Kedd este még beugrottam öreg barinőmhöz hajat festeni.
Tegnap kényelmes ébredés után bográcsoltunk - most paprikás krumpli készült, vittem át a szomszédba öreg barinőmnek, és ma hoztam is magammal. Ebéd után öreg barinőmmel bicikliztünk egy órát, majd hazaérve délutáni pihi volt, igen csak jót aludtam. Amúgy nem is öreg, 61 éves, csak nem tudom, hogy hívjam. :D
Imádom, irtó jó fej, csak éppen a családjával vannak problémák.. azaz úgy nyalja ki a családtagjai popillóját, hogy már úgy is bánnak vele, mint egy rabszolgával, egy háztartási alkalmazottal... szeretem-imádom a fiam, de ha eljutnék oda, hogy a 40 éves fiam nekem dobná oda a cipőjét, hogy pucoljam ki, biztos fejbeverném - magam - egy péklapáttal.
Az egyik fia még nem is gáz, az külön is lakik - ok a szomszéd házban, de ragaszkodik az önellátásához, na de a másik... na az igazi mamahotelos kényelmes kis semmirekellő hapsi, aki két szalmaszálat nem tesz keresztbe otthon, sőt, számonkéri az anyját dolgokért... (tettem már helyre, amikor a szemem láttára volt tuskó...).
Szóval ott van a két hapi, három kocsi, ő mégis biciklivel jár bevásárolni...
Ott van két hapi, mégis én vagyok az, aki mindig megyek segíteni telefont beállítani, számítógépet nézni, jelszót változtatni... szívesen teszem, örömmel, de valahol mégis bosszant, hogy ennyit nem képesek az anyjuknak segíteni... nem szeretem látni, hogy rosszul bánnak vele, aki az életét adja a családjáért... és igen, bárcsak nekem ilyen anyám lett volna, akinek meg van, az nem becsüli meg... 

Tegnapelőtt, amikor kiderült, hogy Dávid érkezik, M. örömujjongásban tört ki - tegnap voltak együtt kutyát sétáltatni, boltban, mindenhova együtt mennek... szóval nagy a lelkesedés, teljesen össze vannak nőve, M. kivirul tőle és ez jó.

Ma az állomáson vettem észre, hogy a lakatot otthon hagytam - rábíztam a nénire a biciklikre figyel, de Királyfi jó fej volt, mert kiment és lelakatolta nekem.

Kedden szülői volt Királyfi sulijában, most az apja volt jelen. Azért is szeretem ezt az iskolát, mert minden gyerekkel külön foglalkoznak, mindegyiknek van egy mentorja, hétfőn és csütörtökön beszélgetnek el velük, tényleg, igazán odafigyelnek rájuk, minden tekintetben. Dávid már nem olyan stresszes és teljesen kivirult, motivált és ügyes. Na igen, ez a pedagógia.
A szülőivel kapcsolatban volt arról szó, hogy mindkét szülő legyen jelen - a mentor Dáviddal való beszélgetésekor kibukott a téma, hogy apuka nem túl együttműködő velem és a mentor elbeszélgetett vele, hogy tán változtathatna... persze eredménytelenül... ezért most a szülőin a béke kedvéért csak ő volt jelen. Dávid mondta, hogy ő ezt tudta és mondta is a mentornak, de azért az próbálkozott.
Most, a kudarc után, ha lesz időm, vár engem is, hogy megismerjük egymást. Nem a Katit várja, hanem engem. Nagyon hálás vagyok, nagyon becsülöm a sulit, hogy ennyire vigyáznak a gyerekekre, hogy végre, valahol engem is számításba vesznek és tisztelnek mint szülőt. Ez nagyon fájó pont volt az életemben eddig.
Most itt bent pont a kemény időszak jön, de a szünet után felveszem vele a kapcsolatot.

Amúgy meg, minden héten kellene szerdán egy szombat. 

Beszélgetés M. és a (15 éves) fia között

Erős idegzetűeknek, sokkoló tartalom következik!

M-mel való kapcsolatommal eljutottunk arra a szintre, hogy mint embert nagyon szeretem, de elfogadtam, hogy párkapcsolatilag nem jó társ. Nem társ.
Valójában olyan férfit akarnék, amilyen ő - csak más személyiséggel - és ezt meg is mondtam neki. 

Én nem akarok új párkapcsolatot - semmilyen párkapcsolatot. Úgy gondolom, az élet kimaxolta a lehetőségeket a párkapcsolataimmal és nekem itt az elég, kösz.. Elfogadtam azt, hogy sosem tudtam jól választani és már nem akarok párkapcsolati kérdésekkel foglalkozni. Engem, aki érzelmi alapokon működtem, ma már nem érdekelnek az érzelmek. Az érzelmeim csak beteggé tettek...
Alkalmazkodni viszont remekül tudok - és mint tudjuk, ez a túlélés kulcsa. Én meg egy túlélő vagyok.
Teljesen racionális és logikus döntés, ha valami nem megy, azt nem kell erőltetni, előbb vagy utóbb a motor is lefullad és nincs, aki beindítsa.
Ha az élet nem megy, akkor pedig meg kell találni azt, hogy min kell változtatni ahhoz, hogy menjen... 

