Hétvégén, főleg tegnap, csudajó idő volt. Ok, kicsit fújt a szél, de azért pont el tudtuk tölteni az egész napot a kertben. A tornácon szélmentes a hely, ott van a hintaágy, naná, hogy mindenki imádja. Napsütéses időben jókat szoktam ott pihenni.
A csalóka időjárásról - mert csak a tornác volt szélmentes - annyit, hogy kicsit fáj a torkom...
Ma ismét szobafogság várható, de itt bent is annyi a tennivalóm, hogy sosem fogy el. Vettem gyűrűs mappákat, így végre totál rendbe tudom tenni a számlákat.

Múltkor vettem néhány maszkot, de nem voltam elégedett velük, mert vékonyak, így magam álltam neki maszkokat gyártani. Varrógépem nincs, így kézzel varrtam maszkokat, most már egészen belejöttem. Találtam a neten mintát, hogy kell csinálni, türelmem van hozzá, úgyhogy úgy napi kettőt tudok készíteni.
Főleg M-nek kell - és hordja is. Csináltam farmer anyagból - belseje pamut - ez ugyan menő lett, de neki nem vált be a sűrű anyag miatt, így varrtam neki pólóanyagból is, duplát. Szóval maszk nagyhatalom lettünk.

Tegnap készült bográcsban pörkölt (szokásos hétvégi menü, ha M. itthon van), főztem hozzá nokedlit, degeszre ettük magunkat, majd a csendes pihenő után elmentünk a szokásos kutyasétáltató körünkre. Ráadásul teljesen szabályosan, ugyanis egy lakásban élünk és itt ha elindulunk, senkivel sem találkozunk, szóval fertőzésmentes hely. Persze, találkoztunk emberekkel, de nem túl sokkal. Jó nagy, 8 km-es kört mentünk, rengeteget fotóztam, rengeteg virágzó fa van a környéken. A teljesség igénye nélkül (és nem is rendeztem őket sorrendbe) hoztam képeket. Sajnos a közelben a helyzet nem idilli, elég sok szemetet szórnak szét az emberek - és zöldhulladékot is visznek ki, ami még hagyján, mert felbomlik, na de műanyag zsákba rakják... állati eredetű hulladék is van, szintén műanyagba zárva... kicsit távolabb viszont már jobb a helyzet, ahogy megyünk a "civillizációtól" csökken a szemét mennyisége. Ilyenkor mindannyian átszellemülünk. Dave, a lusta kamasz eleinte morog, hogy gyalogolni kell, de persze ki nem hagyná ezeket a kirándulásokat, ahogy megyünk, el is felejti a morgást, mert csak élvezi a kirándulást. Igazán szerencsések vagyunk azzal, hogy itt élünk.

A jó hír, hogy a kertünk mögött vannak patanyomok, szóval jönnek az őzek, csak nem akkor, amikor figyeljük őket.  Nagyon együttérző vagyok az állatokkal, csökken a területük és ami marad, az ember azt is teleszemeteli... :( de azért mindig a szépre koncentrálok. :)

Remekül megvagyunk amúgy, kamaszomra csak időnként jön rá az ötperc, amikor is hülyeségeken tudja felhúzni magát és totál behergelődni... ilyenkor van egy kis kardharc, de ez egy százaléka sincs a normál működésünknek. Sőt, bármikor, egy szó nélkül megy és intézi, amire megkérem. Ha boltba kell menni, oda megy, vagy szódát cseréltetni, tegnap az utolsó pillanatban jöttem rá, hogy tejföl nincs a pörkölthöz, már rohant is... ha meg fát kell vágni, fát vág. Pénteken például egy pillanat alatt rohant el nekem a számítógépeshez egeret venni. Mindig az övét kértem kölcsön, amikor dolgozni kellett. Szívesen adta, de azért legyen nekem is egy sajátom, biciklire pattant és már hozta is. Csodakoma. Jó, hogy itthon van. 

Bejelentkezett hősapa is. Azt mondta Dávidnak, hogy nagyon menne már dolgozni, illetve bármikor eljön érte kocsival, csak szólnia kell. No igen, otthon van az asszony is, meg a kisgyerek is, akire figyelni kell.. Bár kertes ház, de ott a kert csak "van", semmit nem csinálnak benne, csak azért költöztek oda, mert a panel drága volt (Dave mondta), szóval elfoglalni se tudja magát, na nem mintha bármikor is lett volna ilyen irányú szándéka a számítógép bámulásán kívül... Nem csak a kert nem érdekli, de még egy szöget se tud beverni a falba....
Nagy lehet a baj, ha ilyenekre vetemedne, hogy munka, meg ő ajánlja fel a fuvart a fiának... mindenesetre gyerek nevetett rajta és közölte, hogy részéről esélytelen, hogy odamenjen, még az ingyen fuvar sem dobta fel. Hát, azt hiszem, ez megfelelő visszaigazolás számomra a Sorstól, a Teremtőtől, vagy akárki is legyen, aki a sztorinkat írja.

Tegnap volt egy cuki sztorink - amúgy minden nap sokat nevetünk. Rákattant a pudingos sütire, csak be kell kavarni a krémet (nem főzőset vettem az egyszerűség miatt) és összedobni keksz-puding réteges sütit. Dávid már perfektül csinálja, de azért elkél a segítő jelenlét. Tegnap este, amikor már végeztem mindennel és éppen leültem volna pihenni (mikormáskor....) a következő párbeszéd hangzott el köztünk.
"- Anya! Segítesz megcsinálni a sütit?
- Most szerettem volna egy kicsit leülni.
- Hát, ilyen ez az anya-lét. Te akartad!"

Most így hirtelen ennyi. Pussz. :)