Életem párja minden éjjel kap egy szerelmes üzenetet. Nem tőlem.

A hölgy kissé... hmmm... nem bogaras, hanem beteg. Egy volt kapcsolat, ami már két éve a múlté, ám ő képtelen túllépni a dolgon és küzd a szerelméért, meg persze ellenem, akit gyűlöl, mert én - szerinte -  elvettem tőle a szerelmét... ami persze nem igaz. Anno engem is zaklatott, de amolyan - számomra - brutális módon, napi 2 sms minimum, facebookon mindenféle levelek... még fenyegetett is... amúgy, csak, hogy tudjátok, a rendőrség szerint ez nem zaklatás... hogy mi zaklatás? A napi 50 sms, na az zaklatás... én meg cserélhettem le a fél életemet, a munkahelyemet, telefonszámomat és közösségi oldalaimat emiatt az elmebeteg nő miatt... a címemet is tudja, de elköltözni azért mégse fogok...
Mindenféle női praktikát bevetett, kábé háromszor volt terhes (és vetélt el), egyszer "majdnem"megerőszakolták, illetve rendszeresen írta meg, hogy mikor, hol találkozott a párommal és köszönte meg a szerelmes üzeneteket neki, meg a virágot... a páromnak meg persze azt írta meg, hogy engem kivel, mikor hol látott szenvedélyesen ölelkezni... meg persze nagyon lelkesen újságolta mindenkinek, hogy én bizony kurva voltam Olaszországban... (jó béna lehettem, ha most meg alkalmazottként élem a mindennapjaimat....)... és már nem is emlékszem, hogy miket talált még ki, de kreatív fantáziája van - mi csak írónőnek hívjuk...
Naná, hogy a kapcsolatunk sokszor kenyértörésre ment bolondéria miatt (nem bírtam a stresszt, na), de életem párja elég határozottan nem engedett el, mert neki meg az a rögeszméje, hogy engem szeret... végül is sikerült meggyőznie arról, hogy ártatlan, és valóban egy elmebeteg agy szüleménye ez a sokminden...

Mára egészen megszoktam a hölgyemény jelenlétét és konkrétan elmondhatom, hogy ahol van egy stabil kapcsolat, ott a harmadik fejenállva is pöröghet, vitákat generálhat, de nem tudja szétrobbantani a kapcsolatot...
Úgyhogy jelenlegi akcióját úgy fogjuk fel, mintha valami hírlevél jönne, és már várjuk az új adagot. Csak sajnos lemondani nem lehet...

Mai hírlevelünk tartalma a következő volt:
"Vannak azok a vágyak, amelyek a távolsággal elhalnak. Mint a parázs, ami nem kap több oxigént. Vannak azok a vágyak, amelyek lassan, nagyon lassan válnak tűzzé, és rendszerint ha kielégítetted őket, el is múlnak. De vannak azok a fajta vágyak - a legveszélyesebbek - amelyeket nem tudsz uralni. Fékezhetetlen kín gyötör, ha nem kaphatod meg vágyad tárgyát, és ha megkaptad, csak jobban vágysz rá. Egy félszeg mosollyal kezdődik, egy röpke pillantással. Aztán már semmi sem félszeg, a tekintetekben ott van a leplezhetetlen nyers akarás. Te már nem létezel, és ő sem létezik, ural benneteket valami megfoghatatlan erő, ami olyan erősen vonzz egymáshoz, akár a mágnes. Ez nem parázs. És nem is egyszerű tűz. A kérdés az: engedsz-e neki?" (Nekem a legjobban a "fékezhetetlen kín gyötör, ha nem kaphatod meg vágyad tárgyát" tartalmú rész tetszik). Ez valami idézet lehet, mert viszonylag kevés helyesírási hiba van benne.

Ja, amúgy az Élet, amit ad, abból bőségesen ad, van egy másik rajongóm is, ő egy korábbi kapcsolata emberemnek... neki az a mániája, hogy az én elmebetegségemről gyűjt információkat, amiket rendszeresen továbbít a Drágának... és volt idő, amikor ezek ketten összefogtak (ellenségem ellensége a barátom jeligével).
Egyébként az "írónő" 40 éves, a másik 50 éves, "felnőtt" nő/nemű lény...