Néha elszomorít az, hogy bár én elfogadok mindenkit olyannak amilyen, ez nem kölcsönös. De tenni nem tudok ellene, csak ezt is elfogadni. Mert mindenkinek a maga döntése ez is, és valójában ez sem nekem szól... hiszen aki önmagát nem tudja elfogadni, az mást hogy fogadjon el?

Visszaviszem a mobilnetet. A net sem túl jó rajta, bár betárcsázós modemes koromban volt rosszabb is, de a döntő érv, hogy valamiért nagyon rossz érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Márpedig az érzéseimre tudom, hogy mindig hallgatnom kell.
Na nem baj, ami késik, nem múlt el.

Az emberi tudat és agy csodákra képes. Problémákat gyárt, generál a
semmiből, akadályokat hoz létre. És ugyanezen problémák, akadályok
eltüntetésére is képes egy pillanat alatt. Hiszen minden csak az
agyunkban történik... Rajtunk múlik, hogy mit hozunk létre a
tudatunkban, amely tiszta és ragyogó és a végtelen lehetőségek
birodalma. Ha tudjuk külön kezelni az érzelmeinket - amelyek sokszor
bezavarnak és a tudatunkat - amellyel bármire képesek vagyunk, akkor
csak rajtunk múlik minden történés... És ha úgy döntünk, hogy az
általunk létrehozott akadályokat eltüntetjük, némi idő elteltével
minden a helyére kerül. És ha bent helyén vannak a dolgok, akkor már
kívül is...

Minden pillanat végtelen számú lehetőséget, utat rejt magában - a
döntés pedig rajtunk áll.  Lehetetlen nincs.

Nem hinnünk, hanem tudnunk kell, hogy képesek vagyunk bármire.

Van egy új labda a blogvilágban, amit én is most több helyről megkaptam. Nagyon megtisztelő, és megható a szeretet, mely rámbiggyesztette ezt a cimkét. Hálás vagyok!

A feladat az lenne, hogy én is jelöljek öt bloggert erre a címre.

Számomra mindannyian fontosak vagytok, értékesek és kreatívok. Mindenkitől kapok valamit, mindenkitől lehet tanulni valamit. Mindenki másmilyen, mindenkit másért - is - lehet szeretni. Hogy lehetne kiválasztani az égbolt csillagai közül az öt legszebbet? Ne kívánjátok, hogy válasszak közületek, mert nem tudok - és nem is akarok. Az se véletlen, hogy nálam kedvencek sincsenek kilinkelve... Sajnálom, én ilyen vagyok, nálam ezek a labdák legtöbb esetben elakadnak...

Viszont eszembe jutott, hogy blogos időszakom óta - ami már sokkal régebben tart mint ahogy a mostani blogom megnyitottam -, néhány kivétellel teljesen lecserélődött a társaság. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik kitartottak mellettem. Akik ha nem is szólnak - esetleg csak ritkán - tudom, hogy itt vannak velem, stabil barátként.

Bocsi :)

Amúgy meg szereztem mobilnetet. Most tesztelem, kínzom három napig. Úgy tűnik, hogy működik, pedig ha valaki, én használom a netet elég bőszen. Nem annyira gyors, mint a régi, na de az ára is teljesen más kategória. Úgyhogy a régi díjat innentől fizesse csak exférjecske, nekem ez pont jó így ahogy van.
Olyan jó, hogy most már ez sem közös...

Munka után egyik nap csörgött a barátnőm, hogy van-e kedvem moziba menni. Nem volt. De itt vagyunk a közeledben... úgyhogy mégis elcsábítottak. Mamma miát néztük meg. Kellemes, nem egy nagy durranás, de nem rossz, mosolygós, romantikus, amolyan igazi nőcis, üdítő limonádé.

De hogy Meryl Streep mennyire gyönyörű... még mindig...   

(látszik, hogy bajom van, mert akkor írok ennyit, de hiába a fizikai tüneteken nem segít... )

És egyébként is, másfél hét NÉLKÜLE! Ki fog engem ölelgetni?

(Még mindig) csak kóstolgatjuk egymást, nem a pasim, mégis... annyira egy hullámhosszon vagyunk... örömmel fedeztem fel, hogy hosszúnak tartja a másfél hetet, és én is hiányozni fogok neki, elvégre rövidebb időt is nehezen visel %lol%

Exszel közös ismerős megtalált, iwiwen. Igen az, akinek amúgy letiltottam a leveleit, mert mindig - az ex-szel - zaklatott. Erre most azt kérdezi tőlem, hogy az exem miért tűnt el az iwiwről. Kedvem lenne neki erre olyat válaszolni... de csak annyit írtam, fogalmam sincs és talán kérdezze meg tőle.

Személyes véleményem az, hogy eszméletlenül nem érdekel és unom, hogy mindenki tőlem kérdez felőle. Ők ott laknak vele egy városban, még az ajtaján is be tudnának kopogni, én meg nem, és speciel örülök, hogy eltűnt az életemből, amúgy pedig jó lenne, ha mindenkinek leesne a tantusz, vége... mi vagyok én, a gardedámja? Ha valami érdekel valakit, kérdezze meg személyesen az érintettet. Amúgy meg ha annyira utálja, amennyire mondja, miért foglalkozik mindig vele?

**

ps. Hát, hogy hülye, tudtam, de hogy ennyire... visszaír nekem, hogy hogyan kérdezze meg tőle, ha nincs az iwiwen, mert a telefonszáma meg elveszett. Én meg nézek mint Rozi a moziban. Százötven kilométerrel arrébb lakok, de tudnom kellene, hogy mi a helyzet. Ők öt percre laknak egymástól, számos kommunikációs csatorna létezik az iwiwen kívül, és nem tudja megkérdezni, hogy mi van vele. Hát dobok egy hátast. Komolyan.

Vettem tegnap egy túrós batyut. Hazafelé már nagyon éhes voltam, ettem belőle. Két falatot, mert bár nem éreztem, hogy rossz lenne, mégis elment tőle a kedvem. Na onnantól számítható haldoklásom időszaka. Alig bírtam hazavánszorogni, este pedig odaadtam mindent, sőt még többet is, a csatornának. Ma kávét sem ittam (pedig az nagy szó) és egész nap ettem egy kis kekszet, de attól is nagyon rosszul vagyok, harmat vagyok, ami gyenge és csak iszok, iszok és iszok. Szóval lehet, hogy attól vagyok annyira kimerülve.