Péntek délután kettőkor már javában a hétvégében élünk. Ez most is így lenne, csakhogy holnap munkanap van, ez az ára a négy napos pihenőnek...
Ilyen esetekben el szoktak engedni minket hamarabb. Ami nem előírás, hanem egy ajándék a vezetőség részéről.
A munkaidő 8-4-ig van, minden nap, akkor is, ha egy másik napot kell ledolgozni. Ez az ajándék bizonyos emberek számára elvárássá alakult, és iszonyú hisztit tudnak levágni, ha netán mégsem kapjuk meg a munkaidő kedvezményt. Nem igazán értem a felháborodás okát, de ez az én hibám, teljesen más a hozzáállásom a dolgokhoz. Ha kapok ajándékot örülök, ha nem kapok, akkor meg nem kapok és pont. Ha munkám van, úgyis dolgozok, munkaidő kedvezménytől függetlenül.

Fiatal, nagyon vékony lány, rendezett külsővel, fekete feltűzött (mosásra beért, igénytelenül zsíros) hajjal, hónapok óta a vasútállomáson koldult. Nagyon irritáló volt, de konkrétan nem tudtam, hogy mit tegyek ellene azon kívül, hogy csúnyán nézek rá. Amikor "rajtakaptam", hogy áldozatot talált magának, aki vette is elő a pénztárcáját, hogy segítsen, én bizony odamentem és szóltam, hogy ne tegye, ne fizessen neki.

Hozzá hasonlóan a múltkoriban volt egy fickó, aki a vonatot járta, mondván ide meg oda megy, és nem tud hazautazni, segítsenek neki. Miután találkoztam vele az egyik vonalon hopp, találkoztam vele egy másikon is. Nem voltam rest megkérdezni, jó hangosan, hogy "Helló barátocskám, elköltöztél? Múltkor még máshol laktál."

És hogy miért tettem? Ez még kérdés lehet? Nos, nem értek egyet azzal, hogy valaki az emberek jóhiszeműségére alapozva él vissza a jóindulatukkal és úgy csapja be őket és csalja ki a pénzüket. És ha tanúja vagyok egy ilyennek, egyszerűen képtelen vagyok végignézni és szó nélkül tovább menni.
Tudom, hogy mostanában az a divat, senki nem foglalkozik semmivel, mindenki közömbös és pont leszar mindent, de én soha nem követtem a divatot.

A hölgy nagyon hálásan megköszönte, a kiscsaj gúnyosan megkérdezte, hogy boldog vagyok-e, a vonatos fickó pedig hirtelen gyorsasággal eltűnt... amikor pedig Életemnek meséltem, ő pedig azt kérdezte, hogy meg akarom-e magam veretni.

Nos... boldog vagyok-e? A boldogság nem ezen múlik, viszont örülök annak, hogy ha csak egy esetben is, de sikerült megakadályoznom azt, hogy meglopjon valakit. Lehet, hogy a hölgy sosem jött volna rá, hogy becsapták, de én tudtam, hogy így van, és ez nekem pont elég.

Meg akarom-e magam veretni? Micsoda buta kérdés ez? Nyilván nem ez volt a célom. Eddig is cselekedtem, most is ezt tettem és a továbbiakban is ezt fogom tenni, ha ilyenbe botlok. Ami azt illeti, nem vagyok egy félős nyuszi. A nyugodtságom, határozottságom és a tekintetem elgondolkodtatja az embereket... félni másoknak annyi, mint nekem.

A hölgyike azóta eltűnt a vasútállomásról, gondolom valahol máshol lopja meg az embereket, és a fickót sem láttam egy ideje.
Ha találkozok velük, a későbbiekben is üdvözölni fogom őket Cirnyó-mód.