Miközben ebédeltem, nézegettem a "következő blog" által felajánlott oldalakat, és hirtelen erős kényszert éreztem arra, hogy megtanuljak spanyolul, ugyanis annyira dallamos már olvasni is azt a nyelvet úgy, hogy egy mukkot sem értk belőle, hogy az csuda.

Azután felajánlotta megtekintésre ezt a blogot a blogger. Ajánlom minden hölgy olvasóm figyelmébe egy rövid betekintésre :).

Szeretettel köszöntök mindenkit :)

Részemről anno, tíz évvel ezelőtt indult az egész móka, a Fórumon, ahol a különböző topicocban megosztottuk egymással a napi történéseket.
Utána jött az első internetes oldal, ahol naplót regisztráltam.
Ez után nyitottam ezen az oldalon, ezt a blogot, mert tetszett az, hogy sokkal több lehetőségem van, mint a régi oldalon.
És most íme, a blogolás egy új formája, a közösségi oldal.
A különbség annyi - még -, hogy a közösségi oldalakon nem feltétlenül zajlik tudatosan a napló vezetés, bár tény, hogy egyre elterjedtebb, egyre többen fedezik fel az abban rejlő lehetőségeket.
Ami közös a blogban és a közösségi oldalban:
Saját névvel és nick-névvel is lehet regisztrálni (ugyan közösségi oldalakon "kötelező" a saját név használata, na de nyomozzanak le mindenkit, hogy valóban a saját nevén regisztrált-e.
Mindenki maga dönti el, hogy milyen információt ad ki magáról és kinek.
A tartalom megosztása is szabadon választott, lehet teljesen publikus, vagy csak ismerősöknek szóló (vagy ez is, az is).
Sőt, akár csoportot is lehet létrehozni, ami szintén lehet publikus vagy zárt. Manapság az emberek - jellemzően - egyre több időt töltenek el a közösségi oldalon, pláne, hogy a legtöbb mobilos szolgáltató ingyenes hozzáférést biztosít a telefonokról. Már (majdnem) mindenkinek van ott saját oldala, megtalálhatóak ott cégek, magánszemélyek, klubbok, amelyek szolgálják a kapcsolatépítést, közösségformálást, reklámot (ugyanúgy mint a blogok).
Van, aki fényképeket oszt meg rendszeresen, van, aki felrak napi ezer idézetet, vagy viccet, más videókat oszt meg percenként, mások pedig életük minden részletét megosztják. Olyan ismerősöm is van, aki fel is adta a "hagyományos" blog oldalon való naplóvezetést és tudatosan tért át a közösségi oldalon való jegyzetek írásához, mert ott sokkal könnyebben tud kommunikálni másokkal (hiszen az "alap", az ismerősi olvasótábor már megvan, de további megosztásokkal új ismerősöket is lehet szerezni). Olyan is van, aki párhuzamosan ír, és az itteni írásokat megosztja ott, az ottaniakat pedig itt.
Mivel a figyelem a közösségi oldalra összpontosul, egyre háttérbe szorulnak a "hagyományos" blogok. Az ottani lehetőségek száma még inkább kibővült és vonzóvá vált (tudom, nem mindenkinek). Bár véleményem szerint amennyire kibővülnek a lehetőségek, ugyanúgy korlátoznak is, hiszen a közösségi oldalon azért sok minden nem valósítható meg. Szóval, a lényeg, hogy mivel az emberek ott töltik el idejük jelentős részét, ezért utánuk "kell" vinni az olvasnivalót, hogy olvassák (kivéve a gyevi bírót). Legalábbis annak, aki nagy olvasótáborra vágyik. Aki jól elvan ezen a kis "béke szigetén" az nyilván nem vágyik oda. És olyanok is vannak, akik ilyen-olyan okokból nehezen váltanak.
De ebben az új világban rejlő lehetőségek kezdenek egyre vonzóbbá válni sokaknak.
Vajon a hagyományos napló vezetése (és itt már nem a kockás-füzet verzióról beszélek) hamarosan a ködbe veszik? Hamarosan mindenki áttér a közösségi oldalas íráshoz (én azért hűségesen kitartok a kedvenc olvasottjaimnál, ha fent van közösségi oldalon, ha nincs)?

Átolvasgattam a régi blogjaimat és nosztalgiáztam kicsit. Mennyire más is volt minden... sokkal nyitottabb voltam... azután egyszer valami megváltozott... érzékenyen érintett anno az a kés a torkomban, amikor rátaláltak az első naplómra olyanok, akiknek nem kellett volna és jól belepiszkítottak... és utána érzékenyen érintett az árulás is... és ez az érzés a mai napig bennem van és visszafog, amikor írni kezdek... ez az a szennyezés, amit még ecetes ollóval sem lehet kitakarítani... felforgatták az életemet így is és úgy is... én pedig szépen fokozatosan elkezdtem bezárkózni... egyre kevesebbet adtam és adok ki magamból ilyen módon. Amikor a régi írásaimat olvasgatom, elmélázok azon, hogy milyen jó is lenne ismét úgy írni, ahogy akkor... jó lenne ismét kiengedni azt az énemet és felhőtlenül, varázslatosan görgetni a szavakat, azzal az örömmel... félelmek és kötöttségek nélkül. És bár most is nagyon szeretek írni, de azóta a törés óta már semmi nem az, ami... megégettem magam, hát félek a tűztől...

2007 óta nagyot fordult a világ kereke, mind magánéletileg, mind blogéletileg... de a barátaimért, akiket ezen az utamon ajándékba kaptam, akik jönnek velem az első blogom óta - és azokért is, akik út közben csatlakoztak, és azokért is, akik még csatlakozni fognak - továbbra is nagyon hálás vagyok :)