Egy hónap szabadság után nem könnyű visszailleszkedni a munka világába. A múlt héten igaz, hogy bejöttem dolgozni, de lássuk be az, hogy öt napból kétszer bejöttem és délben már mentem is haza, nem meríti ki a "halálra dolgoztam magam" fogalmát. Ami azt illeti, évek óta (talán még soha) nem voltam ilyen hosszú ideig szabadságon, sőt, vendéglátós koromban nem is voltam szabadságon szinte. Mert ott ugye nincsen ünnepnap, nincsen szabadnap, ha gyúrni kell, hát gyúrni kell.

Mondjuk, most, hogy ismét itt vagyok, azt az érzetet kelti bennem, hogy most is csak álmodtam a szabadság-sztorit, bár valami azért csak történhetett velem, amitől ilyen kisimult az idegrendszerem és a szemem környékén a ráncaim (utóbbi lehet, hogy az új krémem következménye).

Viszont ma reggel úgy fogadott a főnököm, hogy elmesélte, hogy belegondolt, hogy mi lesz, ha visszajön a szülési szabadságáról és én nem leszek itt, és ettől elöntötte a depresszió. Ami azért is vicces, mert legkorábban jövő ősszel szülhet, szóval igencsak a dolgok előtt vagyunk még.
No de az én egómnak-lelkemnek akkor is örömteli volt.

Persze a munkakedvemet ez sem hozta meg, szóval ma szerintem nem én leszek a munka hőse.

Mármint a nevem. Ez jobb kedvre derített és pozitív erőt adott.

Családot nem választhatunk, barátokat igen. Szerencsére.
Ők hisznek bennünk akkor is, amikor minálunk rövidzárlat van.

Legjobbammal csajos délután az IKEA-ban bóklászva (pár órát), természetesen az étterembe is beültünk, mert azt ki nem lehet hagyni, és mennyei mandulatortát, (Aranyhal ne olvasd tovább) lazac-tálat (figyelmeztettelek!) :) és cappuccinot fogyasztottunk.

Munkahelyem pedig csúcs, hiszen az IKEA-ban céges számlára - is - vásároltam. Persze azért az itthoni készletet is frissítettem, vettem karácsonyi ajándékot is, nyilván saját pénzből, de így is több pénzem maradt, mint vártam. És nagyon jó érzés volt ennyi IKEA-s cuccal felrakodva végigjönni a városon. Mert az IKEA egy életérzés... vagy mi :)

Ja és az itteni állomásról taxival jöttem haza (mert úgy döntöttem, megérdemlem és amúgyis a nagy kék IKEA-s táska nehéz volt) a srác pedig féláron hozott hazáig. Még egy csajt elhoztunk az állomásról, aki szeretett volna taxival jönni, és pont ebbe az irányba jött, de mivel én hamarabb stoppoltam le a kocsit, várnia kellett volna. Jófej vagyok. Nem mellesleg a csaj többet fizetett mint én, kevesebb útért...
Na igen, a kedves mosoly csodákra képes.

Erről jut eszembe, a délelőtti témához visszatérve azt hiszem, azért akadtam úgy ki, mert számomra ellenszenves pasi nyomul rám ezerrel...