Vannak emberek, akiknek a megoldás a menekülés... ebből áll az életük... menekülnek a helyzetekből, kapcsolatokból.. menekülnek az életükből... 

Rendben, menekülj, mondom a másiknak, én nem tartalak vissza, ez a te döntésed... de ettől mi változik...? Most elmenekülsz, de a következő sarkon ugyanúgy ott lesz a kihívás... azt mondod te szabad vagy, mert nem kötöd le magad senki és semmi mellett... de jóreggelt! az egyéjszakás kalandokba, felszínes kapcsolatokba, tudatmódosító szerekbe, vagy a hobbiba való menekülés nem szabadság... hanem pont a rabság bizonyítéka. 

Nagyon sajnálom az ilyen embereket, de talán jobb kifejezés a mélyen együttérzek velük... önpusztítóak, önsorsrontóak... de leginkább szörnyen magányosak még akkor is, ha látszólag nagy társaság veszi őket körül... nekik is vannak vágyaik, álmaik, de az életük meneküléssel telik... 

Igen, én lehet, hogy makacs vagyok, csak azért is vagyok, lázadó vagyok, és az életem azzal telik, hogy a múltammal, a sérüléseimmel, félelmeimmel harcolok... nagy sérüléseket hozok magammal, és tudom, fogok még gyűjteni utam során... de nem, és nem, és nem vagyok hajlandó elzárva élni és megvonni a bizalmat az élettől, az emberektől csak azért, mert néhányszor kiütöttek... csak azt tudom mondani, hogy míg lélegzek, én nem adom fel...  meggyőződésem, hogy a menekülés nem megoldás semmire, és bár én is sokszor elfutnék, mert az tűnik a könnyebbnek, de mégsem tehetem... a gyávaság nem fél egészség, a gyávaság hülyeség... mindig szembenézek a kihívásokkal, bármekkorának is tűnjenek, ez kötelességem... mindent megteszek azért, hogy az utam végén ne kelljen szégyenkezve visszanéznem és arra a következtetésre jutnom, hogy én nem tettem meg minden tőlem telhetőt... saját magamért.