Reggel, ahogy kiléptem az ajtón, úgy elfáradtam, hogy egyből le is ültem pihenni, közben az élet értelmén gondolkodtam. Na meg azon, hogy akkor én most fogom magam és visszamegyek a lakásba, visszabújok az ágyba és a fejemre húzom a takarót, és ki sem jövök onnan tavaszig.

Nem nagyon motivált a térdig érő hó, illetve az, hogy még mindig ugráltak a kis kalózok az égből és a szél is fújt. De azért a szibériai időjárásban csak kiharcoltam magam az állomásra, természetesen a megfelelő duzzogás mellett, persze, csak miután a harmadik utcából visszafordultam a telefonomért.