"Ha azt szeretnéd, hogy a dolgok valóban megváltozzanak, más gondolatokra van szükséged."
(Abraham-Hicks)

Csendhangok suttognak a létben, szállnak könnyedén tova, és én a szivárványszinű cseppben ülve, könnyed lebegéssel suhanok... csendbezárva... mely most olyan jó, megnyugtató, sokatmondó... és én értek... érzek... most látok... ködként játszik az áttetsző világ... várom, hova táncol velem a szél, mit mutat, miről mesél... s ha egyszer eltűnik a csepp, mely most burokba ölelve vigyáz rám... szárnyaimat szétcsapva, nagyot nyújtózva ugrom le a lét pereméről... és nem zuhanok... szárnyalok...

A megégett ülőgumómról távozik a bőr.

Mindig is megtapasztaltam azt, hogy erős akaratommal mire vagyok képes. Volt, hogy lefeküdtem, de mindig felálltam, mint ahogy most is felállok. Mert menni kell tovább. Tudatos gondolkodással mindig a pozitívumra igyekszem koncentrálni, és bár kétségtelen, hogy mélyre tudok merülni a nehézségek mocsarában... olyankor szenvedek, pihenek egy ideig...

...de mindig jön egy pont, amikor megelégelem.

Most ismét újabb lépés, újabb döntés. Csak és kizárólag pozitívumokra koncentrálok, még erőteljesebben mint eddig, mert én csak győzhetek, olyan nincs, hogy bárki vagy bármi, anyagi vagy szellemi világ legyőzzön...

... ez nem harc, ez a döntésem....

Mert tudom, én irányítok.

Csak néha hajlamos vagyok elfelejtkezni róla.

Folyik a munka odabent és én keményen elszánva viszem végig azt, amit eldöntöttem.

BELÜL
folyik az igazi munka

A hideg, a jeges, csúszós utak, hó, szél, megfázás, fázás... az, hogy nemcsak a csontjaimig hatol a hideg, de még a csontvelőm is megfagyott és az összes porcikám, sejtem....

... de leginkább a nap, az éltető napfény teljes hiánya az, ami eltüntet az életből...

(és nem értem mi visz arra, hogy postot írjak, amikor nincs kedvem az egész blogoláshoz - sem)

Komolyan elgondolkodtam azon, hogy betegesen paranoiás vagyok..

Morcos arccal hívtak az irodába, mondván, beszélni akar velem a nagyfőnök... mentem is a szokásos paranoiás fejemmel, de a történet vége az, hogy felköszöntöttek megszületésem alkalmából.
Nem jellemző odabent ez az egész, úgyhogy különösen jólesett.

Se jól, se rosszul... de vagyok... létezem... élek... békézek... gondolkodok... sokat...
Jó érzés visszavonulni a világból és csak úgy lenni. Mint a remete, aki ül a hegy tetején, látja mi zajlik a világban, de le nem menne oda... kesze-kusza árvízfolyamú gondolatok áramlanak elmémben, majd lecsitulnak, elringató meditáció, béke, nyugalom... élet... blogokat is olvasok, de nincs szóláskényszerem... néha az is kérdés, minek nekem blog... a gondolat felmerült, elveszítek-e ezzel bárkit, mert azt hiszi, hogy... gyenge mosoly, aki ismer, tudja...

... és én csak hagyom, hogy megtörténjen az élet... hiszem, hogy jobban, mint azt most képzelem...