Vannak emberek, akik lelkileg rendben vannak és különösebb feltűnés nélkül boldogan éldegélnek, míg meg nem halnak, és ez független bőrszíntől, családi állapottól, nemi hovatartozástól... Őket soha nem hallod, hogy azért hisztiznének, hogy mások fogadják el őket. Miért tennének ilyet? Hiszen ők már elfogadták saját magukat.
A másik csapat tagjai örökké bizonygatnak, vergődnek, hisztiznek, parádéznak, felvonulnak és másokra mutogatnak, másokat vádolnak az elfogadás hiánya miatt, vagy éppen azért ami eszükbe jut, hiszen vádaskodni mindig van miért... verik a mellüket, hogy márpedig nekik jogaik vannak és csinálják a felvonulási műcirkuszt kisebbségi komplexusuk leplezésére... ugyanis az egész csak arról szól, hogy ami bennünk van, azt vetítjük ki a világba... és igazából ők azok, akik nem fogadják el magukat olyannak, amilyenek, de persze ahelyett, hogy magukban keresnék a választ arra, hogy miért is érinti őket ennyire érzékenyen a saját másságuk, és azon dolgoznának, hogy megtalálják a lelki békéjüket, egyszerűbb rávetíteni másokra a problémát, másokat hibáztatni... hiszen mindenki hibás, csak éppen ők űrrakéták...
Amúgy ezzel meglátásom szerint egy ilyen felvonulási cirkusz által elfogadást nem nyernek, sőt, a neveletlen magatartás, a minősíthetetlen viselkedés, a primitív magamutogatás ellenállást vált ki, mert intelligens és megfelelően szocializált emberek bőrszíntől, családi állapottól, nemi hovatartozástól függetlenül így nem viselkednek.