Hajlamos vagyok szélsőségesen viselkedni. Ha történik valami, akkor vagy repkedek, vagy pánikba esek, de mindenképpen kilépek az egyensúlyomból. Utána előbb vagy utóbb mindig helyreáll a rend, visszatalálok a középpontba, a tudatos viselkedéshez - és mára eljutottam odáig, hogy ez elég hamar megtörténik.

A hétfői találkozó ügye folytán is kicsit kiestem a békémből. Intettem is magamat, hogy magasban szárnyalva könnyű nagyot esni, majd a másik végletbe estem, mégpedig a kétségbe. Szerencsére már visszanyertem az egyensúlyomat, visszataláltam a középpontomba. Valamiért megrögzötten hiszem azt - nem is hiszem, hanem tudom, hogy bárhogyan is alakul, úgy történik minden, ahogy az a nekem legjobb. Mert mindig is úgy történt. Amikor úgy éreztem, hogy nekem milyen rossz, utólag kiderült, hogy éppen úgy volt nekem jó, az a történés nagyon is az én érdekeimet szolgálta. Bízok az Égiek bölcsességében.

Nincsenek elvárásaim, így nem érhet csalódás, de felkészülök a lehető legrosszabbra, ami azt jelenti, hogy bármi is történik, úgy lesz a legjobb.

Végülis mi történhet? Vagy nagyon jól érzem magamat, vagy pedig majd előveszem a bitangerős csótányirtót, ami nálam lesz - és nem félek majd használni.