Karácsony előtt óta itthon vagyok szabadságon.. rám is fért, ugyanis mentálisan nagyon kimerült voltam. Imádom a munkahelyemet, de a főnököm egy energiavámpír... sőt, inkább vákum... és mivel manipulátor is, ami sajnos rám hatással van, mert irtó lelkis vagyok, így hát az energiaszintem a nulláéval vetekedett... Hihetetlenül magányos ember, és így éli ki magát... szabadságra nem megy, de minket szabadidőben is hív ha úgy tartja kedve... a magánéleti dolgait velünk intézteti, de olyan szinten, ami túlmegy minden határon... hangoztatja, hogy ő már nagyon régóta dolgozik itt és ezt megteheti... ráadásul direkt eldug dolgokat, amiket aztán velünk kerestet... majd miután nem találjuk, elrejti olyan helyen, ahol már kerestük és látványosan előkerül... még hét év, mire nyugdíjba megy, és én nem akarom így élni az életem... pedig a munkámat, a munkahelyemet, a kollégáimat és a többi vezetőt imádom... minden klafa odabent, a munkahelyem, kollégáim csodálatosak, de emiatt a nő miatt már ma kattogott az agyam, görcsbe ugrott a gyomrom... ismét munkahelyváltáson gondolkodok...

Holnap vége a jó időnek, ismét megyek dolgozni.. de ma még ma van... jelenleg itt ülök a meleg ágyamban, a fűtött ágytakaró áldásos hatásait élvezve, ölemben laptopocskámmal.... a tévében a helyszínelőket nézem fél szemmel... kint szállingózik a hó, a kályhában duruzsol a tűz, a kutya és a macska itt szuszákolnak mellettem... de mégis, minden üres... életem párja ma reggel ment vissza Németországba a hosszú szabadság után, és azóta nem találom a helyem... na igen, könnyű hozzászokni a jóhoz, hogy itthon van mellettem... éjjel alig aludtam, hogy ne jöjjön el olyan hamar a reggel, amikor indulnia kell... hallgattam a szuszogását, néztem az arcát alvás közben és az illatát szagolgattam... úgy szoktunk aludni, hogy egymás kezét fogjuk... amikor indult, percekig csak zokogtam a nyakába csimpaszkodva... fizikai fájdalommal jár az elválás...

Azóta rutinszerűen végzem a dolgom és rémesen sajnálom magam... és persze rohamokban bőgök is... elmosogattam, az ételmaradékokat bedobozoltam, és a mosógépet is beindítottam... a pólóját nem tettem bele, amikor nincs itthon, azzal szoktam aludni... olyan Ő illata van... lenne még egy csomó dolgom, de érdektelenné váltam...
Persze, tudom, néhány hét múlva jön haza, de ismét csak hétvégékre... ellenben ha nem megy ki dolgozni, nem haladunk semmit előre...
Sosem volt langyos a kapcsolatunk, viharos évek vannak mögöttünk... de összecsiszolódtunk az idők folyamán, és bár továbbra is szenvedélyesek vagyunk, de mégis minden megváltozott... hihetetlen, elszakíthatatlan erővel kötődünk egymáshoz... amit mindketten próbáltunk már szétszakítani... főleg én... aztán amikor kiment dolgozni, mindketten úgy voltunk vele, ez így jó... elég is a másikból annyi idő, amit a szabadság alatt együtt töltünk... nekem nem okozott gondot a várakozás... hiszen mindig az a típus voltam, aki egyedül érzi magát a legjobban... kimondatlanul is mindketten azt hittük, majd ellaposodik a dolog... de az idő azt válaszolta erre az egészre, hogy a távolság összeragasztott minket és már kínkeserves minden külön töltött pillanat... családdá értünk...
... és ez olyan... jó is, meg rossz is... jó, mert megtaláltuk azt az embert, aki nélkül lehet élni, de nem érdemes, és rossz is pont ezért...

Ez a hideg idő meg csak súlyosbítja a helyzetet... rettenetesen fázós vagyok, jelenleg a túlélésre törekszem és mondogatom elmúlik ez a hideg is...

Esténként szeret belebújni nagypapám békebeli, vastag, férfias frottírköntösébe... a kertben való serénykedéshez pedig szintén nagypapám, szintén békebeli pufajkájába bújik bele... és én ezen annyira, de annyira meg tudok hatódni... érzelmek árasztanak el, ahogy korán eltávozott nagypapámra emlékezek... kicsit ilyenkor ő is velünk van... bár egy ideje már tudom, hogy Ő az Igazi, de újra és újra bele tudok szeretni.