Életemben a ciklusok újra és újra megismétlődnek... ugyanazok a személyek bukkannak föl és ugyanazokat a dolgokat cselekszik... ellenem... eljutottam odáig, hogy olyan dolgok, amik ellen harcoltam, amik fájtak, amiktől sírtam... amiktől összeomlottam... amitől semmivé váltam... amitől áldozat voltam... ma már nem hatnak meg. Megtanultam a leckéket, megedződtem... már nem hoznak ki a lelki egyensúlyomból, nem omlok össze, nem borulok ki... ők nem változtak semmit, én igen... és az én változásom belőlük még nagyobb ellenállást, gyűlöletet ébreszt... tovább lépnék, de nem engedik...
Amik történnek, valahol viszik is az energiát, de egyben hozzák is... ahonnan én felálltam, ahogyan újjáépítettem magam... már nem áldozatként tekintek magamra, hanem harcosként... minden negatív dolgot katalizátorként használtam fel az életemben, gyengeségeimet erősséggé kovácsoltam... én megtanultam az általuk adott leckéket... már fel sem merül bennem, hogy veszíthetek... nem érint meg a lelki terror, a manipuláció... egykor könnyen sérthető lelkem mára megacélosodott... talán túl acélos is lett...
Mindig úgy voltam vele, hogy azért mert tudnék, még nem fogok ártani, mert én nem vagyok olyan, mint az ellenségeim... én már elengedtem őket, ám ők nem engednek engem... eljutottunk odáig, hogy most én tanítsam meg őket arra, amire eddig ők tanítottak engem...
jöttömben csendes diadal van,
sebet hűsít fényes nyugalmam,
golyó, szurony, kín sűrű rajban
süvített át, s nem fogott rajtam,
s mibe naponkint belehaltam,
attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél. "