A hétvégén ismét rámjött a nagy selejtezhetnék. Gyakorlatilag én anno a "jó" családi mintára mindent, de mindent bespejzoltam, "jó lesz még valamire" alapon. Egy kertes házban pedig igazán jól lehet spejzolni. Na most néhány éve rámjött a selejtezhetnék, és bár így is sokmindentől megszabadultam már, de mindig van mit pakolni. Hétvégén is, a szekrény tetejéről kezdve, egészen eldugott kis fiókokban is pakoltam. Nagyon szigorú voltam és mindentől megszabadultam, amiről úgy éreztem, hogy felesleges... Azt tapasztalom, hogy ez is egy folyamat... egyre könnyebben szabadulok meg dolgoktól, amikhez régen ragaszkodtam - nem csak selejtezés tekintetében, hanem mentálisan is.
Most 3 darab, 120 literes zsákot pakoltam tele és még nem végeztem.
Azon kívül, hogy felszabadult egy csomó helyem, más hasznát is tapasztalom, előkerült például a jogosítványom. Amiről tudtam ugyan, hogy már lejárt, de most kiderült, hogy nem 100 éve, mit ahogy én gondoltam, hanem csak 2013-ban. Megyek is megújítani hamarosan.
Ezen kívül tényként rögzítettem magamban, hogy én aztán valóban a gyűjtögetős anyuka vagyok... ahogy átpakoltam a kisfiammal kapcsolatos emlékeket. Eddig azok is össze-vissza voltak pakolva, ahogy esik úgy puffan alapon, dobozban ugyan, de mégis rendezetlenül, most viszont szépen rendezve vannak.
Megtaláltam a kis kezéről készült rajzunkat, és azonnal láttam magam előtt, ahogy rajzoltuk és  pityogtam... olyan icike picike keze volt öt évesen...
A selejtezés, tisztítás, térrendezés azon kívül, hogy jó a rend, más hatással is van a lakásra is, valamint az elménkre. Én is érzem, hogy a lakás szinte fellélegzett az "üresedésbe", és én is sokkal jobban érzem magam, lelkileg is.
Teret, helyet kell csinálni az új és jó dolgoknak.