Azt mindig is tudtam, hogy kis városkámban az emberek vadbarom, idióta módon közlekednek. De ma meg is tapasztaltam.
Egy autós majdnem kinyírt, amikor a bolthoz vezető lehajtónál megelőzött, majd fogta magát és hirtelen megállt, mert a gyalogosok akkor indultak át és gondolta, elengedi őket, mielőtt befordul a parkolóba. Azt persze leszarta, hogy akit leelőzött, az ott van mögötte... Úgyhogy vészféket nyomtam a bringára, hogy meg tudjak állni, de a rövid féktáv miatt így is nekimentem, csak úgy koppant a bicikli. Pedig nem a szokásos rohamtempómban mentem, hanem csak úgy könnyedén-lassan... szerencsémre... Másik szerencse, hogy a gyerek nem ült mögöttem, mert tuti kirepül, bár mindig bekötöm... de akkoris, húsz kiló súllyal a hátam mögött tuti nem bírtam volna megállni, na ezt még elképzelni is egy szívinfarktus.
Szerencsére nem lett bajom azon kívül, hogy felmérgeltem magam, de ami a legnagyobb gáz, egyedül az az idióta volán mögött ülő nem vette észre, hogy mi történt, mindenki más, aki a környéken volt, kikerekedett szemmel és riadtan figyelte az akcióját...
Ha tudtam volna előre, hogy a vonatom késik, tuti kikapom a csajt a volán mögül és kirázom a bőréből, mert nagyon felmérgelt, de rövid mérlegelés után fontosabbnak tartottam, hogy időben felérjek Pestre.
Így csak megjegyeztem a rendszámot meg az autót, és viszontlátjuk még egymást úgyis, hiszen nem nagy ez a falu, amit átkereszteltek városnak.
Ja és mivel Férfim mindig aggódik értem, nehogy valaki elcsapjon a bringával, azonnal felhívtam, hogy innentől kezdve ne amiatt aggódjon, hogy baleset ér, hanem amiatt, hogy megnyerem az ötöslottót, inkább azt vonzza be nekem.

Anyukám már attól lelkes volt, hogy e-maileket írogatunk egymásnak, aztán jött a chat, ma pedig megkapta a head-setet és telefonáltunk is.
Amikor pedig a webkamerán meglátott minket, boldogsága az egekben szárnyalt.
Halad a korral.