Kicsit a nagytestvér háza jut eszembe erről az egész blogolásról. Nézelődök mások világában, mások nézelődnek az én világomban. Néha úgy tűnik, hogy leírnak mindent, néha úgy tűnik, hogy leírok mindent, ám mégsem így van. Ismerjük egymást és mégsem.

A benső dolgaimról nem írok. Sokmindenről igen, de a "lényegről" nem... van, amiről sosem írnék a nyilvánosságnak...

Sosem értettem a papok szerepét. Ha van Isten, ha vannak Égiek - vagy nevezzük bárhogy -, nem kell hozzá közvetítő, az a másik világ nem a bürokráciára épül. Sosem értettem a vallásokat, hogy minden szabályozva van, hogy meg akarják megmondani, hogy mit KELL tenni. Hogy vannak emberek által írt könyvek, amiknek minden szavát kívülről kell tudni és be kell tartani, mert különben... Sosem értettem, hogy vannak emberek, akik aszerint élnek, a kérdés mindig bennem volt: nekik nincs önálló akaratuk vajon, hogy minden pillanatukat szabályozni kell? Sosem értettem, hogy ez a nagy vallásosság, ami a szeretetet hirdeti, miért gyilkol meg mégis rengeteg embert, miért ítélkezik mások felett és ítél. Sosem értettem, miért KELL ahhoz vallásosnak lenni, hogy Isten (vagy nevezzük bárhogy) szeressen. Sokmindent nem értettem és nem értek. Látszatnak és képmutatásnak tartom azt a világot, azt a rendszert... de elfogadom és tiszteletben tartom, ha valaki aszerint él, ha úgy jó neki, tegye...

Újra és újra rá kell jönnöm arra, hogy nagyon jó érzés az, amikor udvarolnak nekem. A pozitív visszajelzések mindig emelnek a jókedv-indexemen. De ennyi. Nem akarok többet. Most legalábbis nem. Hiába vesznek körbe kedves és aranyos fiúk, megbeszéltem magammal, hogy nekem - egyelőre - nem kell párkapcsolat. Egyéjszakás kaland nem kell, hosszútávon meg... nekem most nem különösebben aktuális a dolog.

Aztán persze, hogy én mit gondolok, teljesen mindegy.

Eszembe jutott ex-kedves (továbbiakban EK). Furcsa, hogy hosszú ideig összetartoztunk, most meg nem. Nekem nem megy a kutyaharapást szőrivel című mese... nem tudok ilyen élesen váltani... Tegnap még ő, ma már más...

Szóval nem akarok kapcsolatot.

EK-t meg képen kívül kell hagyni. Ő akarta így, ő döntött így, hát viselje a következményeket. Ráadásul most is egy... majom...

Jagi agyal...

Valamelyik nap gondolkodtam (ábrándoztam) kicsit, hogy milyen pasit is szeretnék magamnak. Elkezdtem - gondolatban - írni a listát, a megfelelőségi szempontjaimról. Aztán nevettem egy jó nagyot magamon, majd "kidobtam" a listát...

Nekem olyanvalaki kell, aki képes elfogadni, szeretni önmagát úgy, ahogy van. Mert az az alap, innen indul minden. Ha ez a feltétel megvan, akkor képes szeretetet elfogadni és adni is. Ha önmagát elfogadja, képes elfogadni engem is.

Nap mint nap most már azt lehet hallani, hogy ismét kórházba került egy otthonszülő nő, mert veszélyben volt ő is és a gyereke is. Igyekszem elfogadni mások álláspontját, de ezt most nem értem. Úgy gondolom, hogy a saját életét az hozza veszélybe aki akarja, egy bizonyos szintig. Mert amikor már felelős valakiért, attól a pillanattól kezdve, hogy egy nő gyermeket hordoz a szíve alatt, már nem engedhet meg magának bármit. Onnantól kezdve nincs más, csak a feladat, az anyaság feladata. Nagyon nagy felelőtlenségnek, butaságnak tartom az otthonszülést. Ma már a kórházak, szülőszobák egyre inkább otthonosabbak, szebbek. És ami nem utolsó szempont, biztonságosak is. Az orvosnak gyakorlatilag nem kell semmit tennie, ha egy szülés rendben zajlik - de bármi történhet és akkor igenis legyen a közelben, hogy azonnal tudjon segíteni. Mert kevés idő is elég ahhoz, hogy életreszóló tragédia történjen...

Tegnap megfeneklett a hajó. Zátonyra jutottam. Gondolatok jöttekk-mentek, rengeteg téma, élmény, mondanivaló, amiről írnék... ám lehet, hogy pont a túl sok írnivaló miatt, semmi nem jött. Elkezdtem leírni, újra és újra megpróbáltam, ám a számítógépben visszaolvasva már nem ugyanaz volt... így hát leírni nem írtam le, de az agyam ismét kattogott rendesen....

Házassági emlékmű

van, amikor t i s z t á b b
eltörni egy tányért, mint
elmosogatni.

(Fodor Ákos)

Megírtam ezt a hétéves izét. Be is raktam ide. Aztán privátoltam. És most töröltem is.

Nem akarom bolygatni a múltat. Ami történt megtörtént, elmúlt, vége, bármi is volt. Tanultam belőle, építettem belőle, volt amitől szenvedtem. Én mindig előre nézek, most sem akarok visszanézni. Ráadásul sosem szoktam beszélni az életemről... senkinek...

Megpróbáltam. Nem megy. Sajnálom. Én mindig zsákutca vagyok ilyen területen...

Hivatalos közlemény: november 06-án elkezdem országjáró körutamat. Első úticélom Ebes lesz, Debrecen mellett.

Nem hivatalosan (amúgy jagisan): november 06-án megyek ebesre, megyek ebesre végrevégrevégre, dejódejódejó!!!