... meghitt és bizalmas, intim, szeretettel teli, kerek egység... anya és gyerek egysége... csodálatos és felemelő kapcsolat, ami végtelen boldogságot hordoz magában...

Királyfi végigrókázta a hajnalt. Persze ez nem akadályozta meg abban, hogy vigyorogjon, poénkodjon, jókedve legyen. Úgyhogy úgy vélem az esti palacsinta-túladagolás bosszulta így meg magát. Persze azért jól kifáradt. Egész reggel egymásbabújtunk, kérte, hogy gyógyítsam a kezemmel, így hát megreikiztem, most alszik. Imádom a kis makit.

Én is alhatnék, de kiment az álom a szememből, ehelyett nyomom befelé a vadmacs-féle rizseshusit uborkasalátával és nézem a tévében ezt a szerencsétlen nőt, aki a székhez kikötözve, egy puskacsővel szemezve, idővisszaszámláló társaságában halálra szenvedi magát, amit egy kamera mutat a világba - a film eseményei szerint is - és úgy megmondanám neki, hogy nincs miért félnie, hiszen az utolsó pillanatban jön a hős és úgyis megmenti.

... hát, ha én így járnék, én bizony nem okoznám meg azt az örömet, hogy kimutatom félelmemet, valószinűleg nem is félnék... - jellememnél fogva - az őrületbe kergetném az elrablóimat a vigyori fejemmel és ha úgy kell lennie, bátran fogadnám a halált... a hitem akkor sem hagyna el...

... milyen érdekes... a haláltól nem félek... de extra-hülye apró dolgoktól meg igen...

(és lám, tényleg jött a hős!)

ez nem szerelem... hanem valami édes lebegés, ami jó, egy hirtelen történés, aminél még fel sem eszméltem... Ő az, aki most kell nekem... és annyira jó most ő nekem... nem gondolkodok, nem agyalok, nem kombinálok, csak engedem, hogy jöjjön ami jön, és történjen aminek történnie kell... s közben újratanulom a bizalmat... ami bitang nehéz feladat... tudja miért... megért és segít...

"A fény harcosa hisz.

Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek. Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete. Bízik benne, hogy rátalál a szerelemre, és mert bízik benne, rá is talál.

Olykor kiábrándul. Olykor megsérül.

Ilyenkor hallja a megjegyzéseket:

- Milyen ártatlan!

De a harcos tudja, hogy megéri hinni.

És minden vereségére két győzelem jut.

Ezt mindenki tudja, aki hisz."

(Coelho/A fény harcosának kézikönyve)

Tudok én írni...

Tegnapi napban az volt a jó, hogy elmúlt. Minden tele volt feszültséggel, mindenki ideges volt, csak én éreztem ufónak magam a vigyori fejemmel.

A barátnőmmel is volt némi feszültség, ami bántott, ezért este írtam neki egy sms-t, amire sokáig nem válaszolt.

Aztán egyszercsak csörgött a telefon. Már aludt, amikor megérkezett az üzenetem. Nem volt pénz a telefonján, ezért nem válaszolt. De felöltözött, és csak az én kedvemért lecammogott feltölteni a telefonját és felhívott.

Nehogy elkezdjek agyalni és aggódni....

Most minden olyan.... kerek....

Kvül nem, hiszen ha a tényeket nézném (mondjuk a fizetésem) mehetnék felkötni magam.

De belül... odabent minden rendben van... és ez kerekké teszi a kinti világot is! Hiszen a boldogság belülről jön.

Tegnap nagy baj is történhetett volna. Volt nagy ijedtség, sírás, aggodalom, de kiderült, hogy egy kis horzsoláson kívül nem történt semmi.

Nagyon, nagyon, nagyon vigyáznak ránk és ismét végtelenül hálás vagyok, mert nem esett a gyerekemnek baja. 

Sorozatban a sokadik napon azt álmodom, hogy lakást vásárolok, saját lakást, ami csak az enyém!

Felébredni egy ilyen álomból nem túl kellemes, hiszen hősapa még mindig a nyakamon, és nem is látom, hogy változna valami. Az álmaimra pedig mindig figyelek, mert segítenek az utamon. Lehet, hogy nem is sejtem, hamarosan meglepetés vár rám...

Csak a hitem ami rendületlen, ami azt mondja, minden úgy van, ahogy nekem a legjobb. 

Ilyenkor jönnek az extraértelmes bejegyések.

De aki ismer, az tudja.

Addig jó, ameddig...!