Egyik alapelvem az, hogy ne mondja meg merre menjek az, aki még el sem indult... lehet, hogy hozok rossz döntéseket, de egy valami biztos... én minden nap azon dolgozom, hogy jobb legyen... haladok, még akkor is, ha időnként zsákutcába futok...
Van, hogy komolyan el tudok keseredni attól, hogy más vagyok, mint mások... én mindig a dolgok pozitív oldalát nézem, így az emberekét is... igyekszem mindig mindenből a legjobbat kihozni, és ha valami nem az elvárásaimnak megfelelően alakul, magamban keresem a hibát, hogy mit kell még fejlesztenem... az irigység mint olyan, számomra ismeretlen fogalom... egyszerűen nem vagyok irigy és kész. Boldog vagyok, ha valaki boldog, ha pénzhez jut, vagy ha bármi öröm éri... eszembe nem jutnak valakit utálni azért, mert az élet bizonyos területein sikereket ér el... engem ez mindig motivál arra, hogy igen, lehet, és még jobban dolgozom magamon.  Időnként nagyon tudok haragudni emberekre, akik bántanak, támadnak azért, amilyen vagyok... de ez a harag elmúlik és úgy fogom fel, hogy mindenki csak azt tudja adni magából, ami benne van... őszintén és szívből kívánom az ilyen embereknek a legjobbakat, hogy boldogok legyenek, hogy ne kelljen mástól irigyelniük ezt az érzést... de azt is tudom, hogy a boldogság egy döntés... és hogy én minden szar ellenére, ami végigkíséri az életemet, mégis tudok boldog lenni, értékelni minden apró és pillanatnyi csodát az életben.. nem annyira bonyolult dolog ez... szerintem... de olyan sok a lelkileg beteg ember...
Eleve nem vagyok egy nagy közösségi ember, de ahogy telik az idő, még inkább átálltam a remete üzemmódra... betegnek tartom a mai világot, azt a rengeteg negatív energiát ami árad mindenfelől.. a médiából is...  remekül megvagyok a saját kis mikrokozmoszomban, ahol hasonló személyiségű emberek vesznek körbe, mint amilyen én is vagyok (pl. a blog)..
Ha segíteni nem tudsz, ártani ne árts... ha jót nem tudsz adni, a rossz nem kell... én már csak úgy élem le az életemet, hogy igyekszem jobbá tenni magam és mások életét is... mert én csak ezt tudom adni... de  úgy érzem, az én áloméletem az lenne, ha nem kellene emberek közé mennem...