... gyerekkoromban mindig néztem a hópelyheket az ablakon át, hogy mikor bújnak elő a végtelen szürke égboltról és válnak láthatóvá, majd nyomon követtem egyet-egyet, ahogy bukdácsolva ficánkolnak és ahogy néha-néha gyenge kísérletet tesznek egy ugrásra, vissza az égbe... most ismét néztem a pelyheket, ahogy akkor... régen... belefeledkeztem a pillanatba, aztán hirtelen visszarántott a valóság, és ahogy a hópelyhek arcomhoz értek és elolvadtak, könnycseppként hullottak alá...