Tegnap leszóltak a Törzskarból, hogy mennek megnézni az új helyet és mindenki azt szeretné, ha addig én mennék fel "ügyelni", így hát felmentem. Volt társaságom is, mert egy másik kollegina is "segített", így jól elvoltunk. Nagyon jó érzés, hogy szeretnek, hogy így hiányolnak, hogy egy kicsit azért törzskaros maradtam (de annyira nem, hogy föncit minden nap el kelljen viselni) és ami külön öröm a lelkemnek, hogy a főosztályvezető helyettes - István, az Isten - is hiányol a csapatból.

A másik jó hír, hogy a karácsonyi ünnepséget szervező csapat igencsak kitett magáért. A csajszi, aki összefogja az egészet, nagyon karakán - és nem föncinéni pártján áll, ráadásul megteheti, hogy ellentmond neki és meg is teszi. Egyértelműen a dolgozók mellé állt és közölte, az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat.
Föncinéni kiadta, hogy e-mailben kérjen választ mindenkitől, hogy részt akarunk-e venni az ajándékozásban, de ő közölte, hogy nem, ez anonim lesz, és ő szóban kérdez végig mindenkit - és amikor felhívott, akkor azzal indított, hogy ő a nemek pártján áll, mert ez a társaság még nem "érett" meg erre a dologra, van még néhány "akadály" (fönci) ami majd ha nem lesz az utunkban, akkor már ez is működni fog. A szavazás eredménye egyértelmű lett, nem lesz ajándékozás.
Kötelező "csapatépítés" lesz, de az is jópofa, ugyanis meg kell keresnünk a csapattársunkat és ha mindenki megtalált mindenkit, a jutalom minden csapatnak egy üveg pezsgő, amit meg is lehet inni csapatostul. Szerintem nagyon cuki ez a motivációs ital dolog. Így, ha olyan emberrel kerülök egy csapatba, azt is jobban el lehet viselni.
Lesz még két kis feladat, de utána mindenki azt csinál, amit akar és azzal beszélget, akivel akar. Így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Bírom a csajt.

Ma megjött a havi klimaxom és ritkán szoktam ilyen rosszul lenni tőle, de most sikerült, így eléggé nyűgös vagyok és fájdalomcsillapítót is kellett bevennem, mert nem csak a hasam, de a derekam is fáj tőle.

Amúgy meg össze kell szednem magamat, mert mostanában a híres pozitívságom eléggé átcsapott negativitásba, enerváltságba, azt meg nem szeretem.

Föncinek az amúgy is beteg agyára ment, hogy hamarosan ki kell költöznie a kis apartmanjából és át kell költöznie az új irodaházba, egy csepp irodába. Az új irodaház nem Parlament, hiperszuper minden, akkora irodákkal, hogy éppen hogy befér egy ember (nemhogy még az ő személyes dolgai...), ráadásul mindenhol kamerák lesznek és a teljes üvegezettség miatt teljesen átlátható az egész. Reluxák lesznek, de fönci közölte, hogy protokollt fog írni arról, hogy senki nem engedheti majd le - tehát mindent látni fog.
Megszűnik a külön konyhája - tehát mindenki látni fogja, hogy mennyire igényes (nem) és a saját külön wc-je is megszűnik, a pórnéppel kell, közös toalettre járnia.. Ettől teljesen ki van borulva. Készítettek külön közös helyiséget is kávézni, beszélgetni, közölte, hogy azt senki nem használhatja...
Ráadásul, mivel rendezték a fizetésünket, januárban ismét emelkedik az összeg, ezt szintén nehezen fogadja el - mindig azzal jön, hogy bezzeg a lánya milyen keveset keres... az nem számít, hogy föncinek milliós fizuja van, ingyen kocsi, ingyen benzin, ingyen telefon, ingyen l.fax, őt a dolgozók, de leginkább a titkárnők bére bántja.

