Itt süt a nap, csicsorognak a madarak, tavaszi életérzés van! Az ember életkedve is leselkedik, hátha érdemes előbújnia.

Imádott vizslám epilepsziás. Időnként - fél évente kb. - rohamok törnek rá, így (sajnos)elég gyakorlott vagyok a téren, tudom nincs mit tenni, várni kell és vigyázni rá, hogy ne üsse meg magát... a rohamok pedig hosszabbodnak... Ám én fél óra elteltével, amikor még mindig nem tudott magáról és csak remegett, nézett üveges szemekkel, majd a fejét kezdte el himbálni jobbra-balra, pánikrohamot kaptam, hogy itt és most elbúcsúzhatok tőle... hívtam az orvost... akinek a neje vette fel, doki vidéken dolgozik és neki meg fogalma sincs, hogy ki az ügyeletes. A szomszédjuk is orvos egyébként, de az éppen focizik és nem ér rá...
Egyébként meg majd elmúlik a roham. Ó hát köszi!
A dokink egyébként állati jó fej, két szava megnyugtatott volna...
Minden eset nagyon kikészít, a mostani is úgy felzaklatott, hogy utána ömlött az orrom vére...
Ez a kis hülye, meg mintha mi sem történt volna, kint rohangál az udvaron és vigyorog...