig így,
Gyakran van, hogy az út vissz vezet,
S megpróbálhatod megint.

(Bartók Eszter)