Ezt meg is mondtam M-nek és kötöttünk egy egyezséget (nem most, már hetekkel ezelőtt, csak nem éreztem ingerenciát erről írni).
Barátként továbbra is nálam lakhat.

Ez neki azért jó, mert van hol laknia, nekem meg azért, mert a férfi munkákat elvégzi.

Ha azt gondoljátok, hogy ez a felállás olyan ritka lenne, tévedtek - számos velem egykorú nő vállalja ezt fel. Mi vagyunk az a réteg, akiknek már nincsenek illúzióink és kapcsolatot hazudni sem akarunk.. meg már nem is tudunk.

Persze sokan inkább homokba dugják a fejüket. Élnek a kapcsolatban, boldogtalanul, tudván tudva, hogy megcsalják őket, de kitartanak a házasság szentsége mellett, mert szenvedni jobb, mert mártírnak lenni jobb, mint beismerni a tévedést - sőt, mi több, facsebukon hirdetik a boldogságukat... sokan így élnek végig egy életet.

Én meg úgy, hogy érzelmileg lezárom azt, ami rossz és hozok egy racionális döntést és a javamra fordítom a rossz helyzeteket.


Ezzel a döntéssel felszabadult a lelkem... már nem érdekel, hogy M. mikor mit csinál és kivel, hogy kinek írogat és milyen szépeket, hogy bár fizikailag nem, de lelkileg minden nap megcsal... a háztartáshoz hozzájárul, mindent megszerel, mindenben segít...  - cserébe van hol laknia. Egészen barátivá vált a kapcsolatunk.

Azóta, mióta a lelki részét lezártam, vígan élem a világom, mint egy főnix, feltámadtam.
Olyan bátran húzom meg a határokat, mint még soha, sőt mi több, vannak határok, amiket betartatok, ami azért nem volt jellemző. Párkapcsolatként máshogy viselkedtem, ma már látom, feladtam önmagam - és most - szabadon - szintén máshogy viselkedek - önmagamként.
Nem veszek magamra a szeretet nevében olyan terheket, amik nekem rosszak és teljes mértékben az egyenjogúságra helyezem a hangsúlyt. Mivel most képes vagyok hitelesen kommunikálni, M. időnként meglepődik, de nincs vita.

Így van az, hogy azóta megfelelő mértékben járul hozzá a háztartáshoz, így van az, hogy azóta nem vállalom be a gyerekét és így van az, hogy tovább maradok ki koktélozni a barátnőkkel.. Más a kisugárzásom, más a hozzáállásom, sőt, azóta a gerincem is egyenesebb (már nem járok meggörnyedve), a ruhatáram szexisebb, a cipőm sarka magasabb.

Mondhatnám azt, hogy most élünk olyan kapcsolatban, amire vágytam. De ebben a kapcsolatban nyoma sincs a romantikus érzelmeknek, itt kőkeményen racionalitás van és egyenjogúság.

M. időnként meglepődik, hiszen ő azért abban reménykedett, hogy ez is csak egy időszakos hiszti, de így, hogy már hetek, sőt, hónapok teltek el - most már kapisgálja, valami végképp megváltozott. Sőt, valaki. Én.
Pláne, hogy minden nap elmondom neki: szeretlek mint embert, de nem mint párkapcsolatot., menj, szabad vagy, DE én is... 

Mostanság flörtölök is - tudatosan - és élvezem. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak arról van szó, hogy M. akármennyire is flörtölt másokkal, én nem tettem. Most meg igen.

A hétvégén elsétáltunk a boltba. Csak sétáltam mellette, hazafelé és az tűnt fel, hogy mindenki szemérmetlenül bámul... egy társaság, amikor elment mellettünk, majd leestek a bicikliről - M. szóvá is tette, hogy ismerősei és nem köszöntek neki - hát mondtam, bocs, nem téged figyeltek, illetve egy másik autó harsány dudaszóval haladt el mellettünk, és füttyögtek meg tapsoltak nekem, amitől M. ismét kiborult - pedig semmi szexis nem volt rajtam, csak a kisugárzásom. 



Nyilván a sértett büszkeség, az egó azért munkálkodik a háttérben, mert ilyenkor mindig kedvesen elmosolyodva közlöm vele: lám-lám, a Te szemedben elhalványultam, de most ismét ragyogok és nézd csak, ragyogtatok is... ilyenkor csak hallgat.
Amikor pedig azt mondja, hogy Úristen, de jó nő vagy, csak annyit mondok: én mindig is jó nő voltam, csak te nem vettél észre... én addig is itt voltam, míg te holmi olcsó nőket hajkurásztál... ilyenkor is csak hallgat.


