Nem szeretem az ítélkezést. Mindig mindenki okosabb a másiknál, mindig mindenki jobban tudja, hogy a másiknak mit kellene tennie, mikor és hogyan, és mindenki mindig ítélkezik, hogy a másik helyesen cselekszik-e vagy nem. De kérdezem én, mitől helyes egy döntés, egy cselekedet? Attól, mert mások azt gondolják? Hát egy nagy francokat! Én úgy tartom, nincs jó vagy rossz döntés - csak döntés van. És akármi is az, mindenkinek a saját döntése a helyes - mert neki úgy jó!

Hiszen ami az egyik véleménye szerint jó, a másik lehet, hogy mást gondol róla, vagy éppen fordítva... teljesen egyén és személyiségfüggő a dolog.

Az én életem például arról szól/t, hogy mindig mindenki megpróbálja megmondani nekem, hogy mikor, mit, hogyan kellene tennem. Én persze makacs fejemmel a saját akaratomat követem, fityiszt mutatva mindenkinek és néha finoman, néha nagyon határozottan közlöm: ez az én életem, senkinek semmi köze hozzá. Az én döntéseim hadd legyenek az enyémek és a következményei is - akármik is azok. Az én életem, és ha nekem így jó, mást miért zavar amit teszek? Sokszor vettem észre, hogy azért, mert másoknak nincs bátorságuk megtenni azokat a dolgokat, amiket én megteszek... látszólag ítélkeznek, de egyébként pedig féltékenyek és irígyek... Nem értem, hogy miért kell beleavatkozni mások életébe, hiszen sokan még a saját életüket sem tudják megoldani, úgyhogy mindenki söpörgessen csak a saját háza körül, ott is van mit.

Emberek, hát hagyjuk már élni egymást, kérem! Milyen alapon ítélkezik bárki is bárki felett? Milyen alapon mondja meg az egyik, hogy jól cselekszik-e a másik? Mindenki saját maga felelős az életéért és meg kell hagyni ezt a szabadságot: a döntés szabadságát, a választás szabadságát és a tanulás jogát.