Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.
(Benjamin Disraeli)
Vannak gyenge pillanataim... várok valamire... valakire... rá... ilyenkor haragos vagyok magamra az érzéseim miatt... amik tőlem függetlenek, amiket nem tudok irányítani... haragos vagyok a gyengeségem miatt... hiába tudom, hogy bár most rossz nekem, jobb ez így nekem... kértem, hogy ne jelentkezzen, ne keressen, és ő nem jelentkezik, nem keres.... bár hiányzik és néha várok valamire, mégsem akarom, hogy keressen... és mégis akarom, hogy keressen... de a legszomorúbb, hogy tudom, érzem a gondolatait, érzéseit, hogy harcol... önmagával... kesze-kusza-kósza gondolatok... ábrándok... vágyak... álmok... mi a fenéért kell nekem mindent éreznem és látnom és tudnom, és miért nem tudom kívülhelyezni magam ezeken a dolgokon... a válasz egyszerű... mert bármennyire is igen, mégsem közömbös a számomra...