Szóval minden nap hálát adok az Égnek és az Őrangyalaimnak, hogy már nem vagyok a közelében - és értelmet is nyert, hogy miért kerültem a bizottsághoz (azon kívül, hogy itt "písz" van), nos, az én álmom a parlamenti munka volt, nem egy irodaházi. A bizottságok itt maradnak, a Parlamentben, tehát én is..
Szóval fönci közölte, hogy idén nem lesz ám szabadságolás, december 23-tól január 2-ig tart a kimenő és nincs apelláta, mert hát elfogadták az új házszabályt és úúúúrissssteeeeeen.... mindezek mellé természetesen idén is lesz munkahelyi karácsony, amit mindenki utál kötelező mivolta miatt és mert nálunk nem arról szól a történet, hogy jól érezzük magunkat, hanem a főnöki hatalomról. Van választható ajándékozás, amiben ha nem veszel részt, fejedet veszi, nem oda ülsz, ahova akarsz, szóval a most leírtakból is kiderül, hogy van van egy saját KimDzsonginánk...

Tegnap, ha jöttem volna dolgozni, se jöttem volna. A Nyugati pályaudvar ugyanis teljesen összeomlott, nem fogadott és nem indított vonatokat. Se felénk, se a váci vonalon... nem igaz a hír, hogy hatvan, meg százhúsz perces késések voltak, mert ami nem indul el, az nem is tud késni...
A váci vonalról a kolléganőm 13 órára ért be... 
Ezt én még nem tudtam, amikor reggel a 3/4 7-es vonathoz kimentem. Bár elég lett volna a 8-as vonattal Ceglédre menni (alapesetben 20 perc a vonatidő és 20 perc az út a rendelőig/kórházig), de mindig hamarabb indulok... így sikerült 1/2 7-től 1/4 9-ig várnom a vonatot. Az esernyőmet előtte M-nek adtam, mert a sajátját a munkahelyén hagyta, így én eláztam, pedig eléggé vízálló a kabátom... a majdnem két óra várakozás alatt (várótermünk nincs, azaz van, de nem megy be senki, mert annyira igényes...) rámfagyott a kabát, és szétfagytam... no végül csisszre azért csak leértem a kórházhoz, ahol a szív ultrahangot elég gyorsan megcsinálták, de a szív terheléses vizsgálatra utána még három órát vártam (a kórház másik részén, másik rendelő előtt).
Addig olvasgattam, elvoltam, csak mivel enni nem volt időm és ott nem mertem elugrani kajáért, így már az összes mentolos meg gyömbéres cukorkámat befaltam, ami nálam volt, szóval éhes voltam.
Amikor behívtak, viccesen mondtam, hogy azt hittem elfelejtettek, de a nővér gondterhelten sóhajtott, hogy dehogy, csak sok idősebb beteg van, akik idegbetegek és örökké cirkuszolnak és ne haragudjak, de muszáj tőlük hamarabb "megszabadulni".. hát, tényleg remek, hogy az elmeroggyantak miatt kell nekem három órát várni, de nem felejtem el, hogy a múltkor, amikor szóltam, hogy sietnék, mert temetésre vissza kell érnem, engem hívtak be legelsőnek.
A vizsgálat amúgy nagyon vidáman telt.. mondtam, hogy tiszta ideg voltam, hogy nem érek oda időben, a nővér rámnézett és kedvesen azt mondta, hogy: hát, innen nem lehet elkésni... mondom, ok, így 13 órakor már rájöttem én is.. nevettünk... közölte, hogy múlt héten kaptak egy vadiúj szobabiciklit és jó alanynak tűnök, hogy velem próbálják ki - és itt is mondta, hogy sajnos az idősebbek ott is elviselhetetlenül viselkednek...
Ahhoz képest, hogy milyen terhelés alatt vannak az ott dolgozók, komolyan mondom, nagyon kedvesek és segítőkészek... és végtelenül hálásak, amikor valaki normális velük - és ez nagyon szomorú, a normális viselkedés alap kellene, hogy legyen...

