Úgy döntöttem, hogy kihasználom a munkahelyi lehetőségeket és a céggel szerződésben lévő egészségügyi intézménybe mentem el, egy ortopéd sebészhez, mert hiába a fizikoterápiás kezelés, egyre jobban fáj a bokám.
Megnézte a tavalyi gerincröntgen képemet, és az annak alapján leírt leletet, és közben csóválta a fejét.
Elővette a gerinc makettet, a röntgenképet és az annak alapján leírt leletet és tételesen végigment rajta, megmutatta a maketten is, és a képen is, hogy hogyan kellene kinéznie, és hogy valójában hogy néz ki a gerincem, hogy hol vannak komoly problémák. „Ugye maga is látja?” – kérdezte, és igen, láttam. Érdekes módon, aki a röntgenfelvételt kielemezte ORVOS, az nem látta, én meg hiába mondtam, legyintettek… (pedig ugyanabban a rendelőintézetben készült a felvétel) pedig nem hinném, hogy születésemkor ott lettek volna, 40 évig eltűnnek, majd most ismét megjelennek ezek az eltérések… Erre mondta doktorbácsi, na ezek nem is orvosok… nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.
Majd a konzultáció végén az összefirkált „mindenrendbenvan” leletet nézve azon gondolkodott, hogy odaadja-e nekem, majd összegyűrte és a kukába dobta dühösen „mert ez szemét!”.
Igazán hálás vagyok, hogy hozzá kerültem, ő az igazi, „békebeli” doktor, aki nem csak szakmailag, de emberileg is toppon van. Figyelt rám, figyelmesen meghallgatta a panaszaimat és mindenre számomra is érthető választ adott. Azzal pedig, hogy levezette az ok-okozatot is, végleg a szívembe zárta magát.
A lábfájásomra közölte, hogy azzal most nem foglalkozunk, mert a gerincemet kell azonnali hatállyal rendberakni - azáltal majd a lábam is rendeződik.
Igazából, ha azt vesszük, ettől függetlenül brutális mákom van, én ugyanis mindig hallgatok a megérzéseimre és a testem jelzéseire is. Gyerekként, tiniként aktívan sportoltam, akkor még nem voltak panaszaim, és nagyon sokáig tünetmentes is voltam, de egy idő után hiába próbálkoztam tornával, ezzel-azzal, a vége az volt, hogy nagyon fájt a derekam. Persze megkaptam a magamét, hogy csak nyavajgok, hát itt a bizonyíték, hogy nem. Azért ettől függetlenül nem vagyok az az önkímélős fajta, és bár nem sportolok, de rengeteget mozgok aktívan (szerintem többet, mint a divatfutók…). Viszont úgy gondolom, hogy a testünkre figyelni kell, márpedig a nyitott csigolya, ha tünetmentes, ha nem, különleges bánásmódot követel.
Ja, és még jó, hogy szüléskor nem engedtem epidurált, ugyanis nyitott csigolyánál az nagyon nem javasolt…
Szóval most le vagyok tiltva minden sporttevékenységről, a gerincet megterhelő mozgásról a kezelés ideje alatt. Nézzük a jó oldalát, a szeptemberi kötelező csapatépítési programon úgysem volt kedvem ugrabugrálni, na most papírom van róla, hogy nem is kell, sőt, kifejezetten tilos 3 hónapig mindenféle gerincterhelő cselekedet.
Persze azonnal megindult a vezérhangya a buksimban, mert én mindig, mindent a lélekre vezetek vissza – a lélek nyelve a betegség címmel. Néhány masszőr is megállapította már, hogy a hátizmaim teljesen be vannak feszülve, és én is tisztában vagyok azzal, hogy a feszültséget életem jelentős részében inkább elraktároztam, mint kiadtam, így 42 év feszültségét hordozom a testemben, az meg azért egy idő után jelentkezik.
A lelki okokat idén nyáron elengedtem (erről majd egy másik bejegyzésben írok), de a fizikai testemből is el kell engedni.