Mondanom sem kell, azóta meg van kergülve és a lábaim előtt hever.. Femme Fatale lettem a szemében... én meg csak nevetek rajta - amitől még jobban megkergül... látom a tüzet a szemében, ami jót tesz az egómnak, de érzelmileg már nem hat meg... az van, amit én akarok és úgy van, ahogy én akarom és akkor, amikor én akarom... már nem neki van hatalma felettem, hanem nekem felette...

Az élet nem túl bonyolult, csak mi tesszük azzá - én, aki mindig érzelmi alapokon működtem, rájöttem, hogy a világon a legnagyobb baromság a szerelemnek nevezett érzelem. Még hogy, ha jót adsz, visszakapod.. egy nagy francokat.

Nem véletlen, hogy a világtörténelem során mindig is a nők irányítottak, a tömény szexuális kisugárzásukkal mindent elértek. Én meg jöttem itt a romantikus hablattyal, de ez a fajta romantika csak a romantikus filmekben létezik.... a férfiak egyszerűek, mint a faék és szex-szel, vagy szexuális kisugárzással...  náluk mindent el lehet érni.

Én sosem álltam bele igazán ebbe a női szerepbe... mindig tudtam, hogy milyen vagyok, hogy milyen lehetnék, hogy mik az erősségeim - de úgy voltam vele, hogy ne a szépségemért, ne a testemért szeressenek, ne azért, mert "jó nő" vagyok - hiszen az csak egy test, a lélek az értékes... értékeljék a személyiségemet. Aha, persze...

Mióta váltottam erre a "femme fatale" stílusra, a lábaim előtt hever - nem csak M., de sok másik férfi is.
Jó-jó, de leginkább szánalmasnak tartom...
Szánalmasnak tartom és köpnék egyet a világra, a férfiakra, hogy ennyiből állnak.. egy farokból... még akkor is, ha "rendes" férfiak, nincs olyan férfi, akit ne a farkával gondolkodna...

Nos, igen, kiábrándultam a világból, a férfiakból, csalódott vagyok, lehet, hogy meg is vagyok keseredve - ez a világ nem az én világom.... Szerencsére képes vagyok alkalmazkodni és mindent a saját javamra fordítani... a cél szentesíti az eszközt.

Van az úgy, hogy még én sem tudok ellenállni. Megláttam, megszerettem, megvettem. Méghozzá próba nélkül, az internetről. És bejött, pont jó a méret és meglepően kényelmes cipő, a magas sarkok ellenére is.
Nem szeretem a sima magassarkú cipőket, az ilyenek a gyengéim, az ilyen plusz "stabilizátorral" rendelkező cipőket, amikből tuti, hogy nem jár ki a lábam.

https://www.deichmann.com/HU/hu/shop/noi/learazott/00008001632099/N%C5%91i*k%C3%B6r%C3%B6mcip%C5%91.prod?s=5&_=1571723807756&positionInList=222&fromCategoryDetail=true

A boltba kértem a kiszállítást, oda ugyanis ingyenes - mindig van nálam szatyor pluszban, hát tegnap (természetesen) nem volt... ez csak a biciklizésnél volt probléma, sehogy sem tudtam fogni a dobozt..  na mitévő legyek, kigyulladt a fény a fejemben.. volt nálam egy pulcsi, a táskámban. előkaptam, a derekánál bedugtam a dobozt (a nyakánál nem esett ki), összekötöttem az ujjait és tádámm, szatyor... vígan hazabicikliztem vele. Mondjuk egy csaj érdeklődve nézte a "szőrös" szatyromat (bolyhos pulcsi), de én vidáman vigyorogtam, mint aki megnyerte a háborút.

Múlt héten beugrottunk a csajokkal aperolozni egy, a Bazilika melletti helyre, amikor is észrevettem, hogy a netes árlista különbözik a helyi laptól.. kedvesen szóltam, majd másnap egy kedves levelet írtam a tulajdonosnak. A válasz az volt, hogy édibédicukker vagyok és bárcsak minden vendég ilyen lenne, mint én (ok, nem ezekkel a szavakkal írta) de a lényeg, hogy a jelzésért cserébe vendég vagyok két Aperolra. A csajok szentté avattak, kis Berni kolleganőm meg majdnem leesett a székről, olyan irigy lett. 
A hétvégén nem voltam túl jól, de csak ma mértem vérnyomást, a pulzusom 90.
M. fia szombaton este jött le és M. foglalkozott vele, teljesen elégedett vagyok, már csak azért is, mert bár bevallom, eljutottam arra a szintre, hogy semmilyen szinten nem bírom elviselni. Sőt, eljutottam arra a szintre, hogy ami nekem nem jó, nem is akarom elviselni...