Vittem magammal a vérnyomásnaplómat, nagyon meg lettem dicsérve, hogy vezettem.. míg én biciklizgettem, a doktornéni azt böngészte, és el volt alélva, hogy a gyógyszer, amit felírt, milyen jó, mert milyen gyönyörűek az eredményeim és a pulzusom... bár úgy mentem oda, hogy egy életem, egy halálom én megmondom, hogy nem szedem a gyógyszert, de lehetőségem sem volt rá, utána meg nem akartam az örömét elrontani, így hümmögtem és igeneztem... közben szorgalmasan tekertem a biciklit - a terheléses vizsgálat eredménye is jól sikerült, doktornéni ott is örömködött egy sort.
Nagy büszkén mondtam, hogy - Még a kávéról is leszoktam!
Mire jött a döbbent nézés, hogy - DE MIÉRT???
Hát mondom - Mert a doktornő mondta.
- Én?? Ilyen hülyeséget mondtam?? De miért???
- Mert magas volt a pulzusom.
- No, igen, igen, de aaaaannnyira szépek az eredményei és ez a gyógyszert aaaaannyira szépen rendbehozta a pulzusát, hogy igyon bátran, ha annyira szereti.
No, ekkor szorítottam össze a számat, hogy ne kezdjek el röhögni.
Persze rákérdeztem, hogy mi lehet az oka, hogy időnként tényleg nagyon rosszul vagyok és a válasz - mi más lett volna, mint az, hogy hát, 44 évesen a klimax azért befigyel.
Tavaly is a klimaxxal indokolta az ügyelet, hogy nem küld orvost, majdnem bele is haltam, a kórházban meg a felháborodott orvost kellett hallgatnom, hogy ebben a korban még szó nincs klimaxról és el kellene felejteni ezt a baromságot...
Szóval lényeg a lényegtelenben, az asztma gyógyszeremet nem szedem, mert most már tuti, hogy attól voltam rosszul. És mivel amikor az orvosnak ezt mondtam, teljesen kiakadt, hogy attól biztosan nem és abba ne hagyjam, mert akkor befulladok, így mondtam, hogy ok - majd abbahagytam a szedést. Ugyanez a pulzusgyógyszer... rákérdeztem, életmód változtatással nem megy? Neeeeem... ezt már életem végéig szednem kell, így mondtam, hogy ok - majd nem szedtem a gyógyszert. De nálam ugyanez a műsor játszódik le minden orvosnál... vicc, komolyan. A makacsságomat és az önfejűségemet mindig negatív tulajdonságként rótták fel nekem, de ha nem lennék ilyen önfejű, azt hiszem, sokkal rosszabbul lennék, mint ahogy vagyok... Nekem az orvosok csak arra vannak, hogy megmondják, mire kell figyelnem...

Rossz végszó, érzékeny lelkűek ne olvassák el... 
Sajnos az "öregbarátnőm" férjéről kiderült, hogy rákos, méghozzá negyedik stádium, tehát áttétes. Korábban már volt gégerákja, úgy tűnt, az rendbe jött és a családja úgy tudta, hogy teljesen kigyógyult - de nekem leesett (a családjának nem) ez bizony annak a szövődménye... A dühítő az, hogy ezt az orvosok már régóta tudták, és nem szóltak sem neki, sem a családjának... ugyanis többször volt kórházban a rosszullétei miatt. És ami még dühítő, de ezáltal megértettük (én...) az okát, hogy kemoterápiára csak január 15-től írták ki. Nos, nyilvánvalóan azért, mert - még leírni is borzalmas ilyet! - hátha addigra nem kell - még így leírva is elsírom magam - és természetesen egy szót sem szólok öreg barátnémnak.
Mert azt én elfogadom, hogy a halál egy természetes folyamat, az élet velejárója, de a méltatlan bánásmódot nem tudom elfogadni. Hogy azért, mert valaki elmúlt 60, így kell vele viselkedni. Hogy nem elég, hogy nem közlik vele, illetve a családjával, hogy halálos beteg, de a kezelést sem kapja meg és nincs annyi gerincük, hogy azt mondják, nem bírná ki... mert szerintem a rossz hír is jobb, mint a nemtudás és a bizonytalanság... az utóbbi időben kétszer lett rosszul az otthonában, az egyik alkalommal az orvos kedves volt vele, de a másik orvos közölte, hogy hát mit akar, rákos, az ezzel jár, ez van, nem tud mit csinálni vele...