Dávid közölte, hogy hétvégén most apjához megy, M. szombaton dolgozik, na mondom, királyság, végre kicsit egyedül lehetek.. Erre M. tegnap este közli velem, hogy pénteken jön a fia, de ne aggódjak, csak gépezni jön... Úgy leforrázott, hogy köpni-nyelni nem tudtam, este még nem mondtam semmit, de hajnali 3-kor már nem tudtam aludni az idegtől, úgyhogy reggel volt egy komoly elbeszélgetésünk.

Nem mer nemet mondani a gyereknek, mert fél, hogy nem jön többet, illetve ugyanebből a félelméből fakad, hogy bár nevelési kérdésekben is egyetért velem, de nem mer apa lenni. Így alakult ki a jó zsaru, rossz zsaru szerep, amikor én mondok valamit, amit előzetesen megbeszéltünk és amivel maximálisan egyetért - de ő nem támogat, így a gyerek körberöhög - amit nem viselek jól.

Van egy megállapodásunk, hogy akkor jön a fia, ha ő is itt van. Ő sem tudja elviselni a saját fiát, nekem miért kellene?

A múltkor is... megbeszéltük, hogy a fia este jön, vele.. én boldogan bóklásztam a boltokban, élveztem az énidőt, amikor hívott M., hogy hol vagyok, mert a gyerek úton van le és be kellene engedni... hát mondom, arról volt szó, hogy együtt jöttök, bocs, de én meg még nem vagyok otthon... ki volt akadva, hogy mi dolgom van nekem, mert hogy akkor a gyerek nem tud bemenni...  mondtam engem nem érdekel, ne ő ossza már be az időmet... utólag elismerte, hogy igazam volt és bocsánatot kért, csak hát ugye akkor sem mondott nemet a fiának és engem sem megkérdezett, hanem tények elé állított.

Aztán most egész héten azt hallgatta, hogy alig várom, hogy kicsit egyedül legyek, erre ismét felülírja a terveimet.

Úgyhogy úgy döntöttem, hogy itt az ideje rendbe szedni a dolgokat. Nem a nyúl viszi a vadászpuskát, helyettem és nevemben pedig nem dönthet, punktum - pláne, hogy a gyerek nem miatta vagy miattam jön, hanem kizárólag a számítógép miatt. Ha normális lenne, nyilván én is másként állnék a dolgokhoz, de nem az én feladatom mások terheit cipelni, pláne alárendelni magamat egy gyereknek. Én nem így neveltem a fiamat és nem is ehhez vagyok szokva és nem is vagyok hajlandó mást megszokni.

Mondtam neki, hogy nem jó hozzáállás, hogy felnőttként fél a gyerekétől és nem mer neki nemet mondani sem és nem meri megnevelni sem, engem meg blokkol a gyengeségével, szóval jó lenne, ha megemberelné magát és csapatban működnénk, mert azt viszont nem hagyom, hogy engem gyengítsen. Ja és azt felejtse el, hogy a fia gondol egyet és elindul, mint a múltkor...

Dávid más személyiség, más jellem, benne meg lehet bízni, mire a múltkor is hazaértünk begyújtott, kutyát sétáltatott, az ő fia meg ül és nézi a tüzet, hogy kialszik, de egy hasáb fát nem tesz rá soha, nem fog akkor jönni és menni, amikor ő akar és kulcsot sem kap.

Végighallgatott, sikerült tisztáznunk a dolgokat és elismerte az igazamat mindenben. El is szégyellte magát, bocsánatot kért. Mondta, hogy fordított helyzetben ő sokkal nehezebben viselné a dolgokat, szóval maximálisan megért és többet nem cselekszik a megkérdezésem nélkül.

Szóval, a gyerek nem jön csak vele, szombat este... sőt, elismerte, hogy igazából nem is szeretné, ha jönne és hát próbálta mondani neki is meg az anyjának is, hogy nem lesz itthon, de a fiát meg a gyerek anyját sem érdekelte, mondták, nem baj, így is lejön a Domcsi... máskor is volt már ilyen, hogy anyucinak útban volt a gyerek és rám sózta, de annak már vége... mert engem meg az nem érdekel, hogy a gyerek vagy az anyja mit akar, ha az én időmről és energiámról van szó... szóval M-nek nincs választása, meg kell tanulnia nemet mondani.

Most, hogy tisztáztuk a dolgokat és kiálltam magamért, sokkal jobban érzem magam... régen csak nyeltem és puffogtam és rosszul éreztem magam és szenvedtem, de most nem - és lelkiismeretfurdalásom sincs (végre) azért, hogy tudtam nemet mondani. Mert régen ilyen is volt.
Tudni kell nemet mondani, tudni kell kiállnom magamért és végre sikerült ezt megtanulnom és alkalmaznom. Nem kárbaveszett pénz a terápia, azért csak sikerült vele kukázni egy kis önbecsülést.  :)

Amúgy ma a benti csajokkal ülünk be dumcsizni, holnap jön egy vidéki barátnőm, vele csatangolunk, szombaton hajnalban el akarok tekerni az új M4-esig napkeltét fotózni, aztán fát rendelek és az ottani barinőmmel is terveztünk egy biciklis körutat, szóval tényleg nem érek rá, de ha rá is érnék, se érnék rá.