Ha strandolnék, és ott ilyen jóvágású tűzoltók gyakorlatoznának, én is menten fulladozni kezdenék! (mivel nem járok strandra, és pláne nem fürdenék veszélyes, ezért tiltott helyen, ez esélytelen).

De viccet félretéve, nagyon sok helyen, nyomatékosan felhívják az emberek figyelmét arra, hogy a bányatóban való fürdés életveszélyes, sőt, azt is részletesen el szokták mondani minden évben, hogy miért. Ezek a figyelmeztetések mégis süket fülekre találnak és nagyon sokan csakazértis elmennek a tiltott helyekre fürdeni, sőt, a gyereke(ke)t is viszik. Vajon miért ez a nagy felelőtlenség? Ja persze, tudom, mert "sose halunk meg" és a "baj mindig csak mással történik meg".

Ennek az embernek most nagyon felragyogott a szerencsecsillaga azzal, hogy pont akkor, pont ott voltak azok az emberek, akik nem csak kihúzták a vízből, de nagy szakértelemmel újra is élesztették, megmentették az életét. Vajon mit kezd az új eséllyel?

De hány embernek nincs ilyen szerencséje? Mert tetszik vagy nem, de a baj nem mindig csak másokkal történhet meg. És az élet nem egy olyan dolog, hogy csak úgy visszapörgetjük és újra játsszuk az elrontott felvételt...

És azért emlékezni kellene arra is egy ilyen bányatavi fürdőzés előtt, hogy egy felnőtt nem csak a saját életéért is felelős, hanem a gyereke/k életéért is.

Amikor meglátom a tévében a reklámot, hogy a kedvenc filmemet ismét leadják, izgalommal teli várakozás tölt el, a "jajjdejóérzés". Csak tudnám, hogy miért, hiszen itthon megvan a gyűjteményemben, akármikor megnézhetem a filmet.

Én tudom, hogy most nagy divat a légkondi, de én nem tudok megbarátkozni vele. Amúgy a ventillátorral sem. Meg a vonaton a huzattal. Meg a többivel. Azonnal fájni kezd a torkom, könnyezni a szemem.

A vonaton mindig úgy ülök, hogy a huzat elkerüljön, a ventillátoromat nem is használom és ahol van, kikerülöm. Légkondi esetében viszont nincs apelláta. Ha boltba megyek, vagy ügyet intézek, persze, jó az a két-három-öt tíz perc hűs, de utána visszarobbanni a negyven fokba, nem túl kellemes és szerintem a szervezet sem bont pezsgőt örömében ekkora hőmérséklet váltásnál.

De ez csak az én véleményem. Bírom és imádom a hőséget (igaz, a mostani meleg ügyifogyibbá tett, mint általában vagyok), és itthon, a vályogházam kellemesen klímájában igazán nem lehet panaszom.

Sosem bírtam a rúzsokat. Nekem mindegyik - amelyikkel dolgom volt - természetellenes volt. Elkenődős, maszatolós, pluszrétegérzős, maszkos, folthagyós, és még a legtermészetesebb szín is természetellenes, és nekem a szájfényekkel ugyanez volt a problémám. Olyan... béna volt mindegyik, pedig nem szar márkákat is vettem.

Ám tegnap, rátaláltam egy szájfilcre (én nem is tudtam, hogy létezik ilyen!) és kipróbáltam a tesztet - a kezemen - és azt mondtam, na ez az, ami kell nekem.

"Csupáncsak" annyit tud, amire én vágytam - mindent. Olyan, mintha nem is lenne kirúzsozva a szám, mintha magától lenne ilyen szép, pedig egyébként, olyan semmilyen vékony és halvány.

Természetes érzés - beszínezi az ajkat, de nincs plusz réteg érzés, a filccel szép kontúrt lehet rajzolni (nem kell plusz ceruza), és a színe is természetes - olyan mint a szám színe (persze van több árnyalat is!), valóban tartós - este kipróbáltam, felkentem, utána éltem az életem, ettem, ittam, és órákkal később is meglepődve vettem észre, hogy még mindig fent van, valamint ma reggel otthon felkentem, azóta eltelt három óra, és még mindig fent van.

Alapjáraton matt szín, de ha a balzsamot ráviszem, akkor még fényes is.

Maga a megtestesült tökély - számomra.

Ez meg itten a reklám helye. De ami jó, az jó.

Kiegészítés: dél van, ettem, ittam, kávéztam, és a rúzs - bár kicsit megkopott, de amikor kopik, akkor sem csúnya, mert inkább halványul - még mindig fent van!

