Miután kitaláltam, hogy na akkor én elmegyek ismét önkénteskedni egy állatmenhelyre, és itt kifejezetten kutyasétáltatásra, rehabilitációra gondolok, elkezdtem kutakodni, hogy hol van számomra könnyen megközelíthető menhely.
A honlapokat, és önkéntességre való felhívásokat böngészve enyhén sokkos állapotba kerültem. Értem én, hogy kellenek szabályok, de azért nem kellene elbillenni, ugyanis néhány menhely olyan szigorú követelményeket állít fel, hogy egy C típusú átvilágítás sem jut ilyen mélyre. Az például, hogy vegán vagyok-e vagy nem, mennyire befolyásolja az önkéntes munkát? Ha húsevő valaki, akkor sem fogja megenni még a zabálnivaló kiskutyákat sem. Szerintem.
Persze azért jó, hogy a honlapokról kiderülnek az ilyenfajta elvárások, mert így legalább azonnal ki tudom szűrni, hogy milyen környezetben NEM akarok dolgozni. Így derült ki, hogy ahová még békávéval is könnyen eljutnék, oda nem tudok menni, ahová meg bonyolult eljutni, oda nem akarok.
Nagyon sok menhellyel a szerintem túl szigorú örökbeadási feltételek miatt sem szimpatizálok. Értem én, hogy a legjobbat akarják az állatoknak, de azért hát na! Szerintem egy gyereket nem ennyire nehéz örökbe fogadni, mint manapság az állatokat. Amikor kutyát kerestem, szintén emiatt potyogtak ki a menhelyek, mert egyszerűen nem vagyok hajlandó ilyen szintű ellenőrizgetésekbe belemenni. Nem egyezik az elveimmel.
Mostanában a cica örökbeadásokon puffogok. Mert a menhelyek csak lakásba adnak cicát, ha kertesházban él valaki, garanciát kell vállalni arra, hogy nem mehet ki a kertbe. Mert, hogy az mennyire balesetveszélyes. Emlékszem, amikor a lakásból kiköltöztük a cicákkal a kertesházba, hiába próbáltam őket bent tartani, mert aggódtam a panel-cicáim biztonsága miatt, ők menni akartak és mentek is. Még a fehér perzsám is kiszökött vadászni. Én meg úgy voltam vele, ha így boldogok, akkor legyenek így boldogok. Miért zárnám be őket, ha ők a kertben érzik jól magukat? Pláne, hogy a falu végén lakunk, ahol még a forgalom sem túl nagy, hátunk mögött meg már a szántóföld van, ráadásul az én cicáim elég ragaszkodó típusúak voltak mindig, úgyhogy kerten kívül ritkán mennek.
Szóval szerintem felesleges az ILYEN mértékű szigorúság, de ha meg van, akkor ne lepődjenek meg, hogy alig akarnak az emberek örökbefogadni menhelyről állatokat, mert a hátuk közepére sem kívánják a felesleges macerát.
Amúgy Fülesem egy debreceni menhelyről került hozzám, úgy, hogy nem is találkoztunk sem a menhelyesekkel, sem a kutyával, még fel is hozták nekem Pestig. Azóta is boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Remélem még jó sokáig.
Cicám meg (Maffiám mellé) ismét majd valami kis házi alomból lesz, vagy csak szokás szerint az új jövevény fogja magát és besétál a kertbe és szól, hogy „hé,itt vagyok!”. Mert hogy amúgy nálunk ez így megy, fogják magukat és leülnek a kapuba. Mintha valami hírháló lenne köztük, hogy hova kell menni.
A DogSurfről már szóltak, hogy vissza van igazolva a kutyaszitterkedési kérelmem, úgyhogy legalább az rendben van.
Mivel hosszútávú, konkrét terveim vannak, és bár ösztönösen értek az állatokhoz és van tapasztalatom is, sokan a papírra adnak, na meg tanulni sosem árt, így úgy döntöttem, hogy elvégzek néhány továbbképzést is. Már ki is néztem a sulit, ahol nagyon szimpatikus az oktató, és már a honlapból érződik a pozitív energia, ráadásul könnyen megközelíthető helyen van. Viszem majd Fülesemet is, tanuljon a büdös kölke, és alapszintről a tréner szintig végigvisszük a balhét.