Már nagyon régóta, minden egyes találkozáskor nemhogy szikrák pattognak, de olyan feszültség, vibrálás van a levegőben, hogy egy nagyvárost el lehetne látni árammal... Miért olyan kedves és udvarias mindig? Miért tud úgy de úgy nézni? Utálom, igenis utálom az érzéseket, amikor egymás közelében vagyunk... Megáll a pillanat, csak a tekintete, a kaján mosoly a szemében, a nézés, ahogy rámnéz.. csak az van... a mosolya és a hangja... ahogy kedvesen hellyel kínál, hiszen egész nap dolgoztam, biztosan elfáradtam... Ráadásul a kajám is bent felejtettem miatta, ő lesz a hibás, ha éhenhalok az úton. Utálom. Azt is, hogy még nem találtam belekötni-valót. Csak azt, hogy fiatalabb... Keresem az egérutat-Jagiutat, menekülés-kész vagyok, nekem erre most semmi szükségem...

Hajnali lélek-üzenet...fájdalom-kiáltás, vágy-sóhaj, szíve szívembe markolt könnyszóval... Élesen jelent meg arca előttem, szeme szomorú, keze kezemért rebbent... illata átölelt...

Egy mozdulattal eltöröltem a képet, és kérdezem: miért taszítasz el magadtól, ha szorosan ölelnél, miért menekülsz, ha itt lennél, miért nem vagy bátor ha félsz, és ha velem lennél, miért nem vagy itt? És ha mennél, miért nem mész, miért nem engedsz a távolból sem utamra...?

A pillanat tovaröppen, de az érzés ittmarad... Te pedig, ahogy szoktál, szó nélkül eltűnsz, csak az illatod marad...

Az élet továbbhalad, én is vele, és közben arról gondolkodok, jó-e az, hogy ilyen érzékeny vagyok...

Most néhány napig megint nem nagyon leszek internetközelben, Életem Pasasáé lesz ismét a főszerep, de amint tudok, jövök! Addig pedig mindenki legyen... olyan, amilyen!

Amíg az oviban a többi csoportban a gyerekek zajongással, ricsajjal kezdik a napot, addig a fiam csoportjánál az a szokás, hogy minden reggel leülnek körben, megfogják egymás kezét és szeretetet küldenek egymásnak és annak, akit odaképzelnek. Azt hittem amikor meghallottam, hogy összerosálom magam, tisztára mint egy reikis ovicsoport. Amúgyis nagyon szeretem ezt az ovit meg az óvónénik is nagyon szuperek, de ezért pláne köszönet jár.

Kaptam egy érdekes feladatot Karfioltól, ami tetszik, egészen feldobott és gondolkodásra ítélt. Összeszedem a válaszokat, és amint postolás-közelbe jutok, meg is írom, ígérem!

Mai felismerésem is megtörtént. Mégpedig az, hogy én eddig elmúlt életemben képtelen voltam bármilyen - akár apró ügyben is - segítséget kérni, vagy elfogadni, bárkiben is egy iciripicit megbízni. Ennek persze határozottan megvan az oka, amit én most nem részletezek.

És most jöttem rá arra, hogy gondolkodás nélkül, örömmel elfogadtam egy felajánlott segítséget, feltételek nélkül megbíztam valakiben és még kérni is volt bátorságom. És mindezt úgy, hogy észre sem vettem, hogy mit teszek. Én is változok. Lófütty az emberiségnek, óriási előrehaladás nekem. Vállveregetés, pezsgőbontás, tüzijáték és szivárvány jár nekem.

A kívánságteljesítő kisangyal a blogommal kapcsolatos összes kívánságomat - még többet is - teljesítette! Oda vagyok és vissza, köszönet érte, nagyon-nagyon! És még a dal is szól! Akinek nem tetszik, az kikapcsolhatja oldalt, bár nekem most ez van toppon

Igen. Ez itt egy lelkendezős post

Én meggondolatlan, bekapcsoltam a televíziót, amiben éppen a dr. House című szuperlatívuszos film megy (legalábbis azt hiszem, az a címe). A jelenet, amibe bekapcsolódtam, éppen azt mutatta, amikor egy lány fuldoklott, erre gerincre vágták, főhősünk egy jó nagyot rávágott a mellkasára, majd egy óriási tűt beleszúrt. Frenetikus élmény volt ez számomra

Más.

A napi bölcseletek között találtam egy rám jellemző mondást, ami a következőképpen szól:

"Igenis vannak érzéseim. Most is érzem, hogy éhes vagyok."

Na, a délutánomat a fodrászomnál töltöttem. Festettünk és jócskán vágott is - hiába no, szép a hosszú haj, csak nem nekem való. Ugyan természetes napfény már este hatkor - errefelé - nincsen, de lefotóztam az eredményt. Szerintem Pumukli elbújhat mellettem. Miután végeztünk, pont akkor futott be egy férfiismerőse a csajszinak, és a reakciójából ítélve utána együttesen megállapítottuk, hogy a frizura színe és stílusa is Jagis lett. A pasi ugyanis csak nézett és mosolygott és nem tudott megszólalni, a szeme viszont mindent elmondott

Ennek örömére megyek és keresek valami ehetőt.

Minap pumuklit gyártottam magamból, ami határozottan közsikernek örvend, ma pedig olló alá megyek. Most beszéltem fodrimmal és felkészítettem a délutáni nagy melóra. Nemhogy piros hajam van, de ahhoz bizony a rövidebb fazon a menő, és hát hozzám is sokkal jobban illik a dinamikus, tűzről pattant frizura...

De most mindenesetre kajálok, mert mostanában örökké éhes vagyok (és örökké eszek is) aztán, felturbózom a kérót és nekiindulok a nagy menetnek. Ez már csak azért is nagy szó, mert gyalogolok, a bicajomból ugyanis a változatosság kedvéért a szelepeket lopták ki, és még nem volt idő a megjavítására, tehát mostanában fáradtságomból és lustaságomból adódóan alapvetően többször meggondolom, hogy muszáj-e útnak indulnom gyalog.

Mostanában folyamatosan úgy érzem magam, mint aki speed-et nyomott, pedig még csak kávét sem nagyon iszok már