Van valami, amiről nem írok. Pedig nagyon bennem van... életem központi részét képezi... Azt mondják, hogy az igazi fájdalom néma és könnytelen. Lehet, hogy így van, velem biztosan így van... Lehet, hogy ezért nem tudom kiírni magamból, ami nyomaszt. Képtelen vagyok beszélni, írni róla... csak fájok... Sokszor érzem, összeroppanok a súly alatt. Hogy ez a feladat meghaladja az erőmet. Hogy nem bírom tovább. Nem látom a megoldást, a kiutat, a feloldást... Ilyenkor a halál peremén egyensúlyozok és nagyon fájok és szenvedek. Az életemben semmit nem kaptam könnyen - mindenért nagyon, de nagyon keményen meg kellett dolgoznom. Aztán egy idő után eszembe jut az is, hogy bár valóban nehéz az életem, de az Égiek akkor is velem vannak és velem voltak, ha nem is éreztem éppen. És amikor megoldottam a feladatot, a jutalom mindent feledtetett. Ilyenkor összeszedem magam romjaimból, megrázom magam és összeszorított fogakkal, némán, csakazértis megyek tovább. Mint most is. Meg kell oldanom ezt a feladatot is. Mennem kell tovább, csak a feladatra koncentrálni. Nem adhatom fel. Sikerülni fog. Sikerülnie kell. Ők velem vannak. Nagyon nehéz erősnek lenni... de már látom a kiutat - cselekedni kell és kitartani. Gyerünk tovább!