VIVA ESPANA!

(David Villa)

P.s.: Igen! Spanyolország a győztes!

A tibeti tájkép jellegzetességei a házak, kolostorok, magaslatok vagy a hágók tetején lobogó színes imazászlók, melyeket általában „Szélparipá”-nak neveznek. A zászlókra imákat, egyes istenségek képmásait és mantráit, valamint jó szerencsét hozó fohászokat nyomtatnak, hogy a szél mindenfelé közvetítse hatásukat. A Szélparipa védelmezi a veszélyes, magas helyeken utazókat, védelmet ígér a káros helyi erők ellenében, főként pedig elősegíti a jólét, a bőség és a szerencse gyarapodását.

Zajlik a nagytakarítás. Takarítottam a számítógépen (négy giga hely szabadult fel!), a levelezőrendszerben a címlistában és a levelek között is, az msn partnerlistán, telefonszámok között, a fényképeket rendeztem, töröltem, archiváltam. Ma pedig az iwiwen rendeztem gyomirtást. Meg is fogyatkoztak az ismerőseim, de nincs szükségem ilyen-olyan kamu személyekre, csoportokra, klubbokra, ezt-azt szeretők körére. Néhányat meghagytam ugyan, akik valóban közelállnak a szívemhez. Érdekes, mert van egy ismerős, aki már klubb lett, hiába töröltem, egyszerűen nem tűnt el és az zavar. Valós személyeken is néhányon komolyan el kellett gondolkodnom, hogy kiafene az... milyen érdekes, hogy "apámék" ismerősei között exanyósomék és az összes családtagjuk ott van, pedig... na így buknak le a sunyi, képmutató, hazudós emberek, merthogy a volt férjemen és az exanyósomon kívül nem ismerhetnének senkit, mert - elvileg - nincs kapcsolattartás.... Az én ismerőseim között meg nincs se a volt férjem, se az exanyósom, se a volt sógornőm... pedig "ismerem" őket, csak éppen... igazából legszívesebben a "családomat" is törölném, ez még megfontolandó. Na mindegy, valós személyek azért nagyrészt maradtak, de negatív, visszahúzó erőkre nincs szükségem. Függő kapcsolataimat is lerendeztem. Akit nem ismerek, az hiába is jelöl meg, visszakérdezek az ismeretség előzményeiről, aztán ha nem meggyőző a válasz, én szépen visszaigazolom, hogy nem ismerem. Akit meg ismerősnek jelölök és - belépése ellenére - (általam) megadott időn belül nem igazol vissza, azt úgy döntöttem, mégsem ismerem, innentől kezdve sehogy.

Blogkörökben is tisztogattam, elsősorban lélekben. Amelyik szekér ledobott, az után én nem futok. A lényeg, hogy nekem olyan köröm van, amibe bárki belefér, akár találkoztam már vele, akár nem, akár évente egyszer látogat ide, akár minden nap, akár csak olvas, akár kommentel is, bárkit szívesen látok elvárások nélkül.

Fáj a szemem. Nagyon.

Ez a fájdalom szétsugárzik a fejemben. Nagyon.

Emiatt

VADmacska vagyok. Nagyon.

Amúgy jól vagyok, köszönöm. 

Van egy televíziós távkapcsoló, ami szülöttem tevékenységének köszönhetően fokozatosan tönkrement és egy-két éve csak be lehetett vele kapcsolni a tévét meg ki, ám a napokban teljesen feladta. A hímnemű lakótárs (értsd volt férj) megpróbálta megszerelni az idők folyamán, ám nem jött neki össze, el is lett könyvelve, hogy annak annyi. Ám jöttem én, és este ízekre szedtem és megszereltem. Jobb, mint új korában, minden funkció működik rajta.

Ennyit a férfinép szerelési tudományáról. Meg az enyémről.

Miközben néztem a filmet és bőgtem, elindult az arcüregemből kifelé a nem odavaló cucc.

Fáj. Nagyon.

A szemem. Is.

A lelkem. Is.

Elegem van a blogolásból. Is.

Hiszt/Is.

Úgyhogy...

Magamhoz vettem egy fél doboz jégkrémet (annyi volt, egy liternyi összesen) rálottyantottam fél doboz csokiszószt (annyi volt) és elindítottam a filmnézési programot. A jövő kezdete című film került sorra Helen Hunt és Kevin Spacey, Jon Bon Jovi szereplésével. Bátran ajánlom azoknak, akiknek van lelkük, vannak érzéseik. Felemelő, csodálatos, érzelmekkel teli, drámai film, félelmekről, álmokról, érzésekről és érzelmekről... gondolatébresztő film, amit nem fogok holnapra elfelejteni... még a végén, amikor azt hinné az ember, hogy most már minden és mindenki hepi... még akkor sincs vége a történetnek...

