Úgyhogy úgy döntöttem, hogy innentől kezdve házhoz kérem az ebédet. Egyrészről változatos az étrend, megfőznek helyettem és az ára is megéri, másrészről a szervezetem baromi hálás lesz, mert végre rendesen eszek. 

Néztem a kínálatot és egy hirtelen agymenésem következtében kitaláltam, hogy akkor ha már lúd, legyen kövér, egyszer élünk, én bizony kipróbálom a lúgosító menüt. Na nem fogyókúra miatt, hanem azért, hogy ezt a sok vackot, amivel tömtem magam, kicsit kompenzálja. Eme döntésemet keddre meg is bántam, ugyanis aznap hoztak először tofut. Amit egyébként száz évvel ezelőtt már ettem, akkor sem volt kedvencem, és most sem lett az. Tőlem aztán grillezhetik, magyarosíthatják, az ízetlen, szagtalan, jellegtelen "valami" marad a számomra, nulla élvezeti értékkel. A szójáról ugyanez a véleményem. Persze, aki szereti, egye, én nem fogom megenni előle. 

Ettől függetlenül végig ettem a heti menüt csakazértis - aki hülye döntéseket hoz, vállalja a felelősséget elven, bár lelkesedésem egyre inkább hasonlított egy marék döglött molylepke repülési kedvéhez. Csütörtöki menüm fogyasztása közben állítólag olyan elkeseredett képet vághattam (ecetes-hagymás lencsesaláta volt, magyaros tofuval), hogy drága főnököm rám nézett, majd szigorúan közölte, hogy tök jó, hogy most már rendszeresen eszek, de ezt az egészségességet hagyjam már a francba (csúnyábban mondta), mert nem nekem való. 

Természetesen a héten már ignoráltam azt a menüsort - így a környezetem is fellélegzett, mert aggódtak miattam.

Ma pedig nem paprikás krumplit eszek, hanem paprikás burgonyát. És ezen kacarászok egy órája. Paprikás burgonya. Urizál a cég. 

Egyébként jó döntés volt ételt rendelni, mert rendszert hozott a munkahelyi táplálkozásomba, az ételek pedig nagyon finomak és méretes adagok.