Az én édes-drága-egyetlen Dellem ugyanolyan bolond, mint én... a múltkoriban nem lehetett életet lehelni belé, még csak áramfelvételt sem engedélyezett magának, félretettem, mivel szerelőre nem volt tartalékom... most meg jött egy megérzésem, előkaptam, bedugtam a konnektorba, és... tádámmm.... kifogástalanul működik.... - én meg nem kérdezek tőle semmit, csak elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy visszatért az életbe - a kis mocsok... 

nekem ez is 100happydays - nekérdezdhanyadik

Reklamációt kaptam a százperesek hiánya miatt... nos, az a helyzet, hogy jelenleg annyira megélem őket, hogy nincs időm leírni... tömkelegével jönnek... a százperesek ott vannak a napok minden órájában, percében... a pillanatok tört részében... 

Nekem százperes a sötétségből kitörő első hajnali napsugártól kezdve a jó éjt kívánó búcsúfényig át az éjjel felénk boruló kristálytakaró, a kertben növő - szomszédnak gaz, nekem virágtenger.. a napról napra barnuló bőröm, a hozzám hazatérő vendégek, egy illatos kávé...  egy könyv álmodozáscsapdája, a tornácon ringató hintaágy, a fészkelő madarak, a doromboló szőrgombóc... az ölelések, puszik, mosolyok a szeretteimtől.. a bolti eladó kedvessége, néhány jól sikerült fénykép, hogy végre betűsorrendbe tettem a fűszereimet... egy jól sikerült manikűr, a gyöngyöző ital, az utazás és a vele járó nyúl-őz-fácán-sas-sólyom-pipacstenger élmények, amiket bár minden nap látok, mégsem tudok betelni velük... egy új ruha, egy jó alvás, az átrendezett lakás... a tisztán ragyogó ablak, a frissen mosott, napon száradt ruhák illata... az eper, a barack, a cseresznye, a fagylalt íze...  egy jó séta... maguk az ízek, az illatok... és bizony nekem napi százperes az előbbi mosogatás, mert a tegnapi örömmel fagyasztott étel emléke fűződik hozzá...  a most bepácolt hús illata...  és a most következő pihentető délutáni szunyókálás...