Hova jutna a világ, ha a filmben írt történet megvalósulna, ha minden ember valóban jót tenne másik hárommal, akik továbbadnák... de ez nem fog megvalósulni, mert az emberek erre nem képesek, sokaknak még egy jó szó is odaadhatatlan, nemhogy egy jó cselekedet.

A televízió - bulvár-hírként - közölte, hogy ma éjjel ERER belép a harmadik ikszesek klubjába.

Amúgy bírom a búráját, aranyos kiscsaj, pláne ahogy zavarban van és tördeli a kezét az ilyen hülye kérdés hallatán, hogy mit érez most, hogy harminc éves lesz... de azért derekasan kifejtette, hogy - semmit.

Lesz ám nagy buli, meg ünnepelés, pedig ahogy elnézem, a műsorvezető szerint - aki nem először süti el az ilyen idióta szövegét a korral kapcsolatban - ebben a korban már inkább a tolószéket kellene megrendelnie, de legalábbis illenék pánikba esni és kétségbeesetten le-föl rohangálni, mert mi lesz most már ővele ilyen öregen... akármennyire is fitneszguruné, lám a korszám nála is pereg.

Morrantok nagyot mindig, de azért én is magamba szálltam, beláttam az igazságot, öreg vagyok vazze ennyi idősen, úgyhogy megrendeltem a botot, sőt egyből kettőt is, mert két kezem van, illetve a tolószéket, ami természetesen elektromos, nehogy elfáradjanak öreg kezeim a kerekek tekergetésében. Meg egy ápolófiút is rendeltem, személyes használatra, hátha megfiatalít. Jó ez az internet, minden házhoz jön. Dehát miket is beszélek... lehet, hogy a szemem sincs begyulladva, egyszerűen az öregség miatt olyan már, amilyen... hát miért szívom még el az ifjúság elől a levegőt? Irány az erdő, meghalni.

Ez a Szebeni nem először süti el az ilyen - szerintem - undorító, de általa jópofának tartott szöveget, na csak egyszer kerüljön a közelembe, megtudja, milyen élesek a karmai egy harmincéves vadmacskának. Én meg azt hiszem visszateszem a virágot a tévére, mert sokkal jobb úgy mindenkinek...

A szembeszomszéd most ért haza autóval, és utóbbi úgy megörült az édes otthonnak, hogy jól lesmárolta a vas kertkaput.

Mert ha én csinálok valamit, azt nagyon.

A héten végigvonult rajtam ez a gyulladásos izé, megjárta a fülemet is, az arcüregem is soron van és tegnap néhány óra leforgása alatt úgy begyulladt a szemem, hogy a napra lehetett nézni de rám nem, mert mindenki sírógörcsöt kapott a látványtól (szó szerint!). Nem láttam és iszonyatosan fájt is a szemem, ráadásul egyéb tüneteim is voltak. Van az áruházban orvosi ügyelet, doktorbácsi megnézte, jól elvoltunk kimosta meg ilyesmi, de sokat nem tudott segíteni, lévén receptet nem írhat fel, mert nincs szerződés oeppel. Meg azon mélázgatott, hogy válhattam el, amikor annyira szemrevaló vagyok. Mondtam úgy, hogy én váltam. Este tízkor pedig a félsötét áruházban, majd a vonaton is nagyon csinosan, napszemüvegben utaztam és tettem rá, hogy furcsállták az emberek. Én is megérdemlem, hogy plázamacsek legyek egy kicsit, mégha nem is....

Ma felmentem a melógyűlésre Pestre, onnan meg le Ceglédre, mit nekem száz kilométer utazgatás, nehogy egyszerű legyen az élet, hiszen oda tartozunk orvosilag. Ugyan a kórházba mentem, a rendelés meg nem ott van, de véletlenül pont akkor jött egy doktornéni, akiről később kiderült, hogy hetente egyszer ő látogat el édes kisvárosunkba, és megvizsgált nagyon kedvesen és írt gyógyszert is. Mivel fertőző a gyulladás, munkahelyemről nélkülözniük kell. Viszont annyira imádom a kollégáimat, hogy ennyire szeretnek, mindegyik őszintén aggódik értem, tegnap ahogy romlott a szemem úgy váltak egyre aggódóbbá, kedvesebbé és kíméltek a munkától is. Ma is mindenkinek volt egy kedves szava. Nos tény, hogy néhány napig nem a nézésemmel fogok hódítani. Pláne, hogy az egyik szemem elrejtette magát, és a másik is gyulladozik.

Amúgy meg jön a vihar, amit imádok!

Ja, és egyébként olvasgatok, csak nem dumálok (annyit).