Egy év...
Együtt... 
És még mindig... és napról napra jobban és jobban...

 

Van a FÉRFI. A vagány macsó.
Aki, ha beteg vagy, idegesíti magát a "szenvedéseden", előszeretettel fejti ki azirányú nézetét, hogy összeszedhetnéd magad. Persze ez morcongásra ad okot egészen addig, amíg éjjel egyszercsak arra ébredsz, hogy a Férfi nem alszik, hanem azt figyeli, jól vagy-e és közben óvatosan simogat, nehogy megzavarja álmodat...

Aztán jön Ő. Ha nála adódik valami egészségügyi rendellenesség, először kijelenti, hogy neki bizony semmi baja, orvoshoz nem megy, mert minek. Aztán ahogy a betegség teret kér, képes átváltani a másik végletbe, világméretű fájdalmat, szenvedést és fantasztikus tüneteket produkál, hogy mindenki lássa, hogy ő bizony nagyon beteg. Persze, senki nem vonja kétségbe rosszullétét, de azért Ő még fényképeket is készít, bizonyítéknak. Ennek megfelelően elvárja a betegápolást is. Te persze megértően és bölcsen mosolyogva ápolod a Férfit.
Amikor arra kerül a sor, hogy orvoshoz kell menni, a Férfi átváltozik riadt nyuszikává és óriási, tágranyílt szemekkel, árva és elhagyott lélekként szinte könyörög, hogy kísérd el. Amikor a doktor továbbküldi vizsgálatra a kórházban az egyik osztályra, mert ott van a szakorvosi rendelés is, a Férfi persze már tudja, hogy neki halálos nyavajája van, és ezt a kórházban fogják közölni vele a vizsgálatkor... Ha ez beigazolódik, az ő életének immár nincs értelme, mert ki a fene akar egy halálos betegségben évekig szenvedni, Ő ugyan nem.
Miután kijött a vizsgálatról, megkönnyebbülve, lelkesen meséli, hogy mi történt odabent... hogy milyen az orvos, milyen vizsgálatokat végzett el, és hogy mennyi feljegyzést írt róla. És természetesen meg kell nézni a karját, ahol a vért levették tőle... mint egy kisgyerek...
És mintegy mellesleg megjegyzi, elképzelhető, hogy betegsége mégsem halálos. Lehet, hogy mégsem veti magát a vonat elé. Sokkal inkább beleveti magát ismét az Életbe.

Mintha mi sem történt volna, ismét Ő a FÉRFI. A vagány macsó.  

Tökéletes, úgy, ahogy van.