Majdnem pont egy éve nyitottam ezt a blogot... Átgondoltam, mik történtek ezalatt... hát totális felfordulás minden területen, a csúcspont éppen nemrégiben volt. Az utóbbi időben kitisztult az ég, letisztult a kép, elcsitultak a hullámok. Egyre kevesebbet írok, egyre lazább témákról, egyre több idézettel... mondhatnám azt is, hogy ellaposodott a dolog.

Megújultam, átformálódtam és döntöttem bizonyos dolgokban. Nem elég a célt meghatározni, az eléréséről is gondoskodni kell. Ezt teszem. Mert van miért és van kiért. Tudom, hogy képes vagyok rá. ÉRTE.

Most lezártam egy csomó mindent az életemben... egy korszakot, kapcsolatokat... gondolatokat... ennek alapján a blogomat is törölnöm kellene, de szeretem... elteszem emlékbe, mint egy kedves naplót... de azt hiszem többet leszek máshol mint itt.

Azért az fel se merüljön bennetek, hogy megszabadultok tőlem, mert a jó dolgokat megtartom!

Eddig a növényeim prána-életmódot folytattak. Tehát gyakorlatilag fényből és levegőből táplálkoztak. Valószinűleg jók itt az energiák, mert meglepő módon ez nem volt rossz hatással rájuk, mert így is gyönyörűek (csodálkoztam is). Néha kaptak vizet, amikor eszembe jutott, de... hát nem ez volt az erősségem, na, és akkor finoman fogalmaztam. Ám most, hogy itthon vagyok, rájuk is rendesebben odafigyelek. Rendszeresen öntözöm őket például, kiveszem az elszáradt leveleket, meg ilyen apróságok. Ezt pedig úgy hálálják meg, hogy bevadult módon elkezdtek burjánzani, és virágozni. Szimpla egy hét alatt. Csórikáim. Meg is sajnáltam őket és megfogadtam, hogy ezentúl akármennyit is dolgozok, jobban odafigyelek rájuk. És nem csak úgy, hogy néha rájuk nézek.

Keresek. Haragot, fájdalmat, szomorúságot... büszkeséget... negatív érzelmeket... de nem találok... sokkal gazdagabb érzéseket találok helyettük...

Tetszik nekem ez az új-Jagi...

"Ha valakit elhallgattatsz, az nem jelenti, hogy meggyőzted." John Morley

A legütősebb "bosszú", ha bántásért cserébe szeretetet és megbocsátást adunk.

(ma reggeli Jagi-megállapítás)

Az álmok fura lények. A tudatalattiból előbújnak és rendezkednek. Az én álmaim meg különös állatfajta. Üzeneteket kapok általuk másoktól is. Tudom, hogy ki-mikor gondol rám, mit érez velem kapcsolatban, vagy hogy kivel történik valami rendkívüli... ez bizonyítást nyert már nem egyszer. Némelyik álom ösztönöz bizonyos lépésekre is. Most, amikor sokadjára ugyanazt álmodtam, és a gondolat nem hagyott nyugodni, éjjel-nappal zaklatott, engedtem, léptem. Most még nem tudom, miért kellett meglépnem, és a lépésre a válasz sem pozitív, de tudom azt, hogy ha a megérzéseim vezetnek, hallgatnom kell rájuk. Egyszer biztosan választ kapok az Élettől. Most mondhatnám, de nem mondom azt, hogy eredménytelenül tettem amit, meg hogy nem volt értelme, mert jelen pillanatban is nagyon sokat értek belőle. Csak szerintem nem ez az igazi válasz a Sorstól a kérdésre... Jelenleg csak annyit tudok, hogy jó döntés volt, mégha rossznak tűnik is...

*

ps.: most már tudom, jó döntés volt. És hogy miért? Mert rájöttem, hogy ez NEKEM kellett. Csak nekem.

Boldogító dolog arra ébredni, hogy a kisfiam álmában kacag...