Nálam makacsabb jószág kevés van... mindig az érzéseim után megyek és ha valamit a fejembe veszek, azt megvalósítom. Persze, van, amikor kudarcot vallok, de hát ez ilyen... úgy vagyok vele, ha nem ez az út vezet a célomhoz, akkor egy másik és keresem tovább a megoldást. 

Persze vannak a nagyon okosak akik ugyan nem tesznek semmit, de remekül képben vannak, hogy a másiknak mit kellene vagy nem kellene tennie... az esetek jelentős részében türelemmel viselem az ilyen lehúzó energiákat és figyelmen kívül hagyom őket, de amikor már nagyon zavaró a károgás, bizony fel tudok csattanni... és akkor persze jön a lázadás, hogy de ő csak segíteni akart, meg megóvni engem, meg blabla... 

Szerintem meg tessék szépen tudomásul venni, hogy mindenki a saját életéért felelős és pont. 

Nem egyszer volt rá példa, hogy mások által bukásra ítélt tervem véghezvitele közben kudarcot vallottam, de a végén mégis megvalósítottam céljaimat. 

Lehet, hogy nem vagyok egyszerű ember, de soha nem tűrtem és ez így is marad amíg a világ a világ, hogy olyanok mondják meg, merre kellene mennem, akik el sem indultak sehová. 

Soha nem a sekélyes, céltalan, sikertelen,boldogtalan emberek voltak a példaképeim. Elfogadom, hogy nekik ennyi az élet, ők meg fogadják el, hogy - finoman és nőiesen szólva - letojom a véleményüket.