Hallgatom ahogy szuszog. Álmában fordul, hozzámbújik, apró ujjacskái engem keresnek, majd amikor megtalál, megszorítja kezemet. Arcán béke, lágy mosoly csillan... Én meg csak gyönyörködök benne, sokszor órákon keresztül, és nem tudok vele betelni. Van, amikor túlcsordul bennem a meghatottság és a szeretet, és könnyek formájában tör elő... sokszor van ilyen...

Rövid időbe begyömöszölt emlékek, hogy amikor nem vagyunk együtt, mindketten tudjunk miből táplálkozni.

Amikor erőmet vesztve rogyok padlóra, amikor mindent feladnék, amikor eszemet vesztve menekülnék az életből, amikor úgy érzem, hogy nincs remény... az Ő arca dereng fel előttem és Ő ad nekem erőt... Mert miatta érdemes élni, miatta érdemes harcolni. Mert senki más, semmi más nem számít, csak a cél, ami ott vár nehéz utam végén. Csak Ő számít. Ilyenkor újra és újra tudatosul bennem, hogy nem számít semmi. Nem számít, hogy van-e szerelem vagy nincs... minden annyira bagatellnek tűnik... tudom, hogy semmi más nem számít... csak Ő.

Ilyenkor érzem, ahogy az erő új életre kell bennem, képes vagyok felállni, újraindulni utamon, még erősebben, még acélozottabban mint eddig... mert Ő bízik bennem és ez erőt és hitet ad, hogy van értelme...

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Vannak filmek, amik örökérvényűek. Bár magamtól nem veszem elő őket, mégis ha a televízió előkapja szegényes kínálatából, amikor van rá lehetőségem, megnézem. Ide tartozik a Csillagok Háborúja is. Történetileg, látványilag is szeretem és jó nézni a fiatal Harrison Fordot is . Ám jellemző, hogy nem csak azt látom a filmben, amit egy "átlagos néző". Ez a film a reikisek egyik kedvence - legalábbis azoké akiket ismerek - mondhatni, egy igazi reikis gyöngyszem a mondanivalójával. Mindig pozitív érzés tölt el, amikor Yoda mester bölcsességeit hallgatom... az erőről ami velünk van, itt van és átjár minket is és a külvilágot is... hogy gyakorlatilag minden csak rajtunk múlik, hogy ezt az erőt meg tudjuk tanulni-e használni... számos jelenetet tudnék idézni, amelyek nagyon nagy bölcsességet rejtenek. De képtelen vagyok megjegyezni őket. Egyébként ismerek olyan embert (reikist) aki - szinte - kívülről tudja az egész filmet.

Bébijagi is a maga szemszögéből nézi a filmet. Ritka az a film, amit egyhelyben ülve végig tud nézni. Noha ezt sem nyugodtan ülve nézegeti, de élmény az is, ahogy együttlélegzik, együttjátszik a filmmel és elvarázsolja a neonkard, az erdőben az üldözéses jelenet, a mindenféle fura népség... egyszer egyik szereplőt utánozza, egyszer másikat.

"Tedd. Vagy ne tedd. De ne akard!"

(Star Wars - Yoda mester)

Tegnap Bébijagival elmentünk kirándulni a Jászberényi Állatkertbe ebben a szép időben. Az ősz igazán szép arcát mutatta, a mindenféle színben pompázó levelekkel, kellemes meleggel, ezerféle színben pompázó levelekkel... Bár az ősz nem a kedvenc évszakom, ez a része mindig elvarázsol...

Fantasztikus volt látni ahogy az állatkert fejlődik, akármikor megyünk újabb és újabb dolgokat látunk ott, építi-szépítik a parkot, ahogy mindent megtesznek azért, hogy az Állatoknak - még így fogságban is - jó legyen. Végignéztük a mackók és a mosómackók etetését is. A kajáltatásnál fontos szempont, hogy megmozgassák az állatokat. Így a mosómacik befőttesüvegben kapják a rétegezett ételt, amiben van minden földi jó: kukorica, halacska, szőlő, banán és még sokminden. Felakasztják egy fára, amiből aztán a mackók kihalászhatják jellegzetes fogásaikkal a hamit.

Beszélgettünk a gondozókkal is, akik nagyon érdekes előadást tartottak az etetéskor az állatokról. Barátságosan és igazi örömmel válaszoltak minden kérdésre. Igazán nagyon családias és barátságos a hely, öröm ott lenni.

A tigrisek lakóhelyénél nem láttunk senkit, csak egy csontvázat és egy tigrisbőrt. Kérdésemre, hogy mi a helyzet, a gondozónő elmesélte, hogy a tigrisek idősek voltak és már meg akartak halni, így muszáj volt őket elaltatni (amikor a meghalni szót mondta, egészen zavarba jött, hiszen az nem amolyan "állati" dolog). Még nem kaptak újakat, úgyhogy jelenleg egy csontvázban meg egy tigrincsbőrben lehet "gyönyörködni", ami a gondozó hölgy szerint sem egy épületes látvány. Dehát sajnos ez van. Magáneberek adják-veszik a tigriseket, mindenféle vadállatokat, de egy állatkert a szűkös anyagi keretek közé van zárva, ráadásul valami fő állatfelügyelő szervezet jóindulatán is múlik az, hogy mikor lesznek ilyen gyönyörűségek az állatkertben.

A madárrészlegük is említésre méltó, hiszen gólyamentőkként is funkcionálnak és a gólyák úgy jönnek-mennek, ahogy nekik tetszik.

Aztán amikor a makimajmokat szemléltem az üvegablakon keresztül, akkoris barátságosan odajött beszélgetni velem a gondozó-hölgy és beszélt róluk, szóval tényleg nagyon jól éreztük magunkat.

Az oroszlánok beszélgetős kedvükben voltak, fantasztikusan gyönyörűséges hallani, ahogy ott azon a mély, borzongató hangjukon morogtak "csak úgy" bele a nagyvilágba.

Visszafelé megnéztük a tápióbicskei csatamezőt, a hidat, amely pontos mása annak, ahol anno harcoltak... A régi idők hangulata elvarázsolt, szinte láttam magam előtt a csatát...

Bébijagi jól ki is fáradt, úgyhogy volt utána akkora tente...

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzva, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Zöld levelek a pusztító tűz után - van remény (Fotó: MTI/EPA)

Egy hétig tartó tűz, emberek halála, otthonok és életek munkájának elpusztulása... sokak földönfutóvá válása.... s mi kellett mindehhez? Csak egy gyerek, egy doboz gyufa amivel játszott... némi felelőtlenség...

"Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem."

"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk..."

Simone Weil

Álmot láttam, érdekeset.... odajött, szemembe nézett és közölte, hogy nagyon hiányzok neki és szeret... majd maga mellé mutatott, mondván: "Gyere, itt a helyed mellettem..." Éreztem, hogy mennyire szeret, éreztem, hogy mennyire szeretem, de csak bőgtem és bőgtem, mert már nem hittem neki, nem bíztam benne...