Az utóbbi időszakban tudatosan foglalkozok nagyon sokat a verbális erőszakkal. Rengeteg cikket elolvastam ezzel kapcsolatban, és most hozzájutottam a "Szavakkal verve" című könyvhöz is...
Sokkoló felismeréseket tartalmaz számomra, betűről betűre "aha" élményem van, éppen ezért számomra egy eléggé nehéz olvasmány, mert fel kell dolgoznom azt, amivel szembesít... bőgtem is jó sokat, miközben olvastam... (bakker, bakker, BAKKER!)...
Szembesít azzal, hogy nem én dramatizálom túl a dolgokat, és valóban bántalmazó kapcsolatokban élek, születésem óta.
A verbális agresszió ugyanúgy bántalmazás, mint a fizikai.
Ám, érdekes, mert bár bántalmazottként élek, mióta élek, mégsem vált természetessé számomra ez a fajta viselkedés, sőt.
Már kicsiként is, amikor bántott mások viselkedése, mindig azt hallgattam "te túlérzékeny vagy" - na ezt mondjuk magamévá is tettem és elhittem, hogy én vagyok a hibás azért, mert megbántódok, mert "mimóza" vagyok (máig a fülemben cseng a szó gúnyos hangvétele)..
Nos, a leginkább elevenembe vágó mondatok arról szóltak, hogy az én érzéseimet csak én érezhetem. Más nem döntheti el, hogy mit érzek, és hogy amit érzek, az jó vagy rossz, helyes vagy helytelen. Bár ezt én is mindig így gondoltam, de annyi ellenvéleményt hallottam, hogy magam is elhittem, biztos én érzem rosszul, amit érzek (nonszensz, nem?).
Lényeg, hogy nem gyakorolhat más kontrollt az érzéseim felett. Ergo, ha én megbántva érzem magam, akkor meg vagyok bántva, ha megalázva érzem magam, akkor meg vagyok alázva... ha valaki kétségbe vonja, leszólja az érzéseimet, szóbelileg bántalmaz.
Ami még nagyon érdekes, hogy az ember azt hinné, hogy azok élnek szóbeli bántalmazó kapcsolatokban, akik gyenge jellemek. Nos, az író kifejtette, hogy pont azok az áldozatai a verbális bántalmazóknak, akik erős jellemek, intelligensek, mindig fejlődésre törekszenek. Érdekes igaz? Nos, ezek az emberek mindig magukban keresik a hibát, mindig ők akarnak fejlődni.. egy párkapcsolatra (emberi kapcsolatra) egyenrangú partnertként tekintenek és azt feltételezik, hogy a másik is a kölcsönösségre törekszik. Amikor szóbeli bántalmazás éri az áldozatot, nem veszi bántalmazásnak, hiszen nem feltételez rosszat. Okokat, magyarázatot keres és persze azonnal magában keresi a hibát és azt kutatja, min kell változtatnia ahhoz, hogy a kapcsolat működjön.
Mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben velem, amikor engedem, hogy emberek úgy viselkedjenek velem, ahogy, de gyenge voltam tenni ellene. Azt éreztem, hogy az önbecsülésem a sok tudatos ön-építés ellenére is ingatag lábakon áll, de elhittem, hogy én vagyok a hibás a túlérzékenységem miatt... nem éreztem magam áldozatnak, sőt, napról napra keményebben dolgoztam önmagamon ahhoz, hogy az életem és az emberi kapcsolataim működjenek.
Teljesen egyértelmű az is, hogy extrém introvertáltságom is ennek köszönhető. A szóbeli bántalmazások (gyerekként a fizikaiak is) elől mindig elbújtam a saját kis világomba. Felnőttként ez a tulajdonságom megmaradt, és bármilyen sérülés ért, azonnal önmagamhoz menekültem, a kis csigaházamba. Elszigeteltem magamat, hogy ne érhessenek sérülések - nem jött be, és ebből következően még jobban bezárkóztam.
Most, hogy elmélyültem a témakörben, felismertem azt, hogy nem velem van a baj. Az érzéseim az enyémek és senkinek nincs joga kétségbe vonni őket. Eddig is ellenálltam, mégis önmagamban kerestem a hibát, hogy én mit csinálok rosszul. Most már tudom, hogy semmit. Ez a tudat erővel és energiával tölt fel. Nem vagyok se hülye, se elmebeteg, se idióta - és ettől a felismeréstől el is sírtam magam. Sőt, még talán túlérzékeny sem vagyok emiatt.
Tudtátok, hogy jellemző módon a verbális bántalmazó azzal vádolja az áldozatát, hogy mentálisan beteg, idióta, elmebeteg? Ráadásul annyira jól manipulál, hogy az áldozat egy idő után maga is elhiszi, hogy így van... nos, ezt én is megtapasztaltam... kétségbe vontam saját elmeállapotomat.
Úgy érzem, hogy most sikerült ismét egy újabb szakaszba lépnem.
Most már nem hibáztatom magamat, ha megbántva érzem magam. Nem én vagyok a beteg, hanem azok, akik hatalmukat a másokkal szembeni verbális (és per vagy fizikai) erőszakban élik ki.
Ez a jelenség nem csak párkapcsolatokban van jelen, hanem a mindennapokban is, de már annyira természetessé vált, hogy sokan nincsenek is tudatában a bántalmazásnak, akár elkövetői, akár elszenvedői.
A könyv és a rengeteg, a témában íródott cikk segít kezelni a manipulatív, ártó, bántalmazó emberek viselkedését is.
Soha nem tartottam magam áldozatnak (tudatosan), ám kiderült, mégis áldozat voltam.. de most, hogy ezt feltártam, dönthetek úgy - és úgy is döntöttem, hogy ennek vége. Ideje vót mán.