... a múltkor egy ismerősöm kiborult, hogy micsoda szemétség, hogy én mindig kapok ajándékba valamit... vagy egy kávét, vagy egy fagyit, sütit stb... mert ő meg nem... Nos, ezzel sokat nem tudok kezdeni, tény, hogy nagyon sok kedvességet kapok... és minden egoizmust mellőzve, ennek nyilván meg van az oka... 

.... ma egy másik ismerőstől meg azt kaptam meg, hogy milyen piszokság, hogy az én bejegyzésemet tök sok ismerősöm tetszikeli azon a bizonyos közösségi oldalon, bezzeg az övét nem... Szerintem nem is...bár, sosem foglalkoztam ilyenekkel... de ha egy pillanatra átgondolom a dolgokat, akkor, ha azt vesszük, hogy a kétszáz ismerősömből ötven korlátozva van, ergo százötvenen láthatják a bejegyzéseimet, amiből a fele inaktív, a másik fele meg nem ül egész nap a gép előtt, lehet, hogy soknak számít az a néhány kedvelés is... bár, soha nem a lájkok miatt írok ki semmit, hanem azért, mert nem bírom "befogni" és ha a blog nincs kéznél, akkor oda kell kiírnom, mert egyszerű, mert gyors (és mert akkor nem felejtem el)... 

Az viszont tény, hogy ért már meglepetés csendes olvasóktól, akik soha nem lájkolnak, soha nem kommentelnek, de személyes találkozáskor lelkesedtek, hogy milyen jó a bejegyzéseimet olvasni, mert mindig vidámak lesznek tőle.  Ami azt illeti, meglepődtem, de jó érzés... ha csak naponta egy ember arcára sikerül a hülyeségeimmel mosolyt csalni, már megérte felkelni aznap.  

És, hogy ezt most miért írtam le? Nem tudom.... talán azért, mert egy pillanatra így gondolkodtam el az irigység megnyilvánulási formáin...?