Az íze amúgy kicsit kesernyés, ahogy az ajakról a szájba jut, ami óhatatlanul megtörténik :)

Én tiszteletben tartom, ha valaki nem akar élni. Ez mindenkinek a saját döntése. De azért, hát no! Nézzük egy kicsit reálisan a dolgokat, a másik nézőpontból.

Kérem azoktól az öngyilkosjelöltektől, akik a vonatot nézték ki e célból, hogy legyenek szívesek a postavonat alá rendeljék magukat, mert azzal tudják a legkisebb kárt okozni. Ilyenkor a reggeli első vonat indulása előtt még van idő a helyszínelésre. Ugyanis, ha embereket szállító vonat alá ugranak, akkor azzal rengeteg problémát okozhatnak - reggel például több ezren késnek el a munkából, és nem mindenhol toleránsak a munkáltatók, este például jó lenne időben odaérni a gyerkőcért az állami nevelő intézménybe - de egymillió okot fel tudnék sorolni, hogy az embereknek, akik élnek, miért fontos odajutni a céljukhoz.

Másrészről pedig, ha a masiniszta lelkét nézzük, célszerű lenne egyből fekete zsákba burkolózni, mert ad1 úgyis azt kap majd a delikvens, ad2 talán (mondom: talán) a masiniszta is jobban fel tudja dolgozni, ha nem látja azt, akit elüt. Szerencsétlenek ugyanis egy életen át hordozzák magukban az áldozatuk képét és a pillanatot amit nem lehet elfelejteni!

Harmadrészről pedig - elkerülendő az ittmaradt, téged szeretők fájdalmát - legjobb likvidálni őket a cselekmény előtt, mert úgyis csak szenvednének a hülyeséged miatt!

Mert nekünk van élet a halálod után is, kedves öngyilkosjelölt!

Ha valaki meg nem szánt szándékkal gyalultatja le magát, "csak" figyelmetlen, én nem értem, és tényleg nem értem hogy mi a frászért nem lehet odafigyelni, egy vonat nem néma csendben suhan!

Antiszociális vagyok? Nem kicsit. Nagyon.

Én nagyon tudok félni - bogaraktól, férgektől, ettől-attól - ha megtehetem, mert van valaki a közelben, aki megment. Ha nincs ilyen önkéntes, akkor csak egy út van, nekem kell megoldanom a dolgot. Sőt, ha többen vagyunk, és látom, hogy más fél valamitől, egyből előtör a bátor (és nagyszájú) énem, mert nehogymá' és "mit kell ettől a kis izétől félni, jobban fél ő tőled" (egy esetben nem tudtam túllépni önmagamon, amikor a kutyusom meghalt és el kellett volna temetnem, na azt nem tudtam megtenni).

Ha egyedül vagyok, lelkesen kisikoltozom magam - ha ott van a fiam, akkor nem, mert azt el kell kerülni, hogy ő is megijedjen, aztán mély sóhaj, és teszem amit tennem kell, megoldom a helyzetet.

Mert ha úgy akarom, erősebb vagyok, mint a félelmem, végül is a saját elmémben én vagyok a főnök (ha már máshol nem) vagy mi.

Ez csak arról jutott eszembe, hogy mesélte a barátnőm, hogy éjjel szárnysuhogásra ébredt, illetéktelen behatoló került a lakásába (persze mivel látni nem látta a sötétben, hogy mi/ki az, az is lehet, hogy egy vámpír látogatta meg). Pánikba esett, sikoltozva rohant ki a folyosóra. Becsengetett a szomszédba - hajnali negyed négykor - , mert azt remélte, hogy mégiscsak szomszéd, ismerik egymást estébé, majd segítenek neki. De a fickó közölte, hogy a gyerek miatt nem tud felöltözni, alsógatyában meg nem megy át segíteni (szerintem meg beszari). Majd utána kicsit később ez a segítőkész szomszéd - mert a barátnőm a folyosón várakozott egy barátjára, aki az éjjeli riasztáskor azonnal indult hős lovagként őt megmenteni - rászólt, hogy miért áll ott, menjen arrébb, mert hergeli a kutyájukat ("nyasgem!" - volt a válasz).

Bár a behatoló nem került elő, lehet, hogy még mindig a szekrény mögött bújkál, a kellő pillanatra várva, de azért mégiscsak más, ha ilyen nehéz pillanatokban az ember lánya nincs egyedül.

Gyomorproblémáim támadnak a hímtől, aki - kezdetektől fogva - agyba-főbe csalja a nejét, közben a közösségi oldalon pedig ő a mintaférj és mintaapa, akinek a családja a legfontosabb... Dunába az összes ilyennel!